Barázda-billegetők

Áll a sor a derecskei főutcán. Ennyi autó talán még sohasem járterrefelé, ráadásul hatalmas munkagépek, hagyományos lovas szekerek is színesítik a karavánt, nehezítik az előrehaladást. Nagy esemény helyszíne a Hajdú-Bihar megyei település: itt, Derecske határában rendezik a millenniumi szántóverseny országos döntőjét.A közúti kavalkád azonban csak a vendégként érkező érdeklődőknek jelent szenzációt, a helybéliek pillantásra sem méltatják a járműveket, a kapuk előtt ácsorogva inkább a városi sportpálya felé néznek: ott szüreti nap lesz, s a pörköltfőzők, a céllövöldés meg a többiek már nagyban készülődnek. Aztán a sor moccan, Zetor, fogat, szövetkezeti Audi végre balra, nagy ívben a szántóföldre döcög.Az érkezők nagy port vernek föl, amely igazából senkit sem zavar: a versenyzők biztos távolból figyelik a kíváncsi sereget, a nézők pedig joggal hiszik, hogy a levegőben szálló anyaföld szippantása szerves része a mezőgazdasági megméretésnek. S amint a porfelleg ellibeg Debrecen irányába, előtűnnek a millenniumi felvonulásra várakozó ünnepi szekerek. A szüreti nap részeként tartandó fogathajtó verseny résztvevői teszik tiszteletüket a szántóversenyen, emelve a vetélkedő fényét és a hangulatot. A fogatok sorra a dísztribünt helyettesítő sátor elé gördülnek, ahol a bemondó felsorolja a múltidéző járművek legfőbb ismérveit. Általában megtudjuk a lovak és a lovasok nevét, ha van, a szekér típusát, s a lelkesebbeknél még a több napja készülő virágkompozíciók mondanivalóját is. A fogatok szeretetteljes fogadtatásban részesülnek, de a legnagyobb ováció a Sydney 2000 feliratú, szamár vonta talyigát illeti, talán az anyaállat mellett fickándozó kiscsacsinak köszönhetően.Negyedóra múltán komolyodik a helyzet, a színteret dübörgő traktorok, tízméteres munkaeszközök veszik birtokba. A nézők lubickolnak a természet alkotta idilli képben, még ha a jeles alkalomra kifényesített ekéken megvillanó napfény az ötvenes évek propagandafilmjeire emlékeztet is. Végül veterán motorok pöfögnek a munkagépek helyébe, hogy a legifjabbak is megismerhessék eleink Csepel és Pannónia motorkerékpárokban testet öltött innovációs képességét.A nap már-már elfoglalja pályája csúcspontját, mire valamennyi versenyző megleli a kijelölt parcellát. Kilenc területi elődöntő négy kategóriájának ötven győztese várja a startjelet, ám egyelőre a vezérkombájnon csak a vörös lobogó lengedez. A nézők egy része rövid ideig nézegeti a rossz emlékű jelképet, azután a türelmetlenebbje a büfébe iramodik csapolt sört és sült kolbászt fogyasztani. De máris ott a zöld zászló, zörögnek, hörögnek a motorok, a traktorok kéménye fekete füstöt okád, míg lentebb a lófogatos szántók eresztik neki az állatokat.Az első próba a nyitóbarázda készítése. A versenyzők húsz percig ügyeskedhetnek, de ennél mind a negyvenheten hamarabb végeznek. A gépek leállnak, a lovak pihegnek, a vezérkombájnra ismét fölkerül a vörös posztódarab, a bírók pedig megkezdik a határjárást. Párosával nézegetik a barázdákat, s mivel több szem többet lát, így bizonyosan észreveszik, ha nincs teljesen átvágva a barázdafenék, nem egyenes a barázdaorom, változó a barázda magassága, és nem jól látható a barázdacsatlakozás. A vizsgálat precizitása miatt ötven százalékkal növekszik a páros kolbász értékesítése. A fogatok sportpályán is fölvonulnak, az olimpiai csacsikocsi ismét learatja a népszerűség babérjait.A szántóversenyen ebédhez készülődik a nép, mégiscsak elegánsabb pörkölt mellől szemlélni a nemzetközi tapasztalatokkal bíró zsűri ténykedését. A pontozókat főbírói tisztségben, s a nehéz levegőjű sátorban dr. Soós Sándor, a Magyar Szántóverseny Szövetség főtitkára irányítja. Két intézkedés közben elmondja: a nemzetközi versenyekhez igazodva a legtöbben kiskategóriás, úgynevezett két-három fejes ekékkel versenyeznek, de a magyar verseny sajátossága, hogy évről évre megrendezik a nagygazdaságokban alkalmazott nagyméretű ekékkel szántók versenyét is. Megtudjuk azt is: a versenyzőknek három óra áll a rendelkezésükre, hogy a kijelölt parcellát a nemzetközi szabályoknak megfelelően felszántsák, s aki túllépi a szövetség által kalkulált időt, az súlyos büntetésre, percenkénti ötpontos levonásra számíthat. Nagyon fontos a szántási mélység is, amely a gépeknél minimálisan huszonkét, míg a lovas kategóriában tizennégy centiméter.Odakint élednek a gépek. A bírók végeztek a nyitóbarázda szemléjével, folytatódhat a szántás. A lovasok is nekigyürkőznek, s csak néhány paci nyihog elégedetlenül, mivel a nyitóbarázda nem vett ki belőlük minden erőt. Soós Sándor jobb kezét szemellenzővé görbítve figyeli a határt.– Óriási a különbség a versenyszántás és az üzemi szántás között – avat be minket újabb szakmai titkokba. – Míg az üzemben nagyobb a szántási sebesség – hat és tíz kilométer óránként –, addig itt 3–5 kilométer/óra sebességgel haladnak a gépek, hiszen fontos, hogy jól kirajzolódjanak az ormok, és megkülönböztethetők legyenek a fogási sémák. Magyarán: értékelhető legyen a verseny. Olyan ez, mint a műkorcsolyában a kötelező gyakorlat, mert a bírók a szántóversenyeken is előírnak ilyen figurákat.A lovas kategóriában induló Nagyajtai Károly is épp valamely kötelező feladattal birkózik. Két lova – Sárga és Csillag – előbb megtorpan, majd a határozott, de csak szóbeli utasításnak engedelmeskedve hátralép néhányat, s javítja a hibát. Az ostor végig a helyén marad a menetben, még a különös nehézségű záróbarázda készítésekor sem kerül elő. Nagyajtai Károly az ekére ül pihenni, mozdulatain látni, hogy nemcsak a szántásban, de az ebédszünetben is évtizedes tapasztalattal bír.– Édesapámtól tanultam a mesterséget tizennégy esztendős koromban – emlékezik a hetvenkét éves versenyző. – Kiküldött a birtokra, „menj, fiam, csinálnyi”, és legalább olyan szigorú volt, mint az itteni bírák. Csak az a baj, hogy mifelénk homokos a talaj, s ez a faeke jobb munkát csinyál abban, mint ebben – tapos szét egy darabka hajdúsági földet. – Ide vaseke való, de azért jól sikerült.Pedig az idős szakember már csak ritkán gyakorolhat. Odahaza, Soltvadkerten már nem divat a lovas szántás, és Nagyajtai Károly is beismeri, nem is szívesen vállalna munkát Sárga és Csillag társaságában. De a szomszédos parcellákban dübörgő gépek tetszenek neki, le a kalappal, mondja, amint egy ötekés megfordul a terület végéhez érve.Hiába azonban a technikai fölény, a nézők a lovasok körül gyülekeznek. A levegő szakmai tanácsokkal telítődik. Ne húzd! – üvölti a versenypálya széléről félpercenként egy szárazboron reszelőssé érlelődött templomi bariton. Mert a gépek haladnak előre megállíthatatlanul, s talán mert odafönt ül a pilóta, de könnyen feledjük, hogy itt tulajdonképpen emberek versenyeznek.Holott a főbíró szerint a szántóverseny nagyobbrészt emberi küzdelem.– Én azt szoktam mondani, hogy egy rozsdás vasdarabbal is lehet egyenesen menni, és a csúcstechnikával is lehet hibázni, szóval az ember kezében van a kormány – vélekedik a főtitkár, majd elméletét szomorú tényekkel is alátámasztja. – Sajnos a magyar szántók a nemzetközi ranglista végén tanyáznak. S a rossz helyezésnek nem a technikai hátrány – hiszen Magyarországon valamennyi világmárka képviselteti magát –, hanem inkább az emberi tudás az oka. A magyar szakemberek ugyanis munkaidejük nagy részében nemcsak szántanak, hanem millió egyéb dologgal is foglalkoznak: aratnak, vetnek, permeteznek, így kevés a gyakorlási idő. A nyugati versenyző ellenben saját földjén, saját eszközeivel gyakorolhat nap mint nap.Az országos döntőn mindebből semmit sem észlelünk. A gazdák embert próbáló küzdelemben húzzák a barázdákat, a lovakról fehér tajték csöpög, a traktorok fáradt olajat eresztenek a szikkadt derecskei rögökre. Mert nagy dicsőség szántóversenyt nyerni a millennium évében, még akkor is, ha a szakértők szerint az európai döntőre utazó küldöttségnek nincs sok esélye.Először a lovasok fejezik be a munkát, majd ahogy a harmadik óra is a végéhez közeledik, a traktorok is utolsót pöffentenek. A főszerep ismét a bíróké, akik fontosságuk tudatában minden apró részletet figyelembe vesznek. Bizonyosan ezért is fogadja el szinte mindenki a késő délutánra megszülető eredményt.Az első kategóriában – a két-három fejes ágyekék versenyében – tizenhét induló közül Farkas Gábor, a jászkiséri Agroszöv versenyzője szerezte meg az első helyet. A nagy testű – négy-öt fejes – ágyekék versenyében tizennégyen indultak, közülük Bordás Attila, a jászárokszállási Kossuth Mgtsz versenyzője bizonyult a legjobbnak. A lovas kategóriában Varga Zoltán apátfalvai őstermelő barázdái lettek a legszebbek. Természetesen akad, aki vitatja a döntést. A büfében – amelynek forgalma ismét csúcsokat dönt – egyre-másra hallani, hogy egyes kategóriákban nem a legrátermettebbek képviselik majd hazánkat a nemzetközi döntőn. De a nappalból hátralévő idő, s a söröshordók tartalmának csökkenésével lassan a vélemények és a vélekedők is azonos szintre kerülnek, ám igazi békesség csak estefelé köszönt az ellenfelekre, amikor szóba kerül a szövetkezeti törvény és a Nemzeti Földalap.