Az ókori kockajátéktól a valószínűségszámításig

„A játék a sorssal oly régi, mint az emberi társas élet. Az ember a véletlent hívja segítségül, ha más mód nincs a kérdés eldöntésére” – írják egy helyütt.Már a Bibliában is írtak sorsvetésről: Iliász hősei Agamemnón sisakjából húztak sorsot arról, hogy ki vívjon meg közülük Hektorral. Bár a kockát a rómaiak és a görögök is gyakran használták, a római jog nem kedvezett a játéknak, lévén nem ismerte el a nyereség kereseti jogát, s a játéknyereséget akár vissza is lehetett perelni. A római birodalom bukását követő évszázadokban még az egyház is megtűrte a sorsolásokat, a sorsolásban ugyanis az isteni akarat megnyilvánulását látta. „A pénz az ember megrontója” tétel helyett maga Aquinói Szent Tamás is azt vallotta, hogy „a játékokban is lehet erényt fellelni”.A játékok fejlődésében a következő lökést Amerika felfedezése adta, amikor özönleni kezdett Európába az arany. Az arany pénzbőséghez és nagyobb vásárlóerőhöz vezetett, melyből az akkortájt megnyitott keleti kereskedőutakon érkezett óriási árucikkdömpingre költhettek az európaiak.Vannak vélemények, melyek szerint 1444-ben már Európa számos részéről jártak Brügge városába, a flandriai világkereskedelem központjába azt meglesni, hogyan kell sorsjátékot rendezni. Hiteles feljegyzések viszont arról szólnak, hogy Olaszországból indult a sorsjáték, ahol a kissé megrendült világkereskedelmi helyzet miatt az olasz kereskedők raktáraiban hatalmas mennyiségű áru halmozódott fel. Egy bolognai kereskedőtől származott az ötlet, hogy sorshúzással adjon túl felszaporodott áruhalmazán: csekély összegért számozott jegyeket bocsátott áruba, majd a számokat kisorsolta, és azé lett az áru, akinek a nyerőszám a birtokában volt.Az ötletet később egyre többen kezdték utánozni, majd idővel fordult a kocka: a sorsjáték lett a cél, a nyeremény pusztán eszköz volt. Később nőtt a tét: már ingatlanokat – palotákat, uradalmakat – is kisorsoltak. Ám egyre gyakrabban esett meg, hogy olyasmit nyertek az emberek, amire nem volt szükségük, s már csak áron alul lehetett a nyereménytárgyon túladni. Erre jött a kézenfekvő megoldás: áru helyett pénz legyen a nyeremény.A pénzsorsjátékoknak aztán szintén megvolt a maguk rákfenéje: az olasz városállamokban egyre több rendező kezdte a hiszékeny embereket átverni, mígnem Velence – ahol különösen odafigyeltek a polgárok dolgaira – állami ellenőrzés alá vonta az sorsolásokat. Adott volt hát a következő lépés: az állam maga rendezi meg a játékokat, s tesz szert új jövedelmi forrásra. A középkorban a pénzbevételi lehetőség eme formájára más országok is előszeretettel támaszkodtak, különösen háborúk alatt vagy után, amikor a kincstár igencsak leapadt.Számsorsjátékot először Genuában (Genovában) játszottak 1620-ban. A lottó vagy lutri eredete abból a módszerből fakad, ahogy a genuai nagytanácsból évenként kilépő öt tanácstag helyére utódokat keresett. A megüresedett posztokra 90 polgárt jelöltek, neveiket felírták, s közülük ötöt húztak ki az urnából. A genuaiak előszeretettel fogadtak mindenre: arra, hogy ki lesz az új pápa, mely napon érkeznek vissza messzi tengerekről várt hajók, vagy hogy mely napon születik meg a trónörökös. No meg arra, hogy az évenként megrendezett tanácstagi választáson melyik öt polgárnak fogják kihúzni a nevét. Az íly módon fellobbant játékszenvedély csakhamar 1–90-ig terjedő folyószámokkal helyettesítette a neveket, melyekből öt nyerőszámot húztak ki. Így vált a szenátorválasztásból szerencsejáték.Egyre több formája alakult ki Európában a sorsjátékoknak. A XVI. században a Németalföldön már jótékony célra is rendeztek pénzsorsjátékokat, például 1549-ben, Amszterdamban templomtorony építésére, majd árva- vagy aggok háza létesítésére. Németország nemzeti jellegű sorsjátéka kezdetben a szerencseveder volt: a számozott és üres cédulák közül az előbbi kihúzása esetén vásári árukat lehetett nyerni. A francia udvarban rendezett sorsjátékokon már nem vásári áruk, hanem ékszerek és egyéb drágaságok kerültek pompás ünnepségek között kihúzásra. Utóbb, amikor már a közéletben is elterjedt a játék, a spanyol örökösödési háború minden költségét sorsjáték hasznából fedezték a franciák.Érdekes módon Angliában az emberek igen lassan barátkoztak meg a sorsjátékkal, s ezért Erzsébet királynőnek külön utasítást kellett kiadnia arra, hogy minden eszközzel népszerűsítsék a játékot a nép körében. 1567-től így is csak két év alatt fogyott el a 400 ezer sorsjegy. Az ezüstneműk, szőnyegek, egyéb drágaságok és a 3000 font sterlinges főnyeremény kisorsolása 1569. január 11-től május 6-ig éjjel-nappal folyt. A bevételből kikötők és erődítmények építésére futotta. Amilyen nehezen lehetett rávenni az angol embereket a játékra, olyan gyorsan belejöttek, s már utcai mozgólutrik is megjelentek. Az angol kormány szociálisan veszedelmesnek tartotta a sorsjátékot, így 1825-ben, minden egyéb szerencsejátékkal egyetemben, betiltotta. A közönség kárpótlásul a lóversenyek felé fordult. Talán ezért is van mind a mai napig oly nagy hagyománya a lóversenyfogadásoknak Angolhonban. Az osztrákoknál Mária Terézia kormányzata arra jött rá, hogy az árusorsjáték igen alkalmas bizonyos árucikkek belföldön, szélesebb körben történő elterjesztésére, a hiányzó vásárlóerő pótlására. A török háborúkban igencsak elszegényedett lakosság így jutott hozzá monarchiabeli gyárak arany, ezüst és porcelán luxustermékeihez. Ezenfelül egyes földbirtokosok, „akik mellett személyes érdemek vagy más nyomós szempontok szóltak”, kivételes uralkodói kegyből engedélyt kaptak arra, hogy földjeiket kisorsolják, s a magánbankárok segítségével adósságmentessé vált birtokot vagy kastélyt a nyerőnek juttassák.Magyarországon vásárokon és búcsúkon terjedt el a sorsjáték, s az Ausztriában már bevált egyéb játéklehetőségek. 1763-ban az osztrák állami lottó bérlője Magyarországra is kiterjesztette a genovai lottójátékot. Míg egy 1790-es rendelet a kocka- és egyéb szerencsejátékokat tiltotta, a külföldi sorsjegyek árusítását – így a lutriét is – megengedte. Bár később a ’48-as kormány a gyűjtődéket bezáratta, s a lottójátékot megszüntette, a szabadságharc bukása után újra beindult a fogadás. Kezdetben nem hozott túl sok bevételt a kincstárnak, mivel a hazafias magyar közönség bojkottálta a gyűlölt osztrák fináncok kezelésében lévő játékot. A lutri a század végére a legszegényebb rétegek játéka volt, sokaknak vált szenvedélyévé és egyetlen reményévé a pár krajcáros alapon futó játék. A sajtóban és az országgyűlésen egyre többet támadott lutrit végül 1897-ben megszüntették, s helyette osztálysorsjátékot vezettek be.A múlt században Európa-szerte olyan méreteket öltött a játékszenvedély, hogy több helyütt már az 1820-as és 30-as években betiltották a lutrit. Az indoklás szerint a játék „nagy anyagi károsodással jár” – mármint a szegény rétegeknek – „anyagi egzisztenciájukat csak a gazdagoknak nem fenyegeti”, a véletlen nyerés pedig a munkától való tartózkodáshoz és a könnyelmű életmódhoz vezetnek”.Hazánkban 1957. március 7-én élesztette fel újra a kormány a lottót. Egyrészt a jól működő külföldi példa láttán, másrészt bizonyos társadalmi igények kielégítésére, harmadrészt pedig gazdasági kényszerűségből (kincstár gyarapítása, tervezett lakásépítési program költségeinek egy részének előteremtésére) adta áldását a „genovai” lottóra, 3 forint 30 filléres szelvényáron indítva. Bár azóta már jócskán színesedett a szerencsejátékok palettája, mindmáig az ötös lottó viszi a prímet a magyar fogadók körében.Hogy ki milyen alapon ikszeli be a rubrikákat, arra sokféle módszer van. A legáltalánosabb formája a tippelésnek, ha valaki a saját és családtagjai születési dátumából variál. Van, aki kártyát vagy kockát vet, van, aki jósnőt faggat, van. aki matematikai alapokon próbálkozik, megint mások álmukban bízva, ébredéskor az álmoskönyv után tapogatóznak.Legalábbis utóbbira buzdít a „Szerencseszótár lottózóknak” című könyv, mely egy 1799-ben megjelent régi numerikus könyv címszavait fordította le a mai viszonyokra, s 3321 álomképet párosít lottón megjátszható számokkal. Ezen könyv útmutatásai szerint, ha azt álmodjuk, hogy játszunk a lottón (73) és utána pénzt kapunk (62), akkor nem mindegy, hogy azt adótartozásra (2) vagy autóra (27) költjük, esetleg takarékbetétbe (32) helyezzük. Az sem mellékes, hogy éjszaka pödrött bajszú (81) gárdistával (8) vagy szakállas (43) hajóskapitánnyal (10) álmodnak-e a lányok, mint ahogy arra sem árt emlékezni reggel, ha záporesőben (5) egy dűlőúton (79) sétálva jegesmedvével (73) találkoztunk.A „Nyerni a lottón” című, francia kiadású füzetecske nem hisz az álmok üzenetében. Szerintük a véletlenszerűen játszók vagy a bizonyos számoknak mágikus erőt tulajdonítók módszere kívül esik a logika határain, és sanszuk sincs a valószínűségszámítás alapján játszókkal szemben. Módszerük 7 egymást követő sorsolásra vonatkozik, és 24 szisztémát sorol fel.Pascal valószínűségszámítása éppen a szerencsejátékok tanulmányozása közben született. Egyik tudóstársát efféle jótanácscsal látta el: „Ne játsszon meg sem kimaradó, sem formában lévő számokat, s főként ne higgye, hogy a húzások között kompenzációs törvény létezik.” Egy másik tudós, Charles Henry szerint „az energia hatással van a véletlenek, s különösen a kimaradó számok megnyilvánulására”. Majd hozzáteszi: „Egy szakasz kezdetén belátható, hogy a variáció számos törvénye közül a véletlen a legegyszerűbbeket követi.”A fenntebb említett francia könyv szerzői szerint: „Nyerni annyit tesz, mint legyőzni a véletlent. Ebben a játékban azok nyernek, akik vállalnak egy kis agymunkát. Így az ember ott lel némi igazságra, ahol nem is várta.” Hogy hol is az igazság, azt ki-ki döntse el maga.