A média mint cukrosbácsi

Naponta sok száz vagy talán sok ezer gazdasági menekültet fognak el és vesznek őrizetbe, majd tartanak hatalmas költségekkel – kitoloncolásukig – a jóléti vagy csak jobbléti világ határőrei vagy rendőrei. De a sikertelenek mellett vannak persze sikeresek is, akik bejutnak vágyaik országába, s ott még helyzetük nagyon lassú jogi rendeződése után is általában az adott társadalmak peremén, a szegények és – gyakran – a bűnözők számát szaporítják.A modern materialista gondolkodás képviselői természetesnek tartják azt, hogy mindenki a legjobban akar élni; bizonyos liberális és liberális keresztyén körök – úgymond – humanista alapon segítendőknek tartják ezt a többszörösen is szerencsétlen mozgást. Az előbbiek az általuk vágyott multikulturalizmust látják a következményekben, s államellenes beállítottságuk ellenére itt – nem tudni, miért – az állam fokozott segítő szerepvállalását várják. Ez persze a valóságban azt jelenti, hogy az egyre inkább adótlanított állam szűkös bevételei mellett természetesen megnő a szociális kiadásokért versenybe szállók száma, a szegénység indulatokat kavaró konkurenciaharca. Aztán persze felháborodnak e liberálisok, hogy a populisták egyre inkább meg tudják nyerni a hazai szegényeket és lecsúszástól fenyegetett rétegeket. A népet nem tölti el így a multikulturalizmus öröme, sőt...Régen is mindenütt volt nagy szegénység, mégsem mozogtak – valóságos éhínségeket leszámítva – nagy tömegek azért, hogy máshol leljenek új hazát. A mai vándorokat nézve látjuk, hogy ezek a szerencsétlenek sem ismernek jobban nyelveket, és még csak földrajzilag sem jobban tájékozottak, mint a régiek – sok esetben éppen ezért tudják őket az embercsempészek könnyen átverni. Vagyis a gazdasági menekültek nem a magasabb iskolázottság és tudás miatt mozdulnak a szegénységből.Van azonban még valami, ami elgondolkodtató. Az elfogott tiltott határátlépők általában olyan összegeket fizetnek az embercsempészeknek, amely szülőföldjükön jelentős summa. Vagyis nem a legszegényebbek kétségbeesett, közvetlen ínség elől menekülő csoportjairól van szó. Azonban majdnem biztos, hogy a mobilizálódott tömeg otthon rendszeresen televíziót nézett, s látta mindazt a fogyasztói csábítást, a jóléti és jobbléti világ csillogását és a reklámok, filmek ígérgetését, amelyek autóreklám-csodái hazánk lakóinak abszolút többségét is kényszeredetten hidegen hagyják, mivel azok nem róluk szólnak. A nyugati fogyasztói világ persze nemcsak a reklámjaiban vagy propagandáiban csal felfelé, szinte kolbászból fonva a kerítést, hanem egyre inkább filmjeiben is, ahol még a bűn, a bűnözés (vagy az akciófilmek) kistafírungozottsága is olyan elit, hogy az valószínűleg még a harmadik világbeli bűnözők fantáziáját is megmozgatja.Az egyre ostobább és hazugabb fogyasztói televíziót nyugodtan tarthatjuk ama hamis meghívónak, amely képeinek zömével immár kizárja azt, hogy a Nyugatról is a reális életvilág hírei terjedjenek. Vagyis hogy kiderüljön: ott is van szegénység, betegség, baj, erőszak, halál, öregség, s ha a jobb világnak kemény tanultsági, munkateljesítménybeli, fegyelmezettségi, higiénikus stb. követelményeinek valaki nem képes megfelelni, akkor nemhogy az idegen, de az őshonos polgár is a peremre szorul. De nem, az üzletes, nyugati típusú televízió még az igen szerény eladási kilátások szinte biztos tudatában is – hiszen a harmadik világban nincs jelentős fizetőképes kereslet! – önistenítően tetszeleg, látványtechnikai teljesítőképességeit csillogtatva vonzani akarja a mindenséget, s így partra vetett hallá változtatja életek ezreit, majd frusztrálja saját világának alsó rétegeit, amelyek a neoliberális globalizmus eszméinek áldozataiként elszegényednek.A Nyugat tehát, a szabadüzletes televízióin (kereskedelmieken és mindinkább modern közszolgálatiakon is) többszörösen erkölcstelen játékot űz akkor, amikor szinte csalogatja, csábítja azokat, akiket egyébként nem óhajt, legfeljebb csak vevőként, netán jól költő turistaként. S ebben az esetben nem mentség az, hogy a kereskedelmi televíziók s a Nyugat általában demokratikusan felnőttnek tekint mindenkit, akiknek tehát joguk és lehetőségük van a szabad döntésekre, s képesnek kell lenni az egyéni érdekek racionális elemzésre is. Nos, ez az értelmiségi áldemokratizmus (libertinizmus) még a saját nyelvi és kulturális közegbeli tömegek viszonylatában is hamis, nemhogy egy másféle kultúrának – éppen az idegen realitásokat illetően tájékozatlan – egyedei között.Az etikus közösségi gondolkodás szerint nem véletlenül nem lehet – mondjuk – a szülő, a pedagógus vagy általában az idősebb felnőtt felelősségét a gyermekével egyenlősíteni. S itt most nem arról van szó, hogy a harmadik világ népeit valamiféle új európai sovinizmussal gyermekeknek nézzük. Pusztán arról, hogy az európai viszonyokról való tudásuk szempontjából gyermeki státusúak. Ahogy elvileg mi is azok vagyunk, lennénk az övéket illetően! A felelősség tehát mindig azoké, akiknek módjuk van minél nagyobb mértékben a cselekedetek következményeinek belátására, megítélésére is. Az európai és amerikai üzleti tévék azonban valójában olyan cukrosbácsik, akik néhány kívánatos üzlet fejében felesleges tömegeket is elcsábítanak. Tegyük hozzá a cukrosbácsis képhez azt is, hogy zömmel fiatal, energikus egyedeket lehet csábítani. Régen, amikor még volt hely (például Amerikában), óriási üzlet volt a kivándorlási propaganda (nálunk is, mert a kitántorgók nem mind spontán mentek). Ma már nincs hely, sőt a gyermekszám csökkenése ellenére jóléti világszerte is egyre nagyobb a neoliberális rend veszteseinek és feleslegeseinek tömege.A szentséggé változtatott egyéni emberi jogok teljes üzleti szabadságának jegyében élő világunkban azonban nagyrészt szabad a hazugság és félrevezetés is. Vagyis mindenki vigyázzon magára: ha szabadon hagyja magát becsapni valaki, akkor az az ő baja; ahogyan az ő baja az is, ha nem sikerül érvényesülnie. Így aztán ami esetleg üzlet valakiknek az ostoba tévézéssel, az óriási teher és kiadás az államnak, vagyis a közösségnek. De ez nem baj, hiszen az állam úgyis csak arra való, hogy bizonyos erős magánérdekek érvényesüléséhez szolgáljon akkor, ha önző tevékenységük súlyos következményeivel szembe kellene nézniük. Vagyis nincs semmi baj, sőt a gazdasági menekültekkel kapcsolatos rendészeti tevékenység munkahelyeket teremt, s az így igénybe vett szolgáltatások növelik az isteni GDP-t. Tehát a világcsalogató tévék jó szolgálatot tesznek, hiszen mellékesen és humanistán felvilágosítják az „elmaradott” harmadik világot arról, hogy mindenkinek emberi joga van úgy élni, ahogy az a képernyőkről villódzik. Jaj az ottani obskurus konzervatív erőknek: politikai és erkölcsi integráló hatalmuknak (=elnyomás) vége, és a „liberális demokrácia” győz a Föld minden sarkában.Arról viszont, hogy a „liberális demokrácia” azonnali költségeit, tehát a gyors jólétemelkedéshez szükséges tőkét, tanultságot, mentalitást honnan lehet előteremteni, nincs szó. Valószínűleg az IMF takarékossági receptje a válasz, amelynek értelme a tömeg számára meghúzott nadrágszíj. S ezzel a liberális demokrácia eljutott bölcsessége csúcsára – hiszen ha a részvényindex emelkedik, s a befektetők jogos igénye, a minél magasabb osztalék megvan, akkor a világgazdaság egészséges, s nincs mit azon aggódni, hogy életerős és közösségükben viszonylag módosabb emberek tömegei egyre nagyobb méretekben a semmibe menetelnek. Hiszen ahová menni akarnak, nem kellenek senkinek.Éljen tehát az a szabad tájékoztatás, amelynek láthatóan hatása és nézettsége van, s ezért vonzza a hirdetőket, s felvilágosultan megmondja, mi a helyes és jó, a következményekre való tekintet nélkül! Éljen a halálosan bátor médiumvilág, amely nélkül ma már az emberek mozdulni sem tudnának!