Olajválság: még épp időben jött

A napjainkban kibontakozó olajválság bár külsőségeiben hasonló, de alapvetően más jellegű, mint az 1973 őszén és 1979-ben kirobbant olajválságok. Az idősebbek még jól emlékezhetnek az 1973 őszén kitört arab–izraeli háborúra és az Izrael támogatójának nyilvánított nyugati országok ellen hirdetett arab olajembargóra. Az olajhiány a benzin- és gázolajárak emelkedését vonta magával. Emiatt megkezdődött az üzemanyag felvásárlása, ami tovább növelte a hiányt, ezáltal az árak még magasabbra szöktek, amitől a pánik fokozódott, és így tovább. Az öngerjesztő folyamat ahhoz vezetett, hogy 1973 őszén a nyersolaj ára a hordónkénti 9 dollárról 36-ra emelkedett (1996-os árfolyamon számolva). Ez az ár évekig tartható volt, sőt 1979-ben, a két nagy olajtermelő, Irak és Irán háborúja során újabb olajárrobbanás sújtotta a világgazdaságot, a nyersolaj ára hoszszabb időre hordónként 50 dollár fölé kúszott. Az 1973-as és az 1979-es olajárrobbanás nem azért következett be, mert nem volt elég olaj, hanem mert az olajforrások és -tartalékok zöme egy helyen, a Perzsa-öböl körzetében található, és ez bizonytalanná tehette a világ olajellátását.A mostani áremelkedés viszont már annak a jele, hogy a világ olajbányászata lehetőségeinek a határához közeledik. A gyorsan növekvő világgazdaság olajszükséglete ez évtől fogva már nem vagy alig fedezhető. A válság közvetlen oka az, hogy két évvel ezelőtt a távol-keleti gazdasági válság miatt kevesebb olajra volt szükség, ezért az olaj világpiacán túlkínálat keletkezett. Az árak 1998 végén hordónként 10 dollár körüli értékre estek viszsza, ami ahhoz vezetett, hogy kevesebbet ruháztak be az olajiparba, kevesebb új kutat fúrtak, és feladtak olyan olajmezőket, amelyek túl drágán termeltek. Azóta viszont az olaj iránti kereslet a világgazdaság gyors növekedése miatt folyamatosan nő, és az árak is egyre emelkednek. Annyira, hogy mostanra a kereslet nem elégíthető ki. A finomítók tartalékai világszerte a mélyponton vannak, és a hírek számos helyen pánikszerű felvásárlásról szólnak. Jogos a feltevés, hogy a jelenlegi 35 dollár körüli olajárat sem az OPEC termelésnövelő határozatai, sem az USA stratégiai tartalékainak a felszabadítása sem tudja letörni. Hoszszabb távon, sőt akár már az idén is további komolyabb áremelkedésre számíthatunk.Józan becslések szerint – amelyek az ez évi olajválságot évekkel ezelőtt megjósoló geológusoktól származnak – a világ 2005-ben éri el olajtermelési képességének határát, ekkor jutunk el a termelés évenkénti változását leíró haranggörbe csúcsára. A csúcsérték elérése után a világ olajtermelése fokozatosan csökkenni fog. Azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi válság még éppen időben jött, ennek köszönhetően könnyebben tudunk váltani. Az OPEC termelésének komolyabb növelése nem áll sem az erre egyedül képes Szaúd-Arábia, sema nyugati országok érdekében, mivel ez nem hozhat hosszú távú megoldást. Ha a világgazdaság növekedésével az olajtermelés még vagy négy évig lépést tarthatott volna, akkor a csúcsteljesítmény elérése után a meredek zuhanás teljes káoszba taszíthatta volna a világgazdaságot. Így körülbelül egy évtizednyi idő áll a világgazdaság rendelkezésére, hogy más vágányra álljon. 2010-ig nagyon komoly változások lesznek, ám megjósolhatatlan, hogy pontosan milyenek.Az emberek nem értik, miről van szó. Ha tudnák, mi a valódi helyzet, akkor nem tiltakozásra, úttorlaszok építésére, hanem a hosszú távú megoldások keresésére fordítanák energiáikat. Ugyanis az olajárak addig fognak emelkedni, amíg a kereslet a kínálat szintjére nem csökken. Amint a hetvenes években, az olajár a többszörösére is emelkedhet, mert a keresletnek le kell csökkenie, mégpedig úgy, hogy bizonyos fogyasztók lemondanak a kocsijukról, energiát emésztő vállalkozásukról. Megbecsülhetjük, hogy az olajfogyasztásnak legalább 20 százalékkal kell ahhoz csökkennie, hogy a világgazdaság hosszabb távon működőképes maradhasson, mert akiknek valóban szükséges az olaj, azoknak juttatni kell. A mentőautónak, a kenyereskocsinak és a tömegközlekedésnek feltétlen szükséges az üzemanyag. A nagyvárosok közlekedési dugóiban fuldokló autósok jó része meglenne kocsi nélkül is, főleg, ha jobb lesz a tömegközlekedés.A kormányok vétkesek, de nem abban, amivel a közvélemény vádolja őket. A politikusok, tisztelet a kevés kivételnek, elfogadták a modern kor dogmáit, miszerint a tudomány, a technika és a piaci erők mindenhatók, és a homokba dugták a fejüket, amikor az olajkészletek kimerüléséről esett szó. Ideje kimondani, hogy nem lesz több olaj, sőt még annyi sem, amennyi most van, és ennek az óriási kihívásnak rövid időn belül meg kell felelnünk. Nem szabad hagyni, hogy a jelenlegi, már nem sokáig életképes termelési és fogyasztási rendszerek fenntartására fordítsuk az erőforrásainkat. A kormányok többsége a tiltakozások hatására ezt az utat választotta, ami csak növeli a bajt és a későbbi társadalmi robbanások hevességét. Ráadásul az adott államot hátrányos helyzetbe hozza azokkal az országokkal szemben, amelyek hozzálátnak a pusztulásra ítélt termelési rendszerek átalakításához. Az ellenzékben lévőknek együtt kell működniük a döntés felelősségét hordozó kormányzatokkal. Mert lehet ugyan a kormányzatokat támadni, akár meg is lehet őket buktatni, azonban ez semmit sem old meg. Ezzel nem lesz több olaj, és az emberek újabb bűnbakokat fognak találni.Tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi életmód folytatására egyelőre nincs több energia. Vannak ugyan hatalmas készletek nehézolajból, olajpalából, olajhomokból, de ezek nehezen, drágán, komoly környezetkárosítás árán és főleg hosszabb idő elteltével tárhatók csak fel. Mivel a sarkvidéki jég az elhasznált fosszilis tüzelőanyagok, a szén, az olaj és a gáz elégetése miatt máris olvadóban van, és a következő évtizedekben emiatt is kiszámíthatatlan természeti csapások fenyegetnek, a minden éghető eltüzelése csak még nagyobb katasztrófákhoz vezethet. Ehelyett inkább takarékoskodnunk kell, és a természetes körfolyamatok rendszeréhez illeszkedő mezőgazdasági és ipari termelési rendszereket kell kialakítanunk. Ekkora civilizációnk fenntarthatóvá válik.Nézzük meg, milyen tartalékaink lehetnek, milyen változások állnak előttünk. A multinacionális vállalatok hatalmas távolságra lévő üzemei között állandóan szállítani kell a részegységeket, félkész és késztermékeket. Miért telepíti szét a multinacionális cég a gyárait? Az olcsó munkaerő, a környezetvédelmi előírások enyhesége és a kapott adókedvezmények miatt. Az állandó szállítás miatt a multik tevékenysége nagyon energiaigényes. Ezért az olajválság kibontakozását a multinacionális vállalatok sokaságának csődje kíséri majd. Csak azok maradhatnak talpon, amelyeknél az energiaköltségek elenyészők, vagy ahol valóban szükséges a határokon túlnyúló nemzetközi együttműködés. Elsősorban az informatikával, kutatással-fejlesztéssel, távközléssel foglalkozó multinacionális vállalkozások életképesek. A többieknek gyökeresen át kell alakítaniuk termelési és értékesítési módszereiket. Például az üdítőitalokkal foglalkozó cégeknek a sűrítmények és kivonatok értékesítésére kell majd átállniuk, mert így megtakarítható a palackok előállításának, valamint a szállítás költsége. A szénsavas italok készítéséhez visszatérhetünk az autoszifon korszerűbb változataihoz. A gépkocsigyártók közül csak azok maradnak piacképesek, amelyek száz kilométeren 3 liternél kevesebbet fogyasztó népautók előállítására lesznek képesek. Válságba kerül a autózásra építő iparágak és szolgáltatások sokasága, például a megamarketek hálózata is, ugyanis az embereknek egyre kevesebb pénze lesz arra, hogy kocsival járjanak vásárolni. A változások szinte valamennyi ember munkáját érintik majd, mindenkinek alkalmazkodnia kell az új követelményekhez.Nem gondoljuk, hogy az ötven évvel ezelőtti életmód tér majd vissza. A globalizálódó világ hatalmas tudományos-műszaki alapot teremtett ahhoz, hogy komoly megrázkódtatások árán ugyan, de úgymond előre meneküljünk. A fogyasztói társadalom összeroppanása nem tekinthető elháríthatatlan csapásnak. Az átalakulás hatalmas alkotóenergiákat szabadít fel, az életünk sokkal emberibbé, élhetőbbé válhat. A mai hajszás fogyasztói életmód, amelyet a reklámokra, kereskedelmi televíziókra épített, az emberektől mélységesen idegen értékeket hirdető – ezért is fenntarthatatlan – rendszeren alapul, egyébként is összeomlana, nem kár érte. A tudomány, a technika és a szellemi értékek felé forduló ember nem egymást kizárók, hanem egymást erősítők. A világméretű válságból való kilábalás alapvető eleme a fogyasztói társadalmak humanizálása, a szellemi értékekre való nevelés, ezáltal az emberhez méltó élet felmutatása. Ez a folyamat már a mostani olajválság kirobbanása előtt beindult, beteljesítése egyben civilizációnk túlélésének is kulcseleme.