Eszkimók és indiánok között

Szedna az eszkimók legjellegzetesebb és legjelentősebb istenalakja, ő a fókák és más tengeri állatok úrasszonya. A tenger fenekén él, s az állatok fölött uralkodik, időről időre ad belőlük egyet-egyet az embereknek. Ha az emberek vétkeznek, bűnük piszokként tapad Szedna hajába, aki ilyenkor megharagszik, a fókákat és rozmárokat távol tartja a parttól, s az eszkimó telepeken éhínség tör ki.Az alaszkai eszkimók szerint a holló borsóhüvelyből teremtette a férfit, s agyagból formázta meg az állatokat, majd lelket lehelt beléjük. A Kodiak-szigeti eszkimók mítosza szerint a holló hozta a fényt a világba, amikor is egy hólyag hullott alá, benne a férfival és a nővel, akik azután megteremtették a hegyeket, az erdőket, a tengert s az ezeket benépesítő állatokat.Az irokéz, sziú, huron, dakota és még legalább ötven nyelvjárást beszélő észak-amerikai indián törzs a természet jelenségeit felruházta mágikus erővel. Majd minden törzsnél rögzültek a világ teremtéséről szóló mítoszok. Az irokézek szerint az emberek ősanyját, Aténtsziket, aki az állatokkal benépesített felsőbb világból hullott le, a világtenger felszínén állatok (hódok, pézsmapockok, vidrák és teknőcök) csoportja tartotta fenn; a pézsmapocok lemerült, a fenékről felhozott egy maroknyi földet, és a teknősbéka páncéljára helyezte. A maroknyi föld lassan növekedett, és szárazföld lett belőle. A teknősbéka e hagyomány szerint a földet szimbolizálja.A spanyol hódítást megelőzően aztékok, toltékok, maják és más indián csoportok népesítették be Közép-Amerikát, akik mítoszokat teremtettek a tűz keletkezéséről, az emberek és állatok eredetéről, a növényvilág jó szellemeiről. Az olmék mitológia egyik fő motívuma legfontosabb táplálékuknak, a kukoricának a megszerzéséről szól. Az emberiség jótevője, az azték főisten, Kecalkoatl, a „zöld tollal borított kígyó” megszerzi a hegyben elrejtett kukoricaszemet, s átadja az embereknek.Panteonjukban a maják istencsoportokat különböztettek meg: a termékenység és a víz istenét, vadászisteneket, a tűz, a csillagok és a bolygók isteneit, a halál és a háború isteneit. A maják hite szerint a világmindenség tizenhárom égből és kilenc alvilágból állt, s a világmindenség közepén helyezkedett el az a világfa, amely az égnek mind a tizenhárom rétegén áthatolt. A maja panteon jelentős alakja az ifjú kukoricaisten, a hol öregemberként, hol égi sárkányként ábrázolt Icamná, a világ ura, teremtője, a papi rend megalapítója, az írás feltalálója. A holdistennő a szövés, a gyógyítótudomány és a gyermekszülés pártfogója volt. A maják szerint az istenek csak rendszeresen kapott embervérrel tudják fenntartani életüket. A napisten „táplálása” különösen jelentős volt, hogy meg tudja tenni mindennapi útját az égbolton.Az aztékok átvették a maják, a toltékok és a leigázott, szomszédos népek hiedelmeit, amelyek szerint két kezdet, két őselem (a világosság és a sötétség, a nap és a víz, az élet és a halál) örök harca figyelhető meg, s az ember a természeti erőket megtestesítő istenek akaratától függ. Ezért az isteneket szüntelenül, egyeseket naponta embervérrel kell táplálni, ami nélkül elpusztulnának. Az istenek halála viszont világkatasztrófát okozna. Isteneik tiszteletére templomot emeltek, ezekben felállították az isten kőből vagy fából faragott szobrát.Dél-Amerika többtucatnyi indián népe nem ismerte az írást, hitviláguk csupán rekonstruálható. Jellemző, hogy a mai világ alkotóelemeinek megjelenését náluk megelőzi valamilyen világméretű katasztrófa.A kecsua törzsek mitológiájában a központi helyet az égistenek triásza: a nap, a mennydörgés és a hold istene foglalja el. A nap fia az első inka, aki húgával, egyben feleségével apai parancsra alapítja meg államukat. A kecsuák imádták a földet, de megtalálható náluk a víz kultusza is. Az inka korban minden városban voltak kultikus rendeltetésű templomvizek, ahol a rituális fürdést végezték. Az isteneknek áldozatokat is mutattak be, elemi csapások alkalmával a szokottnál is nagyobbakat: embereket, gyermekeket, lámákat áldoztak.