Elsőtitkár

Rongyarcú öreg. Fiatalon is ilyen volt. Mosolya dermedt maszk, van benne valami galádul szimpatikus. Ma a munkásosztály. Amely érettünk vasba öltözött.Az ország vezetője volt anélkül, hogy valaha vezette volna. A kocsi ugyanis magától ment a lenini úton. Helyesebben a sztálini úton, amely hörgő haláltáborok s kedélyes szakszervezeti – néha balatoni, olykor baranyai – üdülők közt vezetett, amelyek épületeit még idejében a bűnös és bukott burzsoáziától kobozták el.Minden május elsején elnyilatkozta, hogy nem adjuk vissza a hatalmat az imperialistáknak, s a földeket, hanem megtartjuk a munkásoknak. Külön érzéke volt egy-egy szóban az „n” és „k” hangok különválasztásához, s így e szavak zöngésen s egyúttal keményen s egyúttal pártszerűen döngtek. Sosem volt influenzás – visszatartotta. Félt, hogy betegsége alatt az amúgy valóban aljadék és alkalmatlan vezetőtársai megfúrják. Sztálinnál, Hruscsovnál, Brezsnyevnél, idehaza. Bár hazája nem volt, igazi magyar emberként élt, mint hordóban a savanyúkáposzta.Egyenesen viszolygott az intellektuális emberektől – egyébként joggal –, noha értelmes, igaz, korlátolt ember volt. Bal kézzel sakkozott – egymagában, sokszor éjjel is, hálóingben, meztelen lábfejét lábszára dörzsölésével melegítette fel. Spórolt a tüzelővel. Vérét adta volna a hazájáért, ha lett volna. Így inkább – bár kényszerből – mások vérét vette a hazáért.Nem volt skizofrén, noha joggal lehetett volna az állandó kettősségtől, amiben élni kényszerült. Úgy húzták szét, mint a Guttmann-nadrágot, így aztán nem tudott többé magába viszszabújni.Gyakran meztelábra vette föl a cipőjét, de a Központi Bizottság tagjai nem mertek szólni. Egyáltalán nem mertek szólni neki, noha gyakran égve felejtette a villanyt az éjjeliszekrényén, ahol tornyozódtak a marxizmus élő és holt klasszikusai – olvasatlanul. És a megfejtetlen keresztrejtvények.Fáradt és boldogtalan ember benyomását keltette, noha elvolt a legelésző nyájjal, mint a birkapásztor. Arca rongyból idővel átment agyagba, s bár soha nem írt verseket, magára találóan azt dúdolta időnként, borotválkozás után a tükörben állva: „Hideg szobor vagyok, meg sem értenél...”Minden szeretett volna lenni, csak nem elsőtitkár. S minden lehetett volna, ha nem elsőtitkár.Így csak népünk papája lett.