A láb

Nem könnyű női lábnak lenni.Egyrészt... jaj, vannak eltévesztett alkotások. Képzeljék el, drága barátaim, amint az ifjú, tizennégy éves hölgy komolyan megszemléli a tükörben önmagát. Na, ja. Az egészet. Az egészet is. Mellek, kezdődő pelyhek, domborulatok, vállak íve. Na, ja. De és végezetül itt van a láb. Amin áll. Ami, bármennyire furcsa, ő. Ő maga a láb. Kevesen tudják, de ahogy a férfiak a magasságuk, a nők a lábuk. Milyenek, istenem?!Hűvösebb, téliesebb időkben előbukkannak a lábak, jobbak, mint szép-tavasz idején. Akkor kibomlanak és még a gyöngébb példányok is hetvenkednek.De a hidegben. Télen! A téli láb – vagy kétségbeejtően és észbontóan erotikus, vagy katasztrofális. Tudniillik a kabáttal, bundácskával, beborító felöltővel el van – hoppá! – felezve a láb. Az egész láb – akármilyen is lehet – nem érvényesül, mint tavasszal-nyáron, hanem a fél virít.Fél láb. Ilyenkor kitetszik az igazság. És jönnek az irodisták, eladólányok, úribb asszonyok, hentesbolti pénztárosok, színésznék – ahogy drága Bertha Bulcsi ejtette –, tanárnők térdkalácsa, jön a miniszteri bal láb, a bírónő térdkalácsa, a kiugró és kabáttal megfelezett patella, a masamódok bársonyos csontkalapkái, a hetykelábúak és a vánszorgó-térdűek, és a kígyózó, a bunda alól kikígyózó angolna-lábak... Na, ja.Ilyenkor l á t s z i k. A lábban az egész nő. Az imádott. A gyatrácska. A közepes minőség.Mindegy. Ők h a l a d n a k. Uraim, mindig azt mondják, az emberiség halad. Hova, ugyan hova?A nők haladnak. Rejtélyes céljuk felé, bunda által felezett, kifürkészhetetlen lábbal, mely mégis az emberiség haladása.