Az országépítés biztos alapja

Számos politikus használta az elmúlt években a következő fogalmakat szinonimaként: konzervatív, kereszténydemokrata jobbközép és nemzeti pártok. Úgy gondolom, hogy röviden érdemes ezen politikai eszmerendszereket és állambölcseleti irányzatokat összevetni. A keresztény társadalmi tanítás három elvre épül. A perszonalitás, azaz az ember személyi méltóságának elve. Isten képmására alkotott mivoltunk gondolata, a közöttünk meglévő eredendő egyenlőség eszméje. Az ember társas lény, de önérték. A társaslény-jelleg három dolgot jelent. Az ember mások által, mások segítségével, kultúráját használva tud kifejlődni. Mind a kapásban, mind az adásban másokhoz kapcsolódik. Saját teljességét azáltal éri el, hogy másokat előbbrevisz. Az ember önértéke azt jelenti, hogy a személyt a legalapvetőbb szinten nem képességei, teljesítményei minősítik. Az ember legalapvetőbb jogai nem abból következnek, hogy mit csinál, vagy eddig mit ért el, hanem abból, hogy létezik. A személyiség önértéke és szabadsága éppúgy óvandó és megvalósítandó érték, mint az ember közösségisége – szemben egyfelől az individualizmussal, az önzéssel és az emberek elszigetelődésével, elmagányosodásával, másrészt a kollektivizmussal, az egyéni és a kisebbségi jogok feláldozásával a többség vagy a hatalom érdekében.A keresztény társadalmi tanítás kiemelkedően fontos elve a szolidaritás. A kiindulópont annak a felismerése, hogy az emberi társadalomban az egymástól való függés bonyolult viszonyai alakulnak ki, amelyek az egymásért vállalt felelősséget is magukban hordozzák. A szolidaritás keresztény elve nem békélhet meg sem a személytelen kollektív emberszeretet vagy „az osztályszeretet” ideológiájával, sem a lelkiismeret megnyugtatása miatt néha még másokra is kiterjedő önszerető farizeizmusával, de nem lehet számára elegendő a természeti népek hordaszolidaritása sem. A keresztény szolidaritás, a felebaráti szeretet evangéliumi elvén alapul; minden ember, méltóságának elismeréséből fakad, és a mások javára végzett cselekvést egyszerre tekinti az egyén önépítése, a mások, a másik megsegítése és a közjó szolgálata folyamatának.A szolidaritás emberi magatartásához és az állam, a közhatalom kiegyenlítő szerepéhez szorosan kapcsolódik a szubszidiaritás keresztény gondolata. Kiindulópontja, hogy a társadalomban annak természetes tagoltsága miatt számos közösség létezik, amelyek mindegyike a rendeltetésének megfelelő feladatokkal és tevékenységi területtel, autonóm döntési joggal kell rendelkezzen, hiszen létének és létjogosultságának ez az alapja. A tágabb közösségnek vagy a közhatalomnak ilyen esetben nem áll jogában magához vonni vagy kisajátítani közösségi tevékenységeket, feladatokat és jogosultságokat, ha azonban a kisebb közösség feladatának nem tud eleget tenni, akkor köteles segíteni.Az alapelvekre épülő számos fontos gondolat közül kiemeljük még azt, hogy a társadalomban és az egyéni élet alakulásában a szabadság és az igazságosság nem kerülhet konfliktusba. A modern társadalmak feszültségei abból adódnak, hogy az igazságosságot a szabadság, a szabadságot az igazságosság rovására próbálják biztosítani, a liberális individualizmus vagy a totalitárius kollektivizmus szempontját tartva csupán szem előtt. A társadalomról alkotott rendszerező keresztény felfogás záróköve a II. János Pál pápa által többször is kiemelt szociális szeretet, a kereszténység e világi társadalmi céljának, a „szeretet civilizációjának” megvalósulása.Ami a kereszténydemokrácia történetét illeti, a mozgalom a XIX. századi kezdemények (Lamennais, Ketteler és mások) után a századforduló táján vet gyökeret. A katolikus mozgalmakat eleinte erősen jellemezte egy szervezett korporatív jellegű gondolkodásmód. Ám 1914-re elfogadják a parlamentáris demokrácia játékszabályait és azokat a jóléti elveket, amelyeknek a megvalósítása a XX. századi politika egyik fontos feladata lesz. A hazai vonatkozások közül csak Prohászka Ottokár, Geöcze Sarolta, Giswein Sándor és a politika megjelenítésében nagy szerepet játszó Barankovics István kulcsszerepére utalunk. A XX. században a kereszténydemokrata, centrista néppárti mozgalom számos országban vált uralkodó párttá, az Európai Unió létrejöttének is egyik legfontosabb motorjává. A másik eszmerendszer, a konzervativizmus csakúgy, mint a többi modern ideológia, a francia forradalom politikai kataklizmája által teremtett kihívásra született válaszul. Kezdetét általában Edmund Burke nevéhez kötik. Az európai konzervatív pártok csak a XIX. század első harmadát követően kezdtek megjelenni. Ettől kezdve azonban folyamatosan jelen vannak a politikai színtéren.A konzervativizmus meghatározása azért nehéz, mert ennek a szemléletmódnak egyik alapfeltevése, hogy a politikáról nem szabad dogmatikusan, tehát rendszerépítő módon gondolkodni, mivel az elvonttá, élettől idegenné teszi a politikai gondolkodást. Ha valaki mégis a tömör megfogalmazások híve, akkor azt mondhatjuk, a konzervativizmus hagyományelvű eszmerendszer, amely a jelen kritikáját és a jövő megalkotását épp a múlt örökségének tiszteletbentartásával kívánja végrehajtani. Fontos az a megkülönböztetés, amely a konzervativizmust a reakciótól választja el. A reakciós szemlélet mintha egy fordított forradalom szorgalmazása lenne, míg a konzervativizmus egyáltalán nem zárkózik el a változások, a reformok lehetőségétől. A reakciósság közel áll a totalitarizmushoz, amely az abszolút kormányzás híve, míg a konzervativizmus erős, de korlátozott kormányzat mellett tör lándzsát. A konzervativizmus bölcseleti előfeltevései: a tradicionalizmus, az organicizmus és a politikai szkepticizmus (vagy talán inkább politikai realizmus). Szemlélete történeti fogantatású és a tekintélybe vetett bizalmon alapszik.Míg a liberalizmus az egyén megnövekedett súlyával egyetértésben kiemelt szerepet szánt az egyénközi kapcsolatrendszerben a voluntarista típusú szerződésnek, addig az interperszonális kötődés alapjaként a konzervativizmus a státust említi. A szerves társadalomfelfogás részben az individualisztikus szemlélettel áll szemben, amely az egyes társadalmi helyzetek mindentől független önállóságát hangsúlyozza, részben pedig azzal a világképpel, amelyben minden mesterségesen és önkényesen változtatható (ezt nevezzük társadalmi mérnökösödésnek). A liberális társadalom fogalommal a konzervatív közösség áll ugyanakkor szemben: míg az előbbi az egyének egy lazább csoportosulását jelöli, az utóbbi az egyének szervesebb összetartozására utal. A konzervatív állam szuverenitás, képviselet, alkotmányosság, jogszerűség alapján működő személyes állam, amelyben az állam nevében eljáró cselekvése a felelősség elvére épül: vagyis beszámoltatható, legyen bár szó alkotmányos monarchiáról vagy egyéb kormányformáról.A magyar konzervativizmus jelentős késéssel követte az európait, és csaknem valamennyi irányzat itthon is megjelent. Az első hullámot a reformhullámokkal szemben álló ókonzervativizmus képviseli, legtöbbször a Dessewffy testvérek nevét társítják ehhez az irányzathoz. Az ókonzervativizmus alapvetően állapotőrző ideológia. A ’48 utáni időszakban elméleti igénnyel Kemény Zsigmond és Eötvös lépett fel. A századfordulón az agrárkonzervativizmus volt a hazai hagyományelvűség legfontosabb irányzata, amit például Asbóth János neve fémjelez. A két világháború közti szellemi mozgalmak közül a kulturális ihletettségű konzervativizmusról kell említést tennünk, amelyet például Szekfű Gyula vagy más szempontból Klebelsberg Kunó nevével jellemezhetünk. Ugyancsak a két világháború közti időszakban jelentkezett a liberális konzervativizmus is, amely az egykori középosztályhoz kötődött. E felfogás célkitűzése a magyar múlt és az európai minták összeegyeztetése volt, szándéka szerint reálpolitika kívánt lenni, az alkotmányosságot kiemelten kezelte, védeni kívánta a vármegyei és az egyházi autonómiákat és más regionális szabadságjogokat. Elsősorban ennek az irányzatnak volt történeti jogú örököse az Antall József nevéhez köthető magyar konzervativizmus, amely a fél évszázados szovjet megszállás után kapott felhatalmazást a kormányalakításra a rendszerváltozást követően.Európa történelmét és kultúráját nem érthetjük meg a kereszténység nélkül. A magyar millennium miatt nekünk is programot ad a szentatya: ez a keresztény gyökerek felelevenítése, új evangelizálás! Az evangéliumi erkölcs lehet csak az országépítés biztos alapja a következő évezredben is.