Rejtőzködők

Megvártam az őszelő utolsó napos vasárnapját, hogy pontos helyzetjelentést készítsek a Tiszáról. Pontosabban a folyó társadalmi hátteréről, mert a vízen is van társasági élet. Ezen a nyáron Szeged térségében az egykori olajseftelők, olajtrubadúrok, olaj-Ewingok nem szálltak vízre hajóikkal. Elrejtőztek. Amíg a társasági élet a folyón zajlott, végig rejtőzködtek. Egy nyugdíjas tanár, ki szerény járandóságát az egyik úszóházon a gondnoki teendők ellátásáért járó tiszteletdíjjal egészíti ki, hívta fel arra figyelmemet, mindjárt azután, hogy a parlamenti olajbizottság megalakult – az olajbárók berezeltek. És, mert félnek, nem veszik elő a tíz-húsz millió forintot érő csónakjaikat, nem parádéznak a Tiszán, nem tüntetnek gazdagságukkal és nem borítják kéjjel, nagy hullámokat korbácsolva a kispénzű evezősöket. A becsületben megőszült tanár úr azt is mondta, ha az olajbizottság semmi mást nem csinál, csak önmagában létezik, puszta jelenlétével is félelmet kelt az olajmágnásokban, akik a kilencvenes évek elején szőkítéssel gyűjtögették vagyonukat és nem kerültek a bírói pulpitus elé.Felmerül a kérdés a szkeptikus olvasóban, honnan tudhatja a tanár úr, hogy a tíz-húsz milliót érő motorcsónakok tulajdonosai az olajumbuldából szerezték a kenyérrevalót. Akadémikus vitát lehetne erről nyitni, de a logikai következtetések nem légből kapottak, az istenadta nép egyszerű megfigyeléseiből erednek. A szomszéd mindent lát, egy vidéki városban mindenki szomszéd, kicsi a közönség. Így mindenki mindent észrevesz. Felfigyelt arra is, aki 1991-ben még panelban lakott, Zaporozseccel járt és az érettségi mellé még egy tánciskola végbizonyítványát sem szerezte meg, miből tellett 1995-ben, hogy villája, Mercije és motorcsónakja legyen? Biztos nem abból, hogy spórolós volt. No persze ebből a megközelítésből figyelve az eseményeket, olyanokra is ráfoghatták, hogy olajos, aki külföldről jött haza egy élet munkájának gyümölcsével. De olyan nagyot nem tévedett az istenadta nép, mint ahogy a tanár úr jóslata is bejött. Jómagam, aki az olajbizniszelők nyomában járva a kilencvenes évek elején riportkörútra merészkedtem, azt tapasztaltam, szinte mindenütt rejtőzködtek. A tanyavilágban furikázó luxusautók utasai függönyözött ablakok mögött ültek. De azok a tanyasiak is lehúzták a rolettát, aki felfedezték a jövő-menő furcsa idegeneket. Az autófüggönyzés érthető. Csak később ismertem meg a tanyasiak érzésvilágát. Azért bújtak a függöny mögé, mert féltek. Egy parasztasszony világította meg a különös viselkedés okát. Azért nem szereti a sötét autóüveg mögött rejtőzködőket, mert miután megálltak, kocsijukból lövöldözni kezdtek. Azt is kifigyelte, hogy a szomszédos elhagyott tanyán tanulták a fegyverviselést.No, de mindez emlék már a múltból. Ám rejtőzködésügyben nem kell annyira visszanyúlni. Amikor vidéken lelőttek vagy felrobbantottak valakit, a feltehetően olajból dúsgazdaggá vált figurák azonnal kocsit cseréltek. Zsigulikba, Fiatokba ültek át. Ők tudják, hogy kiktől féltek. Idő múltával megint előmerészkedtek és kifényesített luxusautókkal furikáztak. Ha jól emlékszem, 1995-ben történt meg velem – éppen az olajriportok dömpingjében voltam –, hogy egy olajbáró ismerősöm meseautójával mellém kanyarodva, rámförmedve mondta, menynyire balfácán vagyok, hogy róluk firkálok. Inkább én is pénzt keressek, mint ahogy ő teszi. Akkor nem rejtőzködött. Négy év múlva annál jobban. Börtönből szabadult, amikor focimeccsen találkozva úgy összehúzta magát, hogy az már rejtőzködésnek tűnt. Sok minden eszembe jut erről a magatartásról, például az is, kicsiny hazánkban a dollármilliárdoknál jóval több az az erkölcsi adósság. Ami az idők során összejött.