A furugla

Gáspár bácsi szegről-végről rokonunk. Eddig csak a családban keringő régi történetekből ismertem, de a múlt héten becsöngetett hozzám Zuglóban, batyut cipelt a vállán, és könnyezve megölelt. Sógornak szólított, és azon sajnálkozott, hogy én is megöregedtem.Előkerültek hátizsákjából a remek hazai falatok; a sonka, a száraz füstölt kolbász, egy meztelen hízott kacsa. „Trézsi nénétek küldi, ilyet aztán Pesten nem lehet kapni!”Hozom a pálinkát, de leint, hozott ő azt is, sligovicát a Bácskából, saját főzet. „Egy kicsit kapar, de hát akkor jó a pálinka, ha erős.” Ajnározzuk Gáspár bácsit, akit én is sógornak szólítok. „Jaj, de örülünk, kedves sógor, ennek a nem várt látogatásnak!” Szerénykedik, hogy ő húzódozott ugyan, de Trézsi, a felesége unszolta, menjen már, nézzen meg bennünket, mert ő azt hallotta, hogy betegeskedem. Hát aztán csak felült arra a fránya vicinálisra, aztán Újvidéken átszállt a pesti gyorsra.A feleségem arra ösztökélt, vigyem el valahová; városnézésre talán, Budára vagy a Margitszigetre. Gáspár sógor a vár mellett döntött: „A régi királyi várat közelebbről is megtekinthetném” – mondta bajuszát pödörgetve. Hát oda indultunk másnap korán, vasárnap reggel, merthogy neki hétfőn már dolga van otthon, megborjadzik a tehén is a napokban, nem maradhat sokáig. Csak Isti, Istvánka van otthon, az unoka a nagymamával. Jófejű gyerek, szereti a muzsikát nagyon. Tán még Ringo Starr is lehet belőle? Lehet.Betértünk egy imára a Mátyás-templomba, élveztük a Halászbástyáról elénk táruló látványt, jártuk a sátrakat, sok mostanában a kirakodó. Az egyik sátornál megálltam, láttam egy fafaragású furulyát, gondoltam, megveszem Istinek, a jófejű unokának, ha már annyira szereti a zenét.„Ez olyasmi, mint nálunk a kirakodóvásár – mondta Gáspár sógor, amikor már elfáradtunk. – Csak valami azért hiányzik. A sütögető. Egy darab frissen sült hús és utána egy korsó habos sör bizony jólesne!”Leültünk egy padra, a sógor forgatta a kezében az unokájának szánt ajándékomat, nézegette s azt mondta: „Szép furugla ez!” Így mondta: „furugla”. Aztán kipróbálta, fújni kezdte. Értett hozzá. Azt játszotta: „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék!” Ügyesen mozogtak tömzsi ujjai. A zeneszóra néhány látogató megállt mellettünk. Az egyik – egy középkorú férfi – le is ült a padunkra. „Azt nem tudja, hogy Akácos út?” A sógor bizony tudta. „Hát azt, hogy Édesanyám is volt nékem?” Azt is tudta. Behunytam a szemem, úgy hallgattam a furulyaszót. Otthon jártam. Valaha Kövecses Rózsikának az ablaka alatt húzattam magam is az Akácos utat. Rózsikának nagy tanyája volt és hetven hold bácskai földje. Elvették. Aztán Titóék lerombolták a magyar tanyákat. A volt tulajdonosokat, akik még életben maradtak, elűzték a határból is.„Volt nekem négy ökröm, fehér, mint a hatytyú” – emelte fel a kezét a mellénk telepedett idegen. Kívüle már voltak körülöttünk vagy heten. Hallgatták a furulyaszót, amely keservesen kanyargott a királyi vár fölött. „Édesanyám is volt nékem…” Hej, a keservit neki, lassan én is tüzet fogok a nótákat hallgatva, és eldúdolom a „Kimegyek a temetőbe…” kezdetű dalt, mert megkeseredik a szívem.Gáspár sógor szakítja félbe a duhajkodást, megéhezett, indulunk haza. De nem bírjuk ki hazáig, a Dózsa György úton betérünk egy csehóba, pálinkát iszunk, és kiflit rágcsálunk mellé. Egy kicsinyt elidőzünk így, meg is lakolunk a könnyelműségünkért: a feleségem már csípőre tett kézzel áll az ajtóban. „No, jómadarak! Most kell hazajönni? Már teljesen kihűlt az ebéd. Fél kettő is elmúlt!” Némán kanalazzuk a levest, s ebéd után a sógor máris szedelőzködik. Este indul a vonatja a Keletiből, nem szeretné lekésni. Hálás szívvel köszöni a rokoni szeretetet, és eljátssza még nekem búcsúzóul a furuglán a „Ki tanyája ez a nyárfás?” kezdetű nótát, így siratja el ő is a volt tanyáját, amelyre már csak egy romhalmaz emlékeztet. Torz seb a Bácska szent testén. Tanyák ezrei, ártatlan magyarok tízezrei pusztultak el így, s ha sikoltott is valaki értük, a világ befogta a fülét. Hogy ne hallja. A sógor az esti gyorssal hazautazott, vitte az unokájának az ajándék furuglát, remélem, azóta vidámabb nótákat játszik rajta Isti. És bizonyára a Riska is megborjadzott…