A kulákok védőügyvédje

Az államvédelem 1950-től jogot szerzett arra, hogy bírósági ítélet nélkül, adminisztratív határozattal bárkit internálótáborba, börtönbe juttasson. Házkutatásokkal zaklatták a lakosságot, üldözték a kulákokat, elrettentő ítéleteket hoztak az úgynevezett élelmiszer-halmozók ellen. A magántermelők kezdtek menekülni a földtől. Rövidesen hárommillió hold vált gazdátlanná. Rákosiék évről évre emelték a begyűjtési kötelezettségeket. A nem független bíróságok az ötvenes évek elején százszámra sújtották a legkeményebb büntetéssel a magyar gazdálkodókat. Dr. Grigássy László debreceni ügyvéd kulákokat védett, emiatt nemsokára ő is börtönbe került. Az idős ügyvéd és politikus erre a korszakra emlékezik.A Dunapentelei Nemzeti Bizottság utasítására fegyveres forradalmárok jelenlétében engedtek minket szabadon. Exponált tábor volt a mienk, a börtönparancsnok egy Hajdók nevezetű ÁVH-s őrnagy volt. Én 1955-ben kerültem Sopronkőhidáról erős őrizettel Pálhalmára. A forradalom már régen győzött, ezt azonban nem vették tudomásul, ezért kerültünk ilyen későn szabadlábra. Dunapentele, azaz Sztálinváros szocialista város volt, és a vezetői úgy gondolták, hogy az ellenforradalmároknak a börtönben vagy az akasztófán a helyük.Azzal az indokkal ítéltek el, hogy én mint debreceni ügyvéd, zavarom a kulákság elleni osztályharcot: olyan mértékben és olyan sikeres eredménnyel védem a kulákokat, amely sorra hiúsítja meg a város pártbizottságának elképzeléseit. Rendszeres volt, hogy a pártbizottság ítélet előtt az egyik debreceni újságban, a Tiszántúli Néplapban öt–tíz éves börtönbüntetéseket előlegezett meg egyes „piszkos” kulákoknak. De akiket én védtem, azok megúszták másfél–két évvel, erre figyelt fel az ÁVH. Ennek előzménye volt. Nemzetközi nyomásra az ítélethozataloknál ugyanis alkalmazhattuk az enyhítő körülményt. Ilyen enyhítő körülmény volt például az igazolt betegség. A kulákpereknél dr. Kósa Árpád törvényszéki orvos szakértő segítségét kértem, aki szabályszerű vizsgálattal, leletek kíséretében, számos esetben betegségre utaló orvosi igazolást adott ki. Ez annak ellenére sem volt veszélytelen, hogy többször hetven éven felüli kulákokat kellett védenem, akik súlyos érelmeszesedésben, szívbetegségben szenvedtek. Nem véletlen, hiszen az életüket hajnaltól estig mezőgazdasági munkában töltötték. Ezeknek az embereknek a feleségei már kora reggel sírva jelentek meg az ügyvédi irodámban, hogy mentsem meg a férjüket, mert híre ment annak, hogy akiket én védek, azok enyhébb büntetést kapnak, ugyanis a Kósa Árpád-féle orvosi igazolások alapján a bíróság többször alkalmazta az enyhítő körülményt. Nos ez tűnt fel az ÁVH-nak. Elkezdtek nyomozni, és hat olyan, kirívó ügyet vizsgáltak ki, amely a Magyar Dolgozók Pártjának érdekeit sértette. Keresztülhúztam a pártbizottság számításait, mivel ők a tárgyalás előtt megmondták, melyik kuláknak hány év börtön jár.Nemcsak a kulákokat üldözték, hanem a régi rend hivatalnokait is, az értelmiséget. Édesapám, dr. Grigássy Lajos harminc éven keresztül volt bíró és a debreceni törvényszék megbecsült elnöke. Már letartóztatásom előtt zaklatták, háttérbe szorították, pedig igazolta, hogy megtagadta a németekkel való együttműködést. A rendszer könyörtelenségét jellemezte, hogy megvonták a nyugdíját is. Az Országos Nyugdíjintézettől 1952. február 20-án a következő levelet kapta: „Értesítem, hogy a 4.400/1947. M. E. számú rendelet alapján ellátásának folyósátását március 1-jétől kezdődő hatállyal megszüntetem…” Aláírás: Fodor Gyula s. k., elnök. Ezt is „zsinórban” csinálták. Kollektív intézkedés volt, ugyanolyan, mint a kitelepítés. 1952 tavaszán az ingatlanok államosítására is sor került, a háromszobásnál nagyobb házakat, lakásokat elvették tulajdonosaiktól. Ezzel egyidőben több mint hetvenezer, a Horthy-rezsimben magasabb fizetési osztályba besorolt köztisztviselő nyugdíját szüntették meg, indoklás nélkül, azonnali hatállyal. A cél az osztályidegen elemek felmorzsolása volt. Nyugdíjukat soha nem kapták vissza. 1956 után aztán egy kormányrendelettel a nyugdíj nélkülieknek egységesen ötszáz forintot állapítottak meg.Reggel az irodámban tárgyalásra készültem, amikor fél kilenckor megállt a kapu előtt egy fekete autó. Két bőrkabátos ember szállt ki belőle. Igazolványukat felmutatva megkértek arra, hogy kísérjem el őket az Államvédelmi Hatósághoz, mert tanúként szeretnének kihallgatni, mindössze néhány óráról van szó. Mondtak egy fiktív nevet: Kovács István összeesküvési ügyével kapcsolatban. Akkor már tudtam, hogy nem egy-két óráig leszek bent, hanem sokkal hosszabb ideig. Így is volt. Nem tanúként hallgattak ki, hanem bűnösként. Egy cellába dugtak, és napokig szóba sem álltak velem. Aztán azzal vádoltak, hogy összejátszottam dr. Kósa Árpáddal, a törvényszéki orvos szakértővel, és hamis orvosi bizonyítványok alapján több gaz kuláknak enyhébb büntetést sikerült kieszközölnöm. Ez persze hamis vád volt, mert az orvos szakértő, dr. Kósa Árpád minden egyes orvosi bizonyítványhoz csatolta a többi orvos betegséget igazoló látleletét is. Egyébként ezzel egy időben dr. Kósa Árpádot is letartóztatták, és velem való bűnszövetséggel vádolták meg. A kihallgatások után Debrecenből átkerültem a fővárosba. A Markóban ültem néhány hónapot, amikor átadtak az egyik vészbírónak. Négy ilyen bíró volt: Olty, Jónás, Tutsek, Fürész. Engem dr. Fürész Endre és tanácsa ítélt el három és fél év börtönre. Elfűrészeltek.A kulákok elleni legfőbb vádpont az volt, hogy beszolgáltatási kötelezettségeiknek nem tettek eleget. A kommunista pártvezetés elkobzás terhe mellett megszabta, hogy mennyi liszt és élelmiszer lehet az új aratásig egy-egy falusi háztartás tulajdonában. Legtöbbször meg sem termett annyi, amennyit be kellett szolgáltatniuk. A végrehajtók az ügyészségnek jelentették azoknak a parasztgazdáknak a neveit, akik nem teljesítették a tervet. Ezzel már a közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettet követtek el, és az illető kulákot azonnal letartóztatták. A másik fő vádpont a tiltott sertésvágás volt. Több kulák családnak nem adtak vágási engedélyt, és a helyi hatóságok csak arra vártak, hogy mikor csaphatnak le rájuk. Miután a magángazdák sok sertést neveltek, kellett a hús, kellett a pénz, tehát a tiltott vágáshoz folyamodtak. Súlyos büntetéseket szabott ki a bíróság, sőt húsüzérkedésért nem egy esetben halálos ítéletet is hoztak. A begyűjtések ellenére az élelmiszerhiány midennapos volt.Már letartóztatásom idején kizártak az Ügyvédi Kamarából. Szabadulásom után sem álltak velem szóba. 1957-ben Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter elrendelte, hogy ügyvédek csak ügyvédi munkaközösségekben dolgozhatnak. Több ezer ügyvédtársammal egyetemben engem sem vettek fel egyetlen munkaközösségbe sem. Hét hét évig fizikai munkás voltam. Az 1963-as amnesztia után büntetlen előéletű lettem. Végül nagy protekcióval egy vállalat jogtanácsosa lehettem, onnan mentem 1989-ben nyugdíjba. Ha megkérdezné, hogy megbántam-e az elmúlt ötvenöt évemet, megbántam-e, hogy védtem a kulákokat, azt kellene válaszolnom, hogy nem. Ma is megtiszteltetésnek érzem, hogy olyan becsületes parasztembereket védhettem. Nincs bennem keserűség, sőt hálát adok a jó Istennek, hogy megéltem és közreműködhettem a rendszerváltozásban.