Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a különböző fajtájú kutyák a kitenyésztés során miként nyerik el jellemző tulajdonságaikat. Itt nem csupán a formára, nagyságra, színre gondolok, hanem a természetre, hogy úgy mondjam, a lélekre is.Azt mindenesetre látom, hogy az én kutyám, Natasa, formára szinte tökéletes cocker spaniel, járásra, fekvésre, ülésre nézve is, a természetéről annyit, hogy összes rokonához hasonlóan az övé is sajátságos vagy sajátos. Itt közvetlen rokonságára, családjára, leány- és fiútestvéreire gondolok. A sajátos kifejezést azok tudják igazán értelmezni, akik emlékeznek arra a zsurnalisztikai fordulatra, hogy a Hazafias Népfront a maga sajátos eszközeivel mindent megtesz a szocializmus felvirágoztatásáért. Mivel a szocializmus időközben elvirágzott, a népfront sajátos eszközeiről is sajátos véleményt alkothatunk. Ez Natasára is vonatkozik; nem könnyen áttekinthető egyszerű lény, bár egy dolog vele kapcsolatban bizton elmondható: jóindulatú és szerető szívű, a sértődékenységet hírből sem ismeri, a féltékenységet viszont igen. Ha például egy dobermant megsimogatok a jelenlétében, azonnal a torkának ugrik. Ezért a dobermanokat csak ritkán simogatom, a pitbullokat pedig egyáltalán...Orbántéri Tina, akiről nem tudom, hogy nővére vagy húga Natasának, de az biztos, hogy egy (h)alomban ugyanazon a napon látták meg a napvilágot, mondhatni egészen és kivételesen sajátos teremtés. Amikor két hónapos korában elválasztották anyjától, Zazitól, és örökbe adták, nem fogadott el élelmet új gazdáitól. Ezt vagy készakarva, vagy véletlenül tette, de olyan kitartással és elszántsággal, hogy már-már az élete került veszélybe. (Natasa ezzel szemben nálunk töltött első napján hét adag parizeres túrót evett meg és hányt ki.) Tina éhségsztrájkja eredményre vezetett: tenyésztője visszafogadta, így édesanyja társaságában növekedett fel. (A tenyésztő és apja egyébként barátom; előre figyelmeztettek rá, hogy a spánielek általában megváltoztatják az ember életét.)Tina hazatérte után is finnyás és kisétkű maradt, legjobban a saját fülét szereti rágicsálni. Így aztán – termetre és súlyra – Natasának körülbelül a fele. Ez a komolytalanság és éretlenség látszatát kelti, a csuda gondolná, hogy Tina felnőtt hölgy. Ártatlannak és gyermetegnek tűnik, különösen anyja, Zazi mellett, aki ezt az egész sajátos társaságot világra hozta.Ám a minap a következő történt. Tina vidáman szökdécselt a nyaraló kertjében, ahol is az egyik bokorban egy apró vörös, bolhás, vad kóborkutya lesett rá, a lehető legjobb szándékkal. E szándéktól űzve osont be magánterületre hason csúszva a kerítés alatt. Tina ugyanis tüzelt. Mire barátom a tetthelyre ért, már javában folyt a nász. Az icuri-picuri Tina állta a sarat. Barátom kétségbeesetten hívta fel mobilján az állatorvost, hogy most mit tegyen. Az, bizonyos szakmai fölénnyel közölte, hogy ami megtörtént, az megtörtént, a többi a természet jóindulatától függ, kutyák és nyulak esetében talán attól sem. Azt a tanácsot adta barátomnak, hogy simogassa, nyugtatgassa az egymást szerető párt, különösen a kant, a bolhás vöröset, mert akkor az aktus végén talán – szét tudnak válni. Így aztán barátom tíz percig simogatta a kóbor kutyát szívélyes mosollyal, miközben magában dünnyögte el átkait.Most már tudom, mit érez egy politikus, amikor kénytelen jó pofát vágni a rossz tréfához, és gazsulálni a sajtó képviselőinek, amikor épp a vérét veszik. Tina most kapta meg a második injekciót fogamzás ellen. Az állatorvos nem sok reménnyel biztat. Hogy létrejön-e egy új, az eddiginél is sajátosabb alom, én nem tudom.