Berlini dilemmák

A német kancellár közel-keleti útját eredetileg nagy létszámú küldöttség részvételével tervezték, gazdag turisztikai programmal. A delegáció politikai célja szorosan összefüggött azokkal a gazdasági érdekekkel, amelyeket a menedzserek széles köre képviselt volna. A diplomáciai előkészítés fonalát elszakította viszont a Szentföldön kirobbant krízis, az izraeliek és palesztinok között kialakult már-már háborús helyzet. Berlinben ezt látva felmerült, talán tanácsos lenne lemondani a kancellár útját. Ezt a lehetőséget azonban gyorsan elvetették abból kiindulva, hogy a könnyen gyáva megoldásnak nyilvánítható döntés mind az érintett arab államokban, mind Izraelben rossz hatással lenne a kétoldalú kapcsolatokra.A visszakozás nemcsak Németország, hanem az EU tekintélyének is ártott volna. Az Európai Unió különben is fájdalmasan őrlődik a geopolitikai meg a gazdasági érdekek malomkövei között és mindeddig nem tudott közös nézőpontot kialakítani a palesztin–izraeli viszályban. Amíg például Jacques Chirac francia államfő kritikus álláspontra helyezkedik az izraeli akciókkal szemben, addig a szociáldemokrata–Zöldek koalíció Berlinben továbbra is hagyományosan elkötelezett a zsidó állammal szemben, de nem titkolja ugyanakkor együttérzését az anticionista arab megnyilvánulások iránt sem. E politikai kötéltánc végső eredménye, hogy az EU-nak – és azzal együtt Németországnak – nincs határozott taktikája a konfliktusokban gazdag közel-keleti helyzet megoldására. Gerhard Schröder tanácsadói így kompromisszumos megoldást választottak: törölték a gazdasági szakértők részvételét, lemondták az utazás turisztikai részét és a kancellár félreérthetetlenül kijelentette, „nem vállalja a közvetítő szerepét”. A kancellár egyrészt nem akar konkurencia-helyzetet kialakítani Clinton amerikai elnökkel szemben, másrészt tudja, hogy Izrael nem támaszt igényt ilyen tevékenységre abból a bizonytalanságból kiindulva, amelyet az európaiak semleges ingadozása vált ki náluk. Az arab világ pedig szívesen veszi ugyan az EU anyagi támogatását, de hiányolja azt az európai kezdeményezést, amely egyensúlyként szolgálna az Egyesült Államok Izrael-barát politikájával szemben.A dilemma miatt a német miniszterelnöknek nem maradt más választása, minthogy általános értékű felszólítással követelje a békefáradozások folytatását: „A Közel-Kelet békés fejlődése a régió polgárainak és politikai felelősséget vállaló személyiségeinek elementáris érdeke!” Az EU bizonytalanságára utaló német vacillálásból azonnal a belpolitikai ellenzék próbál tőkét kovácsolni. A szabad demokrata Jürgen Möllemann – a Német–Arab Társaság elnöke – útmutató békeiniciatívát követel a kancellártól. „Európának végre politikai erőt és cselekvőképességet kell felmutatnia!” – hangoztatta az FDP-politikus. Schröder számára mindez most legfeljebb illúzió maradt.