A magyarországi feketemunka anatómiája

Ebben a történetben a betűk játsszák a főszerepet. A megélhetési lehetőséget ígérő képeslap, a munkavédelmi lapra sebtiben odafirkantott aláírás, a késlekedő engedélyek, a paragrafusok hideg betűi, kopogó írógép a rendőrségen, végül pedig a fehér újságpapír fekete sorai. Ezekből áll össze a kép: valami történt.Otthon sokunknak már nincs vagy még nincs munkája – mesélik riadt tekintetű, megviselt arcú erdélyi magyarok csütörtökön a Népstadion melletti parkolóban, ahonnan naponta tucatnyi autóbusz indul óriási rafiaszatyrokkal és fáradt munkásokkal megpakolva. – A kevésből még kevesebb lesz, ha otthon maradunk, így jönnünk kell. Néha feleannyit kapunk, mint az itteniek, még akkor is, ha kétszer annyit kell dolgoznunk cserébe. Szó nélkül tűrjük a „patron” rigolyáit, s ha nem fizet ki este, nincs mit tennünk, ha rendőrt hív, nekünk nagyobb a vesztenivalónk – sorolják panaszaikat.A szerencsétől függ, kinek hogyan sikerül munkát találnia. Akinek jó a keze és szeret dolgozni, azt itt is számon tartják – ha munka akad, képeslap megy érte a Székelyföldre. A többi vagy baráthoz, ismerőshöz csapódik, vagy csak úgy elindul a vakvilágba – a Moszkva tér már inkább a magyarul nem tudó, szakképzetlen munkások helye. Az erdélyi ember húz, mint az állat. Otthon nagyon várják a pénzt, ha pedig nem dolgozik, csak fogy belőle, ahelyett, hogy gyűlne – mesélik, ezért aztán szívesen dolgoznak hét végén, munkaszüneti napon egyaránt. Havonta három nap szabad, ebből kettő utazással telik – amíg hazamennek „pecsételni”, újabb harmincnapnyi itt-tartózkodásért. Ezt nem lehet évtizedekig csinálni, akinek sikerül a család anyagi helyzetét stabilizálni, és esetleg még kevés spórolt pénzt is összegyűjt, végleg hazamegy, hogy szakértelmét, az itt látottakat otthon kamatoztassa.A Székelyudvarhelyről érkezett csoport szerencsésebben indult. A „patron” jó ember – mondják –, fizette a tízezer forintos albérletet személyenként, a BKV-bérletet, és naponta háromezer-hatszázat fizetett a munkásoknak. Tízen laktak egy háromszobás lakásban – nagyon jó a szállás, mondják, meleg víz van állandóan, és lehet főzni. Nagy segítség ez az erdélyinek: a túrós puliszkával, borsos báránytokánnyal kevéske otthont lehet csempészni az átdolgozott napokba. Két hete voltak itt, a munkavállalási engedély útban volt, csak elakadt valahol a hivatali rengetegben. Kaptak munkavédelmi kiképzést is, de ezt – mint annak idején otthon – nem vették túl komolyan, sebtiben aláfirkantották az íveket.A fiatalok macskaügyességgel másztak a gerendákon, az öregebbek a tapasztalatot igénylő munkát végezték. Ácsfeladatok, kőművesmunkák, csempézés és meszelés volt a specialitásuk, az Andrássy úti bérház tetőzetének felújítását feleannyi időre vállalhatta a főnök, mintha magyarokkal dolgoztatna. A lakók is szerették a csendes, udvarias, keveset koszoló munkásokat – az egyik minden reggel kávéval kedveskedett, a másik szendvicset adott.A ház élte a maga életét. Az erdélyiek leszedték a palát, alatta kicserélték a deszkát, majd kátrányt terítettek reá. Már csak újra kellett volna cserepezni.Kedd reggel is fél hatkor keltek. Csaba a tizennyolc éves barátnőjével indult – érettségi után tervezték az esküvőt –, a metrómegállónál megitták a reggeli rituális kávét, azután elbúcsúztak. A tetőn még hideg volt – úgy döntöttek, előbb megfenik a láncfűrészt, előkészítik a hámokat a magasban való biztonságos munkához. Csaba biztos léptekkel indult el, hogy az este a másik részen felejtett reszelőt visszahozza. Senkinek nem tűnt fel, hogy hová marad annyi ideig.A lenti kiabálásra figyeltek fel. Leesett valami – értették meg az ijedt járókelő gesztusaiból. Balázs ment le, a ház előtt, a bank és a vendéglő között ott feküdt Csaba. Már nem élt, huszonhét métert zuhant. Az északi oldal deres volt, azon csúszott el, ahogy átlépett az élen, a kupáscserép helyén. A tragédia még nagyobb is lehetett volna, ha valakire rázuhan a nagydarab fiatalember – szerencsére reggel nyolckor még nincs nagy forgalom az Operával szemben.A rendőrök már a helyszínen kihallgatták őket. – Biztosan maguk lökték le – mondta egyikük a megdöbbent fiataloknak. Bevitték őket, este hétig ültek ott étlen-szomjan. Majd átkerültek a külföldieket ellenőrző hivatalba, ott pár óra várakozás után visszaküldték őket a kerülethez, ahol a munkaügyis foglalkozott velük. A munkavédelmis kedves volt, az előző helyen veréssel fenyegettek – mesélték éjszaka, amikor felhívtak. Nem tudtak aludni, zsebükben a reggel kilenc órára szóló idézéssel csak ültek és bámulták a semmit a hirtelen megüresedett lakásban. Másnap reggel együtt mentek a rendőrségre, ahová gyanúsítottként idézték be őket. Adtam nekik egy tízezrest: hogy mi lett a sorsa az AK 4209308-as bankónak, nem firtatom – meséli egyikük. Bajuk lehet belőle, mondták, most csak az a lényeg, hogy megszabaduljanak a rémálomtól. Kilenctől tizenkettőig semmi sem történt – ők már második napja nem ettek. Délután bilincset lóbáló nyegle fiatalember jött értük. Külön-külön gyomrozták őket, jóval este nyolc után szabadultak, s örültek annak, hogy nem öt esztendőre, csak tizenkét hónapra tiltották ki őket az országból. Hazamehettek a csomagért – hetvenkét órát kaptak, hogy elhagyják az anyaországot.Mindenki tette a dolgát, csak kicsit jobban kellett volna figyelnie. A vállalkozó, aki most bajban van, elindíthatta volna hamarabb a munkavállalási engedélyszerző procedúrát, a munkások becsatolhatták volna a biztosítókötelet, a rendőrök talán lehettek volna emberségesebbek, mert nem hiszem, hogy a törvény betűje megalázásra ítél.Egy ember meghalt, kettőt kiutasítottak, a többiek pedig hazamentek a temetésre. Csabát vasárnap vitték ki az Erdőszentgyörgy feletti domboldalba, Dezső és Balázs egy évig otthon marad, a többiek talán még visszajönnek.