Gergely Réka alkotásai alapvetően több egységből épülnek fel. A művek tartalmi vonatkozásait elsősorban nem narratív módon, hanem az absztrakció eszközeivel igyekszik érvényesíteni. Az absztrakció, mint a lényegkiemelés művelete, központi helyet kap szobrászati gyakorlatában, ami mellett a filozófiai fenomenológia és a zen szemlélet meglátásai szintén munkáinak szellemi pillérei közé tartoznak. Gergely Réka szobrai nem azzal a céllal készülnek, hogy valamilyen könnyen megfogható, első ránézésre dekódolható üzenetet közvetítsenek. Inkább irányjelzőkként gondol rájuk, amelyek közvetett módon ösztönöznek reflexióra.

Egy-egy munka megtervezésekor a célom, hogy mind tartalmi, mind formai szempontból a lehetséges konnotációk széles körét bevonó koncentrátumot hozzak létre. Mint korábbi munkáimra, a kiállításon szereplők felépítésére is jellemző az absztrahált, redukált megjelenítés, az egymással kontrasztban álló elemek és anyagok használata
– írja a művész.
A bemutatott munkáknál külön hangsúlyt kap kettősség és egység, valamint előtér és háttér feszültsége, ami egy átfogó viszonylati rend felé mutat. Ez az a „jelenlétpont”, ahol „a dolog épp így létének” a megtapasztalása megtörténhet. Van, ahol a háttér előtt megjelenő vertikális tengely hozza egyensúlyba a szövött felület horizontális mintázatát, van, ahol a textilszálak vertikális alakzatát fémből vagy fából létrehozott horizontális elem egészíti ki.
„A kölcsönösen reflektív mozzanatok a párbeszéd motiválását és az össz-szituáció felismerését szolgálják. Egy-egy esetben fiktív tájábrázolás jelenik meg, sajátos, horizont nélküli látkép: ég és föld mintegy egymásba játszik, ami egyszerre utal meghatározottságra és a folytatás lehetőségére, befejezettség és befejezetlenség egyidejűségére” – olvasható a kiállítás leírásában.
Gergely Réka 1988-ban született Budapesten. 2013-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szobrász diplomát, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen doktori fokozatot szerzett. 2013-ban diplomamunkájáért megkapta az év legjobb szobrász diplomázója számára alapított Vigh Tamás-díjat, 2016-ban a Szolnoki Művésztelep Kert Galéria-díjában részesült. 2021-ben elnyerte a Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjat, valamint az V. Szobrász Biennálén a Magyar Szobrász Társaság díját. 2022–2025 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjában részesült.