Ehud Barak a véres izraeli események hatására a sarm-es-sejki békekonferencia előtt néhány nappal nemzeti egységkormány létrehozására tett javaslatot. Az új kabinetben minden jelentős izraeli politikai erő képviseltetné magát, köztük az ellenzék legnagyobb pártja, a Likud is. Ez a párt ad otthont néhány olyan személynek, aki leginkább vádolható a közel-keleti viszály elhúzódásával. Ide tartozik a sokak szerint a mostani vérontást kiprovokáló Ariel Saron, a „templom-hegyi vándor” is.Barak javaslatának kettős üzenete van. Egyfelől a helyzet mára katasztrófával fenyeget, és nem valószínű, hogy Barak és Arafat szóbeli megegyezése áttörést jelentene a békefolyamatban, így a kormányfő meg akarja kímélni az országot a kormányválságtól. Más részről pedig az izraeli kormány mára gyakorlatilag magára maradt, miután a koalíciós partnerek kiváltak a kabinetből.Ariel Saron a sarm-es-sejki találkozó után bejelentette, hogy a válság egyre mélyülő volta miatt értelmetlennek tartja az egységkormány létrehozására irányuló tárgyalások folytatását. Ő ugyanis bizonyítottnak érzi, hogy a jelenlegi kormány alkalmatlan Izrael vezetésére és a béke kivívására. Míg a Likud egyértelműen palesztinellenes, és elhatárolja magát a béketárgyalásoktól, Barak inkább hajlik a kompromisszumokra. A sarm-es-sejki tárgyalásokon azonban – az izraeli béketábor legnagyobb sajnálatára, s a keményvonalasok örömére – politikai szempontból a lehető legrosszabb megállapodást kötötte a palesztinokkal. Az izraeli közélet és a parlamenti ellenzék még keményebb katonai fellépést szorgalmaz, Barak viszont engedett bizonyos kérdésekben, s ezzel Izraelben egyedül maradt. Félő, hogy az a fajta békepolitika, amelyet Jichák Rabin, Simon Peresz vagy Ehud Barak neve fémjelez, nem lehet hatásos a Közel-Keleten. Jelenleg inkább az elvakult Saron–Netanjahu vonal érvényesül. Ők értelmetlennek tartják a tárgyalóasztal melletti csatározásokat, és az utcán döntenék el a vitás kérdéseket.
A magyar soros elnökség kiemelkedő eredményt ért el