Díszpolgárok régen és ma

A Fővárosi Közgyűlés múlt heti ülésén a testületi többség nem fogadta el azt az indítványt, hogya Szovjetunió egykori generalisszimuszát, Joszif V. Sztálint töröljék a város díszpolgárainaksorából. Ha az ország többi városában iskörültekintünk, kiderül, akad jócskán érdekes személy a kitüntetettek névsorában.Sztálint még 1947-ben tüntette ki a címmel Budapest Székesfőváros Díszközgyűlése. A minap kirobbant polémia kapcsán a főváros szocialista-szabad demokrata városatyái leszögezték, hogy az 1947-es tanácsnak nem jogutódja a rendszerváltozás után megalakult közgyűlés. A kilencvenes évek elején az ország legtöbb nagyvárosában hasonló logika szerint gondolkodtak a képviselők: nem foglalkoztak a korábbi testületek határozataival, így a díszpolgári listákról sem töröltek senkit. Ha azonban a jogfolytonosságot megkérdőjelezzük, akkor a nemzet legnagyobbjai már nem díszpolgárok.A díszpolgári cím történetének kutatói nincsenek könnyű helyzetben, hiszen több városban, például Sopronban nem vezettek díszpolgáralbumot, míg másutt, mint Kőszegen, a polgárkönyv végén szerepelnek a város díszpolgárai. A díszpolgárság intézménye a tiszteletbeli polgári cím adományozásából fejlődött ki. A szabad királyi városok egy részének joggyakorlatában a XIX. század első felében alakult ki a tiszteletbeli, becsületbeli, majd díszpolgári címek adományozásának szokása. Csurgai Horváth József e témában született munkája szerint a tiszteletbeli vagy grátisz polgárság tulajdonképpen olyan polgári címet jelentett, amelynek megszerzéséhez nem tartoztak terhek, vagyis az e cím birtokosa mentesült a városi illetékek alól, míg a többi, polgárjogért folyamodónak fizetnie kellett. A fenti címeket teljes joggal csak 1848 után tekinthetjük díszpolgári címnek, hiszen ekkor megszűnt a feudális városi polgárjog. A lakók városuk teljes jogú polgáraivá váltak, nem kellett kérelmet benyújtaniuk és taksát fizetniük a város magisztrátusának.A megtisztelt személy kiválasztását már a kezdetekben is párt- vagy csoportérdekek határozták meg. Az eleinte egységes jelölést a többségi jelölés váltotta fel, így egy cím odaítélése komoly politikai viharokat okozhatott.1861-ben díszpolgári címek adományozásával emlékeztek a ’48-as hősökre. Kossuth rekordernek számít. Ő kapta a legtöbb településen a címet. A dualizmus korában szünet következett a díszpolgári címek odaítélésében, hiszen korábban az adományozások egy-egy történelmi fordulathoz kapcsolódtak. 1893-ban viszont Jókait minden nagyobb város díszpolgárává fogadta, ötvenéves írói jubileumának tiszteletére.Az I. világháborút követően sem folyamatosan történt az adományozás. Az időszak gyakorlata szerint főispánok, államférfiak, miniszterek (különösen vallás- és közoktatásügyiek), néha polgármesterek nyerték el a legrangosabb városi kitüntetést. Az ebben részesülők többsége nem volt a hely szülötte, egy azonban biztos: a kitüntetettek ekkor még magyar állampolgárok voltak. Más nemzet szülöttének díjazásáról nem lehetett szó, ezért eshetett kútba Holly Géza székesfehérvári városi képviselő 1928-as javaslata, hogy Mussolini az összes törvényhatóság közös díszpolgára legyen. A kor megtiszteltjei között találjuk Hóman Bálintot és Apponyi Albertet, Bethlen Istvánt és Imrédy Bélát. Nem hiányzik a díszpolgári névsorokból Gömbös Gyula (többek közt Szeged és Debrecen díszpolgára), valamint a háborús bűneiért később kivégzett Bárdossy László (Szombathely díszpolgára) sem.A II. világháború végét és Rákosi Mátyás emigrációból történő hazatérését 1945-ben Szeged városa azzal ünnepelte, hogy a későbbi miniszterelnököt díszpolgárává választotta. Az ezután következő időszakban – bár Sztálin 1947-ben Budapest mellett például Pécs díszpolgára is lett – a városok leginkább a korábbi adományozások felülbírálásával voltak elfoglalva. Központi direktíva nem volt, a legtöbben maguktól is tudták, mi a dolguk. 1945-ben Székesfehérvárott Hóman Bálint és Imrédy Béla címeit vonták vissza, majd a város a díszpolgári intézmény helyreállításának évében, 1969-ben az összes 1941 előtt adományozott cím közül csak Kossuth Lajos, Jókai Mór és Perczel Mór címét erősítette meg.A hetvenes évekig váratott magára, hogy újból díszpolgárokat avassanak országszerte. Ma már kevesen ismerik Borisz Boriszovics Jegorov, Vlagyimir I. Jazdoszkij és Jurij A. Ritov nevét. Nem véletlenül, hiszen a pártállam gyakorlatának megfelelően, 1971-ben – országos pártdirektíva alapján – a szovjet űrkutatás eredményeinek népszerűsítése érdekében e három szovjet tudós és egy nyugalmazott magyar kőműves, Labonc András lett Debrecen díszpolgára. Divatba jött (szovjet) katonai vezetők megajándékoztatása a címmel. Míg Bethlen haláláig a baráti Szovjetunió vendégszeretetét élvezte, a miskolci díszpolgári sorban utána következő ember onnan jött: ő Zselonykin Fjodor Pavlovics, aki oklevelét mint a város II. világháború alatti és utáni parancsnoka kapta meg.Meglepő, hogy a város 1967-es határozata alapján azért lett Kecskemét díszpolgára Andrej Ignatyevics Kovtun, mert Csongrád környékén megsérült. Az ő esete nem példa nélküli: 1982-ben Grigorij Csuhraj lett díszpolgár ugyanott, mivel annak idején a városban sebesült meg, és ott ápolták felépüléséig.Az alapító okiratok szerint mindig volt a kitüntetettek között magyar és nem magyar, munkás és értelmiségi, beosztott és vezető. A demokrácia ilyen szép megnyilvánulásának lehettek tanúi Miskolc polgárai is, amikor 1978-ban egyszerre lett díszpolgár dr. Simon Sándor, a miskolci egyetem rektora és Oravecz Antal, perecesi bányász, későbbi villamos központi kezelő. Ehhez fogható elismerés jutott a nyíregyházi Kása Jánosnénak is, aki a helyi ságvári téesz dolgozója volt, Gritz Károly salgótarjáni vasesztergályosnak, valamint Székesfehérváron Münnich Ferencnek.A díszpolgárság intézményének vizsgálatakor nem szabad megfeledkeznünk a szocializmus két büszkeségéről, Leninvárosról (Tiszaújváros) és Sztálinvárosról (Dunaújváros) sem. Tiszaújváros 1986-ban, várossá nyilvánításának huszadik évfordulója alkalmából adott ki először díszpolgári oklevelet, mindjárt hármat; Huszár Andornak, a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatójának, Buru Józsefnénak, a Tiszai Erőmű Vállalat művezetőjének, valamint Gulyás István iskolaigazgatónak. Azóta még hárman lettek a cím birtokosai: 1992-ben Habsburg Ottó, Lieselotte Gisella Wilhelmine Burak, Ludwigshafen-Friesenheim elöljárója, 1999-ben pedig Zabos Géza állatorvos, író.Ami pedig az 1951 óta városi rangra emelt Dunaújvárost illeti: ott nem létezik díszpolgári cím.