A „haladók” kettős mércéje

A kommunizmus fekete könyvéről a szociálliberális sajtóban tanulságos írások és pengeváltások is megjelentek. A nagy elhallgatási igény mellett ugyanis voltak néhányan, akik saját nézeteik és hitük múltjával legalább szembe akartak nézni. Tisztelet azon keveseknek, akik – általában a „jobboldal” liturgikus kárhoztatása mellett ugyan, – belátták, hogy embermilliók tragédiája nem lehet mesterségesen fenntartott „hibátlan legitimációs” kérdés.A Mozgó Világ augusztusi számában Szabó Miklós történész, volt SZDSZ-es képviselő – szokásaihoz híven – a radikális kijelentések s a vele nem egyező nézetek frusztráltsági alapon történő elutasítása jegyében tört pálcát egy olyan könyv fölött, amelynek tagadhatatlan hibái mellett is az az igazi jelentősége, hogy végre megszületett s végre vitát gerjeszthet arról a mi térségünkben is, amiről – nem véletlenül – az itteni baloldali többségű véleményformálók inkább hallgatni akarnak. Jól mutatja ezt Rózsás János Gulag lexikonának visszhangtalansága, amelynek heroikus munkával összeszedegetett, rettenetes emberisors-cserepeit még hátsó politikai szándékokkal sem lehet vádolni. Évtizedekre „elég” drámai életanyag sűrűsödik e lexikonba. Úgy tűnik azonban, a modern művészeknek sem „kell”.Nyilvánvaló, hogy nehéz a szembenézés egy olyan múlttal, amely véres és sötét, de amelynek megteremtésében, fenntartásában és elfogadtatásában sok olyan ember is részt vett, aki ma is „tisztának” akarja tudni magát, hinni akarja azt, hogy ő egy „szükségszerű modernizációban” vett részt s a „gonosz” elleni harcban a jó oldalon állt. Vannak aztán különös esetek, mint a recenzens Szabó Miklósé is, aki a Kádár-rendszer ellenzékéhez tartozott, magyarázkodnia nem kell, mégis beáll a kommunizmus mentegetőjének. Persze, ha pártjának mozgását tekintjük, akkor véletlenről aligha beszélhetünk.Nézzük az egyik legnagyobb mentséget! Szabó Miklós (mint sokan mások is) azt állítja, hogy a kommunizmus (állítólag) szégyellte vérgőzös, erőszakos cselekedeteit, nem úgy, mint a nácizmus. Nos, én inkább azt mondanám, hogy a kommunizmus nemcsak gyilkos volt, hanem hazug is – ami, természetesen nem teszi a „csak egyszeres” bűnös náci rendszert különbbé. Az tehát, hogy a bolsevisták a „civilizált világ közmegegyezéses értékeit” hangosan hirdetve gyilkoltak, inkább súlyosbítja bűnüket. Nem véletlenül hiteltelenedett el minden „természetes” érték a kommunista világban, kriminalizálódott nagy mértékben, s lett például cinikussá a volt „haladó emberiség”.Ha valaki a-t mondott, akkor persze a b már könnyű. A „haladó”, „modernizációs” kommunizmust mentegetve aztán már nincs megállás. Hiszen Szabó Miklós „humanista” felfogása szerint például a kozákok kollektív „áttelepítése” a cárizmus alatti belügyi rendfenntartási tevékenységük miatt érthető. Vagyis Szabó Miklós szerint a kozákokkal szemben kialakult „társadalmi ellenszenv” érthetővé teszi a tajgába deportálást, annál is inkább, hiszen az – így Szabó – nem volt koncentrációs tábor. Nos, ilyen alapon – minthogy akárkinek lehetnek ellenségei, ellenfelei – tulajdonképpen bárkit „érthetően” lehet deportálni, s ha tömegesen halnak éhen e deportáltak, napirendre lehet térni ügyük felett, elvégre nem gázkamrában történt az eset – a történelem meg tele van „balesetekkel”, nemde?S ha a kollektív bűn beindul, akkor a hegyi népek (csecsenek, ingusok stb.) deportálása már csak természetes volt a kollaborációvád alapján. Ne akarjon senki szabadulni a szovjet terrorrendszer alól, mert az mindennél nagyobb, jogosan megtorlandó bűn. Annál is inkább, mert ott meg lehet várni majd az emberarcúvá válást – ami ugye, a mindössze 12 éves nácizmus alatt nem következett be. Jellemző, hogy Szabó Miklós a volgai németek tragédiáját már nem is említi, hiszen azok „bűne” nyelvi-vérségi(?), kulturális „alapon” valószínűleg nyilvánvaló. A hegyi népek felszabadító bizottságainak német „kollaborációjából” levont kollektív bűnt vagy éppen kollektív „érthetőséget” persze így korlátlanul lehet használni.És Szabó Miklós használja is, amikor leírja, hogy a kambodzsai Pol Pot-rendszer nem akarta a teljes létszámban deportált városi lakosságot megölni, „csak” agyondolgoztatták és éheztették őket. Ott is csupán egy jó szándékú, de elhibázott „modernizációs” vágy működött. Boldogítani akarták az embereket! Sajnos, nem sikerült. Felháborító, ha ezeket a történeti eseményeket valakik „propagandára” akarják felhasználni, holott inkább elemezni kellene, árnyalni a tömegsírok felett. Annál is inkább, mivel a „vörösterror enyhíthető”, s egyébként is a vörösterror csak nyilvánvaló reakció a „régi rendszerek terrorjára”. Hogy Szihanuk herceg egyensúlyozgató rendszere diktatúra volt-e, döntse el az olvasó. A nálunk olyan sokat emlegetett fehérterror is a vörösterror után volt. A cári Oroszország nem volt rokonszenves rendszer, de „statisztikája” nem hasonlítható a vérgőzös Lenin vagy Sztálin őrjöngéseihez, s így aligha hasonlíthatók a kozákok a csekához. Ezzel természetesen nem óhajtok „rehabilitálni” senkit sem.Csakhogy nem „revizionizmus” az, ha valaki a gyilkost gyilkosnak, a tömeggyilkosságot tömeggyilkosságnak mondja. S a tajgába „áttelepített” kozák gyermekek, asszonyok tragédiájának vajon miért „mértéke” egy náci koncentrációs tábor? Miért gondolja Szabó Miklós azt, hogy a jobboldalon mindenki mentegetni akarná a brazil halálbrigádot? Azok ugyanolyan hitvány gyilkosok, mint a cseka, az ÁVH vagy a Securitate aljas hóhérai. Egyáltalán, mit jelent az a szomorú emlékeket ébresztő szó, hogy revizionizmus? Elhallgatott, elhazudott bűnökről beszélni nem revizionizmus. Minden gyilkost egyforma mértékkel mérni – propagandájuktól függetlenül! – az erkölcsi világrend természetessége.Ezért is érthetetlen Szabó Miklós bűvészkedése a „civilizált világról” és annak „konszenzusairól”. Az úgynevezett civilizált világ, ha a saját érdeke forgott kockán, gyakran sutba dobta a saját szép jelszavait, akár a wilsonizmusról volt szó, akár az Atlanti Chartáról. A tömeggyilkos Titó ugyanúgy partner volt, mint a hulláktól nem rettenő Pinochet. Ők pontosan tudták, hogy mit jelent Sztálin rendszere, de lelkiismeret-furdalás nélkül odalökték Közép-Európát e primitív gyilkosnak. Hol van itt a „civilizált világ” büszke tartalma? Mitől civilizált és példaszerű Drezda, Hamburg meg az atombomba ledobása után erkölcsről prédikálva egy bíróságot alakítani aktív hóhérokkal? Milyen jogalapja van e „civilizált világnak” mások bűnei felett ítélkezni?Nagy baj akkor van, ha az egyik bűnt mentegetjük – „árnyalt elemzést” kérve –, míg a másikkal azt abszolút démonizálva még kései nemzedékeket is megbélyegzünk. Egyébként pedig ilyen kettős látással persze a mentegetett bűnre vonatkozó minden adat, információ puszta „propagandának” minősíthető. Szabó Miklós szerint persze a kommunizmus halott (csak azt tudnám, hogy a halott eszmét hogyan képviselik például a francia kormánykoalícióban!), míg ugyanilyen természetesen a nácizmus örökké élő gonosz, ami ellen ő is naponta kivonul a szellemi frontra, lerasszistázni a másként gondolkodókat.Változatlanul buján tenyészik nálunk a „haladás”. Náciknak lenni kell, mert különben miből élne a „haladó értelmiség”, kommunistákról pedig, miután sohasem voltak, szó se essék. Az emberiség „felszabadításának” erőszakos és véreskezű csürhéje egyébként is csak modernizálni akart. Aki nem akar „modernizációt”: az nyilván nácigyanús, obskurus, feudális, és kollektívan megérdemelné azt a sorsot, amely a „haladás” mindenkori ellenségeinek jár.