Putyin lépése miatt retteg a Nyugat

A lengyel határ szomszédságában, Belarusszia területén csaknem tizenkétezer orosz és belarusz katona kezdett nagyszabású hadgyakorlatot. Katonai elemzők szerint a művelet nem csupán egyszerű gyakorlatozás: sokakban felmerül, hogy a manőver valójában a Nyugatnak szóló figyelmeztetés, sőt akár burkolt mozgósítás is lehet.

Forrás: Origo2025. 09. 12. 10:15
Illusztráció Fotó: Belarusz Védelmi Minisztérium Forrás: Anadolu/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez az első alkalom 2021 óta, hogy Moszkva és Minszk közösen vonultat fel ekkora erőt a belarusz határ mentén. Akkor a próbariadóként indult akciók végül az ukrajnai invázió előszelének bizonyultak, hiszen Oroszország Belarusszia irányából is indított támadást Kijev ellen, írja az Origo.

hadgyakorlat
Egy orosz katona drónt indít egy hadgyakorlaton (Fotó: AFP/STRINGER)

Kijev óvatos, de nem tart nagy offenzívától

Az ukrán hatóságok most úgy látják, kevéssé valószínű, hogy ismét Belarusszia felől próbálna áttörni az orosz hadsereg. 

Ukrajna ma már sokkal erősebb határvédelmet épített ki

– hangsúlyozta az ukrán határőrség szóvivője, hozzátéve: a hadgyakorlat minden mozzanatát szoros megfigyelés alatt tartják.

A háború első napjaiban azonban éppen innen, az északi szomszéd felől nyomultak előre az orosz egységek, elfoglalva a csernobili erőmű környékét, majd Kijev felé törve. A csapatokat később az ország keleti frontjára vezényelték át.

A rejtett mozgósítás veszélye

Vaszil Pecsnjo ukrán katonai szakértő szerint a mostani hadgyakorlatban nem csak a provokatív jelleg a veszélyes. Úgy véli, Moszkva a gyakorlat ürügyén tartalékosokat vonhat be, akiket később Ukrajna keleti frontvonalaira irányíthatnak.

Így Oroszország új erőkhöz juthat anélkül, hogy nyíltan mozgósítást hirdetne

 – fogalmazott.

Ukrainian President Volodymyr Zelensky  speaks during  a press conference with President of Finland following talks at Mariyinsky Palace in Kyiv on September 11, 2025, amid the Russian invasion in Ukraine. (Photo by Genya SAVILOV / AFP)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP/Genya Savilov)

A hadgyakorlat üzenet a Nyugatnak

A manőver célja sokak szerint elsősorban a nyomásgyakorlás a Nyugatra. A belarusz hadvezetés jelezte: a gyakorlaton atomfegyverek bevetését is szimulálják, valamint új közepes hatótávolságú rakétákat is tesztelnek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a manővert egy lapon említette a nemrég Lengyelország légterébe repült, majd ott lelőtt orosz drónokkal. 

„Az oroszok folyamatosan próbálgatják, mit enged meg nekik a NATO, meddig mehetnek el” – mondta. 

Úgy véli, a mostani orosz–belarusz akció egyik fő célja éppen a nyugati szövetség reakcióinak felmérése lehet.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Anadolu/AFP/Belarusz Védelmi Minisztérium)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.