Itt az ősz

Lassan elszalad a szeptember, a diófán elkezdtek sárgulni a falevelek, a ház előtti kis kertben is csak a rózsa tartja magát, de neki sem lehet sok hátra, kár a sok bimbóért, teli velük a tüskés szár. Megmondta a költő is: elhull a virág, eliramlik az élet...Nálunk már megvan a hétvégi program, elpakoljuk a kertből a nyári holmikat, a sörasztalt, a padokat, kupacba gereblyézzük a penészes szénát, eltesszük a bicikliket télire, az asszony meg leszedi a paprikát a konyhakertben, azt a néhány maroknyit, ami még kint maradt. Aztán meggyújtjuk az összepenészedett szénát, rádobjuk a levert, száraz fagallyakat, és nézzük, hogyan füstöl majd az egész, égni általában nem nagyon akar, merthogy ősszel már nemigen égnek a kerti lombok, csak füstölnek végeláthatatlanul.Aztán délután átmegyünk a sógorékhoz, az asszonyok trécselnek majd, a gyerekek babát öltöztetnek, mi meg a sógorral bort fogunk inni, és hümmögünk hozzá, hogy így a világ, meg úgy az ősz.Szeptember végi délutánon az ember tele van filozófiával, nézi a világot az avarfüstön át, pici kis igazságok sorjáznak belőle, egymás mellé rak kettőt, elemzi, körbejárja, a másik meg nagyokat bólogat rá.Hát igen.Aztán elballagunk haza, én valószínűleg egyenest az írógép elé, és nézni, nézni, nézni fogom a hófehér papírlapot, meg hallgatom hozzá a falióra ketyegését – talán lesz belőle újságcikk, talán nem. Aztán este majd kiülök a kerti hintába Betyár kutyával a lábam előtt, és együtt vizsgáljuk, miért van ez az egész így, ahogy van, miért hullanak a falevelek.