A szakszervezet feladata

Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) elnöke lemondásra szólította fel Rockenbauer Zoltán kulturális minisztert és Várhegyi Attilát, a tárca politikai államtitkárát. Ezen lépésben nem az a rendkívüli, hogy egy szakszervezeti vezér leváltaná a minisztert – történt már ilyen, sőt Vadász János praxisában is előfordult hasonló eset –, az viszont sajátságos, hogy a felszólítás akkor hangzik el, amikor a szakszervezet tagsága számára kedvező döntéseket hoz a kormány. Súlyos hibának bizonyult a kormány részéről, hogy fizetésemelést, mi több, hosszú idő után végre reálbérnövekedést ígért az ágazat dolgozóinak, mert ezzel a tettével kivívta Vadász János rettentő haragját. Nem elegendő a bérfejlesztés – mondja az elszánt elnök, s ebben némi igaza van, mert bérfejlesztésből soha senkinek nem lehet elég. Ám ha jobban belegondolunk, amióta Vadász János az érdekvédelem terheit cipeli a vállán, most először fordul elő, hogy érdekvédettjei valóban gyarapodó jövedelemben örvendezhetnek.Ne legyünk igazságtalanok, s ne próbáljuk úgy beállítani az ügyet, hogy Vadász János csak a nemzeti kormányok idején képviseli harcosan az érdeket, a szoc-lib hatalom éveiben meg lapított és hallgatott. Már 1994 őszén is sztrájkot emlegetett, igaz, olyan összefüggésben, hogy nem akarnak sztrájkolni, annak ellenére sem, hogy a költségvetés közel 35 százalékkal csökkentette a kultúrára, közművelődésre szánt összeget. Vadász a tárgyalások híve volt, nyilván tárgyalt is eleget. Néhány hónappal később Fodor Gábor kultuszminiszter tevékenysége váltotta ki rosszallását, írt erről egy levelet Horn Gyulának, de mint azt egy interjúban megfogalmazta: „A miniszter leváltásának kezdeményezése nem lehet egy szakszervezet feladata.” A szakszervezetek feladata azóta gyökeresen megváltozott. Magyar Bálinttal hároméves megállapodást írt alá, amitől a szakszervezetnek jobb dolga lett, a tagságnak már kevésbé. De legalább volt lehetőség az újabb megállapodásokra és tárgyalásokra. Világraszóló eredményeket nem ért el, mert az „MSZP (elsősorban a doktríner módon szakszervezet-ellenes SZDSZ miatt) sok hibát követett el…” Felelősséggel állítjuk, hogy az MSZP az SZDSZ nélkül is pont annyi hibát követett volna el, mint amennyit közösen összehoztak, ám ez aligha vigasztal bárkit is. Vadász János 1998-ban mindenképpen kétségbeesett, hiszen a két választási forduló között ezt írta a Népszabadságban: „A nyilasok már a spájzban vannak – mondja valaki félhangosan egy május 10. utáni kulturális rendezvény szünetében. (…) Az idézett fanyar viccben az a kétségbeejtő ugyanis, hogy valójában nem vicc.”Egyértelmű, világos beszéd. A KKDSZ elnöke ideológiai alapokra helyezte az érdekvédelmet. A jobboldali kormány meg ne osztogasson, ne akarja javítani a szervezett dolgozók életkörülményeit, mert veszélyeztetik a hivatásos érdekképviselők pozícióit. Különben is, mi az a 15,4 százalék, miért nem adnak 40-et? A szocialisták 16 százaléka, 25 százalékos infláció mellett, akkor is többet ért, mert jó szívvel adták. Ez a kormány meg mindenféle gazdasági számításokat végez, sehol semmi nagyvonalúság, tagjai külön-külön és együtt, jobban teszik, ha lemondanak. Rockenbauer Zoltán, Várhegyi Attila meg az egész kormány már régen lemondott – arról, hogy elnyerje Vadász János kegyeit.