A büntetés-végrehajtás gazdasági reformra szorul

Magyarország egyetlen tábornoknője március 15-e óta viseli e magas sarzsit, noha még negyvenesztendős sincsen. Varga Valéria a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese – ahogy mondja –, nála a kamra kulcsa, de ez a kamra szűkös háztartásra vall. A dandártábornok azonban így is belevágott a feladatba: csökkentené a büntetés-végrehajtás adósságállományát, nagyobb megbecsültséget szerezne a szolgálatot teljesítőknek, s nem utolsósorban a honi börtönviszonyokat is javítani kívánja.Nem vállalt túl sokat egyszerre? Vagy sok pénzt ígértek?– Nem ígértek pénzt, de adott kereteken belül, költségkímélő módszerekkel meggyőződésem szerint eredményt lehet elérni. Teendő van bőven, a rendszer reformra szorul. A decentralizált létszám- és bérgazdálkodás szerintem változást hoz. Magyarországon harminchét büntetés-végrehajtási intézmény működik, az előzetes házakban, megyei és országos intézetekben, börtönökben, fegyházakban jelenleg tizenötezer-hétszáz elítélt tölti büntetését. Hétezer-kétszázan dolgozunk, miközben a fegyveres testületek jövedelmi viszonyai messze nálunk a legroszszabbak. A fővárosban és a nyugati régióban létszámhiánnyal küzdünk, ahol más munka is kínálkozik, ott nem vállalják a kisebb anyagi és erkölcsi megbecsüléssel járó beosztást. Míg a honvédségnél évi egy millió 300 ezer forint az egy főre jutó bruttó személyi juttatás, addig nálunk csupán 890 ezer forint.– Egy lány ritkán álmodozik arról, hogy tábornok lesz, de ha mégis, nem a büntetés-végrehajtásnál. Férfiak által foglaltak bizonyos foglalkozások és rangok. Honnan indult?– A Borsod megyei Tiszalúcon születtem, majd Miskolcra költöztünk, a nagyszüleim parasztemberek voltak. Az édesanyám irodában dolgozott, a nevelőapám rendőrtiszt volt. Én „törtem ki” igazán először, s így ők rendkívül büszkék rám. A tábornoki kinevezésemkor izgatott körtelefonokon számoltak be a nagycsaládnak, még a papnak is, akinél konfirmáltam. A tisztességes, becsületes élet híve vagyok, talán ezért választottam ezt a hivatást.– Sokan vannak így ezzel, mégsem öltenek egyenruhát...– Igaz, elismerem. Már a középiskolában is érdeklődtem a hivatásos fegyveres testület iránt. Kevésbé hivatalosan: a rendőrség már akkor is vonzott, s az egyetemen már pontosan tudtam, hogy rendőrként kezdek el dolgozni, ösztöndíjat kaptam a rendőrségtől. Miskolcon érettségiztem, s a pécsi Janus Pannonius Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szereztem diplomát. Közgazdászokban igencsak hiányt szenvedtek, s Túrós András akkori főkapitány azonnal alkalmazott.– Hogy fogadták a „férfivilágban”?– A nőket hátrányosan kezelték a fegyveres testületeknél, bizonyos beosztásokban – vizsgáló, igazgatásrendészet – elviselték őket. Én azonban nyomozó lettem. Akkor – 1984-et írunk – a népgazdaság és a társadalmi tulajdon védelmére alakított osztályon téeszes, géemkás bűncselekmények kerültek hozzám, sikkasztások, csalások ügyében nyomoztam. A vállalatoknál, egyéb intézményeknél fölfedezett gazdasági bűncselekményeket göngyölítettem föl, s pontosan tudtam, mi az a főkönyv és a mérleg. Ezért is alkalmaztak.– Volt emlékezetes ügye?– Voltak olyan ügyek, amiket feltétlenül szakmai sikerként könyvelhettem el, annak ellenére, hogy az egyiket jóformán kiszúrásból kaptam, és senki nem hitte: a végére járok. Borsodi téeszvezetőket ítéltek letöltendő szabadságvesztésre különösen nagy értékben elkövetett sikkasztásért, csalásért. A Rendőrtiszti Főiskola átképző tagozatát végeztem el, mert az egyetem ellenére is szükségét éreztem a szakmai képzésnek. A főiskolán ismertem meg a férjemet, aki jogász és rendőr. A főkapitányságon gyakran éreztem a férfi kollégák féltékenységét csupán azért, mert nő vagyok, de Túrós András nem tűrte az ilyen jellegű megkülönböztetést. 1987-ben megszületett a fiam, s egy év múlva viszszamentem dolgozni, de a család mellett nem folytathattam a nyomozói munkát. Még a rendszerváltás előtt, 1989-ben közgazdasági osztályvezetőnek neveztek ki. Ez azért lényeges, mert egyedüli pártonkívüliként töltöttem be vezetői posztot Borsodban. A pártbizottság titkára nem is vette jó néven, de Túrósnak köszönhetően a szakmai karrieremet nem kellett politikailag is megtámogatnom.– A férje hogy viselte az ön ambícióit?– Mindig támogatott. A kollégái gyakran ugratták, hogy bokáznia kell előttem, de őt ezzel sem tudták megzavarni. Amíg győztem, a háztartásban is mindent magam végeztem, s a férjem és a fiam segítettek, ez ma is így van. Végül 1990-ben szolgálati érdekből helyeztek el bennünket Budapestre, az Országos Rendőr-főkapitányságra, a férjem jelenleg is ott őrnagy, én pedig az ORFK gazdasági hivatalának közgazdasági osztályvezetője lettem. Abban az időben vált le a Belügyminisztériumról a szervezet, az átszervezésben is részt vettem. Soron kívül léptettek elő őrnaggyá a munkámért.– Mégis leszerelt 1993-ban.– Nem akarok az okokról beszélni, bár nagyon megviselt a váltás. A civil élet más, az ember magára hagyott, nincs olyan kollegialitás, mint a fegyveres testületeknél. Ott zárt a kör, szabályozott minden, egyszerűbb eligazodni. De lábra álltam, a Magyar Geológiai Szolgálatnál a gazdasági hivatalvezetői állást kínálták föl. Izgalmas feladatnak mutatkozott, közgazdászként is kihívásnak tekintettem. Közben megszereztem a szakközgazdász másoddiplomámat közigazgatási, gazdálkodási és ellenőrzési szakon. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy lecövekeltem a költségvetési szféra mellett. Létrehozták a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozóan a kincstári biztosi intézményrendszert, ahova pályázat révén bekerültem. Szakértői névjegyzéket állítottak össze, s az ebben szereplő kincstári biztosokat a nagy adóssággal birkózó költségvetési intézményekhez rendelték ki vizsgálódni. A rendőrség például több mint hatmilliárd forint adósságot halmozott föl, de egy-két felsőoktatási intézmény és kórház is úszott az adósságban.– S ön a rendőrségre került vizsgálóbiztosnak?– 1997-ben oda rendeltek ki, kilenc hónapig tizenketten vizsgálódtunk a rendőrség különböző szerveinél, én az ORFK gazdasági főigazgatóságán voltam kincstári biztos. Később a büntetés-végrehajtás átvilágítására kaptam megbízást a Pénzügyminisztériumtól. A napi munkám mellett tanultam, a kincstári biztosi teendőket elláttam. A családom nélkül nem győztem volna.– A büntetés-végrehajtásnál történt vizsgálata során ezek szerint nem orroltak meg önre a kollégák.– A későbbi kollégáim valóban akkor ismertem meg. Tavaly júliusban Bökönyi István vezérőrnagy kért meg rá, legyek a gazdasági helyettese, s én elvállaltam. Fejlesztésre kívánok pénzt kiszorítani a meglévő költségvetésből, amely kétségtelenül forráshiányos, de a reformok bevezetésével van remény a megoldásra. A fogvatartottak létszáma egyre nő, a büntetés-végrehajtási intézményekben mostohák a körülmények, helyenként a közüzemi számlák kifizetése is gond. Ugyanakkor Veszprém megyében korszerű, humánus előzetesház épül mintegy két és fél milliárd forintból. A szervezet 300 millió forintnyi adósságát pedig 2001-re talán törlesztjük. Legalábbis ez a legnagyobb elhatározásom.