Vallásháborúnak álcázott etnikai konfliktusok

A nyár eleje nem a nyugalmat és a pihenést jelenti Észak-Írországnak. Ez az úgynevezett felvonulási szezon. Ilyenkor rendezi parádéit a protestáns Orániai Rend. A londoni központi hatalomhoz hű lojalista szervezet az 1690-es boyne-i csatára emlékezik ilyenkor. Akkor a protestáns Orániai Vilmos király legyőzte a katolikus Stuart Jakab királyt. Az orániaiak erre a diadalra minden évben úgy akarják emlékeztetni az Ulsterben élő katolikusokat, hogy provokatívan átvonulnak Portadown és más városok katolikus negyedein. A rendőrség, hogy a közvetlen összecsapásokat megakadályozza, évek óta megtiltja a protestánsok átvonulását, emiatt azonban szinte szokásossá váltak a zavargások, a gyújtogatások. A sajtó ilyenkor a protestánsok és a katolikusok közötti, gyakran gyilkossághoz vezető feloldhatatlan gyűlöletről számol be. Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges ez? Több évszázaddal az európai vallásháborúk után miként robbanhatnak ki gyilkos felekezeti konfliktusok a szeretetre épülő kereszténység különböző irányzatainak hívei között? – Bármelyik világvallást tekintjük, az erkölcsi és társadalmi tanításai a más népek megbecsülését és a szeretetet hirdetik. Ennek ellenére napjainkban is gyakoriak a vallási-etnikai konfliktusok, amelyeknek elsősorban politikai és gazdasági okai vannak, de a háttérben valahol mindig megtaláljuk a vallási különbségeket is – nyilatkozta lapunknak Hunyadi László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem vallásföldrajz docense és Az emberiség vallásai című könyv szerzője.– A népek közötti konfliktusoknak általában azért vannak vallási hátterei is, mert a hit a kultúrának az egyik legfontosabb jellemzője, és amikor két különböző etnikum összecsap, szükségszerűen eltérő a kultúrájuk, identitásuk és a vallásuk is – tudtuk meg Hunyaditól. A kilencvenes évek első felében a szétbomló Jugoszláviában például szemben álltak egymással a szerb nemzetiségű ortodox keresztények, a szerbül beszélő bosnyák muzulmánok és a katolikus horvátok. A különböző vallású három etnikum tagjai borzalmas vérfürdőket rendeztek egymás területein, de a harcoknak lényeges eleme volt az is, hogy lerombolták egymás templomait. Az északír válságnak Hunyadi szerint legalább háromszázötven éves története van. A XVII. század közepétől egyre több skót és angol telepes vándorolt be Írországba. Az újonnan érkezettek nemcsak nemzetiségükben, hanem vallásukban is különböztek a helyiektől, akik kelta–ír mondavilággal rendelkező, hagyományosan katolikus népnek számítottak. A bevándorlók egyre nagyobb hatalomhoz jutottak, és lassan elnyomták a helyi lakosokat, akik válaszképpen lemészárolták a telepeseket. Ezután újabb brit bevándorlók érkeztek, ők pedig az íreket mészárolták le. A brit kapitalizmus kialakulását követően az angolok évszázadokon keresztül elnyomták az íreket. A helyi lakosság többségét az angolok és a skótok kiszorították a szigetről. Ennek eredményeként ma az Egyesült Államokban és Ausztráliában negyvenmillió, magát írnek valló vagy valamilyen ír gyökerekkel rendelkező ember él. Ezzel szemben Írországban alig négymillió. A sziget északi része máig brit fennhatóság alatt maradt. Az Ulsternek nevezett tartományban a lakosság többsége, mintegy hatvan százaléka protestáns angol–skót, és negyvenszázalékos kisebbségbe szorult az őshonos, katolikus írek száma. A protestánsok tábora három különböző nézetet vall egy részük csatlakozna a britekhez, mások autonómiát szeretnének, s vannak akik a független Észak-Írországra szavaznak. Azt viszont egyikük sem fogadja el, hogy Ulster csatlakozzon a katolikus Ír Köztársasághoz. A cikk elején feltett kérdésre, hogy miért ölik egymást két keresztény felekezet hívei, Hunyadi azt válaszolta, hogy a katolikus és a protestáns vezetők többsége elítéli az erőszakos cselekményeket és a gyűlölködést, de a két nép közötti konfliktust csak úgy lehetne feloldani, ha kialakulna az egységes északír nemzeti öntudat. A vallásföldrajztanár szerint hasonló probléma alakulhat ki Erdélyben is.A mai Erdély lakosságának majdnem háromnegyede román, akiknek egy részét néhány évtizede mesterségesen telepítették be a magyarlakta területekre. Azok a családok, amelyek a trianoni békeszerződés előtt is Erdélyben éltek, rendelkeznek transsylvaniai, vagyis erdélyi identitással, öntudattal, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak. Így nem okoz gondot az együttélés az Erdélyben őshonos görög katolikus románoknak, a római katolikus, református vagy unitárius magyaroknak. Az újonnan betelepített románok, akik többségükben a kereszténység ortodox ágához tartoznak, azonban már nem tudnak (esetleg nem is akarnak) ezzel az öntudattal azonosulni.A koszovói probléma gyökerei között is találunk elemet, amely az etnikai konfliktusnak vallási színezetet is ad. Konfliktusok, hiszen a szerbek ortodox keresztények, míg az albánok túlnyomó része iszlám vallású. A balkáni konfliktus legutóbbi drámáját azonban elsősorban nem a vallási különbségek provokálták, hanem az, hogy a belgrádi vezetés megszüntette Koszovó autonómiáját – ahogy a Vajdaságéét is –, és a szerbek etnikai tisztogatást kezdeményeztek. A kereszténység görögkeleti, vagyis ortodox ága és az egyre előretörő iszlám közötti másik jelentős „frontvonal” a Kaukázus északi vonulatánál húzódik. A csecsenföldi háború függetlenségi jellegét át- meg átszövik a vallási elemek is. Ezt elsősorban a csecsenek viszik bele harcukba. (A mozlimokra egyébként is jellemző, hogy a más vallásúakkal szemben vívott küzdelmeiket „dzsihádként”, azaz szent háborúként kezeljék.) A csecsenek többsége az iszlám egy általában békésebb ágához, a szunnitákhoz tartozik, ám az elmúlt években egyre terjedtek a iszlám tisztaságáért tűzzel-vassal harcoló vahabita tanok is. A muzulmán vallás eme radikális ágának követői felelősek részben az elmúlt időszak kaukázusi nyugtalanságaiért is. A csecsenföldi fegyveres konfliktus geopolitikai fontosságát mutatja, hogy a kaukázusi harcosokhoz más iszlám országokból érkezett fanatikusok is csatlakoztak, akik a „hit” zsoldosaiként, az iszlám nevében harcolnak az oroszok ellen. Hunyadi szerint valószínű, hogy a terrorcselekmények nagy részét is az így „importált” szélsőségesek hajtották végre. Azt azonban a csecsen háború minden vallási, etnikai motivációja mellett látni kell, hogy a terület birtoklásáért folyó harc egyik kiváltó oka gazdasági. A kérdés az, hogy ki ellenőrzi a Csecsenföldön keresztül futó Kaszpi-tengeri olajmezők távvezetékeit és a helyi kőolaj- és földgázlelőhelyeket.Az ELTE tanára szerint a XX. század végén már nincsenek egyértelmű vallásháborúk, de az etnikumok közötti gyűlölködéseket gyakran rejtik el a vallási különbségek mögé. Évtizedek óta harcolnak egymással például Srí Lankán, régebbi nevén Ceylon szigetén a hindu vallású tamilok és a buddhista szingalézek, annak ellenére, hogy ezek a vallások kifejezetten emberközpontúak és békések. A legharcosabb és terjeszkedőbb vallás manapság az iszlám. Húsz-harminc százalékkal nőtt az utóbbi évtizedben az iszlám népesség. E vallás alapelvei között van, hogy az igaz hitet minden hívőnek kötelessége terjeszteni a Korán szerint békésen. Az iszlám fundamentalisták azonban ezt a parancsot úgy értelmezik, hogy ha békésen nem sikerül, akkor lehetőleg tűzzel-vassal. Az iszlám azonban nem csak agresszív úton terjeszkedik. Egyszerűen megérthető és követhető tanai, az egykori gyarmattartók által terjesztett kereszténységgel való nyílt szembenállása miatt a harmadik világ vezető vallása lett. Három helyen azonban elakadt békés hódító útja, és ez szinte mindenhol erőszakot szült. Az iszlám egyik megtorpanása a már említett Európa határában (Balkán, Kaukázus) következett be. A másik térség, ahol az iszlám már nem tud tovább terjeszkedni: India, ahol a harcias hindu többség gyakran lép fel erőszakosan az ott kisebbségben lévő mozlimokkal szemben. A harmadik éles törésvonal Afrikában, Észak-Nigériában húzódik, ahol a Szaharától dél felé terjeszkedő iszlám egy erőteljes újkeresztény hullámmal találja szembe magát.A kutató szerint a felekezeti konfliktusok megelőzése érdekében törekedni kellene arra, hogy a vallások és a kultúrák között kialakuljon valamiféle ökumenikus párbeszéd. Csak ez vezethet el a népcsoportok és a különböző vallások hívei közötti megbékéléshez.