Akarnokok és sértődékenyek

Orbán Viktort tisztességes küzdelemben kívánom legyőzni – szajkózza minden fórumon a főpolgármester, aki titkon talán már annak a forgatókönyvét is kidolgozta, miként lehetne feltűnés nélkül Budapesthez csatolni a Magyar Köztársaságot. E tisztességes küzdelem természetéről képet kaphatunk, ha figyelemmel kísérjük a koncentrált szociálliberális sajtókampányt, amely a koalíció gyenge láncszemének tartott kisgazdákat vette össztűz alá, a tetten ért korrupcióra a legprimitívebben demagóg és populista érveket aggatva. Kell az FKGP helye az SZDSZ-nek a jobbközépen – véli a kisgazda elnök, s e vélekedés cáfolatát szabad demokrata berkekből még nem hallottuk.A „tisztességes küzdelem” médiafüstjében viszont szinte elveszett a szemünk elől Orbán egy másik – nem pusztán akarnok – potenciális kihívója; jószerivel az egyetlen, akinek a szocialista „kemény magon”, sőt az MSZP-n kívül is regisztrálható tömegtámogatottsága van. Németh Miklós, aki zsíros londoni bankárkarrierjét hagyta oda idő előtt a megújuló hatalmi ambícióiért, és aki a minap úgy csapta rá az ajtót pártjára, hogy még most is rezeg az ablaktáblákban az üveg. A felsővezetés meglepettségről, váratlan fordulatról nyilatkozik, a sajtó szolidan célozgat Németh feldúlt idegállapotára, a csalódott tagság egy része pedig cserbenhagyást emleget. Az exminiszterelnök pártbéli riválisai egyrészt érezhetően megkönnyebbültek, akárcsak a Horn-érát nem feledő derékhad, hiszen az européer imázst felvevő, de sokak szerint színtelen-szagtalan Kovács László alatt sokkal inkább érvényesülhet a párton belüli „karrierdiplomata” mentalitás. Németh ugyan kevésbé karakteres vezető, mint Horn, de még így is túl markáns. Remélték, hogy megelégszik majd az odalökött konccal, aztán készségesen szállítja a populista szavazatokat – de Németh túl nagy úr is volt már ahhoz, hogy ilyesfajta PB-utánérzéseket keltő kompromisszumokba bocsátkozzon. Őt nem érdekli a pártelnöki karrier: újfent országvezető akar lenni; s mivel (sanyarúbb időkben) volt már erre precedens, jó tíz évvel öregebben sem adhatja alább.A döbbenet többirányú. A sértett primadonnaként való távozás egyrészt a hivatásos aggódókat igazolja, akik azt mondják: a választások megnyeréséhez nem árt némi aura és karizma – elsősorban mégis kötélidegzet kell hozzá. Másrészt csalódott az önkéntes politikusi és médiamunkás PR-csapat, amely Némethre tett fel szinte mindent: ők most – mentve a menthetőt – igyekeznek a történteket a novemberi színvallásig pozitívra fordítani; mintha az elvszerűség csapott volna össze a számító pragmatizmussal. Harmadrészt kiábrándulóban van a messiásváró plebs, amelyet nem annyira a politikai váltógazdálkodás mechanikus működtetésének vágya, mint a nosztalgia érzése és a tündérmesék iránti fogékonyság mozgat.A felpörgetett, kicsit fel is doppingolt Demszky talán méltó partnere lehetne Orbánnak egy tévévitában – de mögötte nincs párt, csak egy szűk érdekcsoport. Némethnek elég lett volna a puszta megjelenés is annak érzékeltetésére, hogy nincs egyedül. Úgy tűnik, egyelőre az MSZP és az SZDSZ is a Fidesz malmára hajtja a vizet.