Az esélyegyenlőséget, társadalmi integrációt segíti az a felzárkóztatási program, melyet uniós támogatással indított el a makói önkormányzat – tudatta a Csongrád-Csanád vármegyei város polgármesteri hivatal.

A 2027 végig tartó programban az önkormányzat mellett konzorciumi partnerként részt vesz a legendás helyi zongoratanárnő nevét viselő Istók Margit Alapítvány és a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény. A projekt költségvetése 353,8 millió forint.
A támogatás segítségével közösségi életet erősítő programokat, tanulást segítő és tehetséggondozó foglalkozásokat szerveznek. A projekt részeként egészségfejlesztő, szociális és digitális készségeket fejlesztő szolgáltatások indulnak el.
A kezdeményezés átfogó célja, hogy a Honvéd városrész lakói nagyobb eséllyel kapcsolódhassanak be a település mindennapi életébe, miközben hosszú távon is javulnak a foglalkoztatási, oktatási és életminőségi mutatóik.
A program eredményeként csaknem ezer hátrányos helyzetű ember kapcsolódhat be a különböző fejlesztési lehetőségekbe, programokba ezzel erősödik az esélyegyenlőség és a közösségi kohézió, valamint tartósabb együttműködés alakul ki a helyi intézmények és civil szervezetek között, amely biztosítja a fejlesztések hosszú távú fenntarthatóságát – áll a közleményben.