Országgyűlési képviselőről lévén szó, kissé rossz érzés leírni: tolvaj kiált rendőrért. Sajnos mégis e szólást idézte föl Csiha Judit MSZP-s politikus, amikor „arcpirítónak” minősítette azon kormányzati indoklást, miszerint a felelősséget viselő kormánytagok dönthetik el, melyik feladatukat tekintik halaszthatatlannak. A baloldal azt nehezményezte, hogy az azonnali kérdések órájában nincs mindig jelen a miniszterelnök.Az ellenzék feladata bírálni a kormányt, s elvitathatatlan joga akár személyeskedve is kritizálni a mindenkori miniszterelnököt. Előrevivőbb lenne azonban, ha hiteles politikusokkal oldaná meg ezt a ráruházott leckét a nagyobbik baloldali párt. Attól ugyanis – fájdalom – csak elsápadni lehet, ha Csiha Judit „arcpirítónak” minősít bármit a magyar parlamentben.Megszavazni a Bokros-csomagot, majd titokban nyolcmillió forintos VIP-hitelt fölvenni – arcpirító. Az igen gombot megnyomni akkor, amikor a társadalom kettészakításához kér hozzájárulást a baloldali kormány, de egyúttal titkos kölcsönpénzt bezsebelni az adófizetői pénzzel „konszolidált” banktól: igen, ez az, aminek semmi köze nincs az európai közéleti kultúrához. Ezt cselekedte Csiha Judit a Horn-kormány éveiben. Tevékenységéről bővebben szól a Hatalomgyakorlás az MSZP–SZDSZ-koalíció idején című könyv, amelyből megtudható, hogy Csiha privatizációs miniszterként hozzájárulását adta egy olyan munkavállaláshoz, amelyet honi szakelőadásokban elrettentő példaként szoktak emlegetni. Kocsis István volt ÁPV-vezérigazgató, miután erősen vitatható áron, utóbb parlamenti bizottság által törvénysértőnek minősített módon eladta a Mátrai Erőművet, beosztást vállalt az ügyletben jól járó német vállalatnál havi tizennyolcezer márkás javadalmazásért. Ehhez miniszteri engedély kellett, s ezt Csiha Judit megadta...Minderről Zugló lakói, akik 1998-ban Csihát beválasztották a parlamentbe, semmit nem tudnak. Ez ébreszthette a politikusban azt a reményt, hogy mindenki elfeledkezett egykori döntéseiről. Arról is: miniszterként úgy adta el fillérekért a Budapesti Erőmű Rt.-t egy finn–japán konzorciumnak, hogy a vevők kedvéért elengedték az erőmű négymilliárd forint tartozását. Azaz a külföldi vevők négymilliárdos ajándékot kaptak az elgyötört magyar adófizetőktől...Nehéz nem felfigyelni arra, hogy a kormányfő parlamenti jelenlétét épp Bauer Tamás hiányolta: e baloldali politikus tette föl kérdését Mit csinál felséged 1-től 2-ig? címmel. Különös, hogy erkölcsi magaslatra tört azon képviselő, akinek édesapjáról nemrég bebizonyosodott: kínvallatóként működött az Államvédelmi Hatóságnál, s vélhetően része volt Ries István egykori miniszter halálában. Tudjuk, valljuk: a gyermek nem tehet szülei bűneiről. De ha idehaza egy vidéki képviselőjelölt megbuktatható amiatt, mert apja alkoholista volt, fölvetődik: Bauernek nem volna jobb szakmai kérdéseknél maradnia a törvényhozási vitákban? Föltétlenül erkölcsi kioktatásban kell részesítenie a polgári politikusokat?Igaz, közgazdászként is kudarcot vallott, sajnos. Most bizonyosodott be, hogy Budapestet dollármilliárdos kár érte az 1996-os magyar világkiállítás lefújása miatt. Bauer, aki pártállami előnyöket élvezve iskoláztathatta magát, s Nyugatra utazhatott akkor, amikor más „közönséges” közgazdászok nem hatolhattak át a vasfüggönyön, nos, Bauer az expó ellen kardoskodott. Ezáltal busás nyereségtől fosztotta meg a fővárost és idegenforgalmi vállalkozóit.Néha valóban arcpirító egy-egy politikusi mondat, csak éppen nem a politikus, hanem az őt hallgató közember pirul el.
„Ha nem teszünk semmit, az Franciaország végét jelenti”
