Géza itt hagyott

A rock and roll olyan, mint a krumpli...! Miii...?! Amerikából jött, meghonosodott és életszükséglet lett. Ezt is Boncz Géza találta ki, a barátom, de más szájába adta. Mindenkinek adott, csak adott. Még az orosz nyelvnek is: Á, váróna, váróna, gavarit róká. Mire varonu, kiejté szájából sajtu. Igyot, Szásá Tüskevicsá, szoldát szájuzá, gonosz fasisztu, okálá unyivermág, megette sajtu!Egy bizonyos Csoki szájába adta mindezt, aki a felelet előtt háromszor letörölte a táblát, vizet adott a tanárnak, becsukta az ablakot, felgyújtotta a villanyt. Ez utóbbi mondat tipikusan bonczi. Túloz, de csak annyira, hogy hihető legyen. Géza poénjait akkor is felismertem, ha mondjuk Hofi Géza szájából hallottam őket. De hallhattam szinte az egész kabarévilág szereplőinek szájából. Környezetemet mindig megőrjítettem, ha poén közben beszóltam: Ez száz százalék Géza.Iskolásnak olyan lehetett, mint az előbb említett Csoki. A tanárok réme volt. Gyakran kihozta őket a sodrukból. Volt olyan pejdagógosz, aki még a vécébe is utána rohant, de Géza bezárkózott, és budikefével verte a bemászni akaró tanár kezét. Osztályozó értekezlet idején kilőtte csúzlival az iskola előtti lámpát, és kihúzott egy drótot a sötétben. Aztán rejtekhelyéről végignézte az eredményt. Talán az egyetlen gyerek volt Szegeden, aki minden általános iskolába járt. Az édesanyjának köszönhetően, aki a szegedi Vakok Intézetének igazgatója volt, magánúton fejezte be a nyolcadikat. Ott aztán jeleskedett. Osztály, vigyázz, kiáltotta, amikor a tanár belépett. Tanár úrnak jelentem, az osztály létszáma egy, hiányzik egy.A beatzene volt az, ami összehozott minket. 1967-ben a szegedi Kristály együttes aranydiplomát kapott az amatőrök között, mégpedig éppen a Géza által írt és énekelt Villon-ballada miatt. „Rátok gondol, ti jó, víg cimborák, Francois Villon, a csavargó jó diák” – szól az üzenet. Ez a szám lett a szegedi beatgeneráció himnusza.A veszélyesen jóképű és városszerte rettegett szerző egy bizonyos Titi nevű lánnyal járt 1968–69-ben. Hogy a szerelem mekkora volt, mutatja, hogy Gézánk levelezőn befejezte a gimnáziumot, érettségizett ember lett belőle. Amikor még segédmunkás volt, triciklin ülve, a folyton fölemlegetett svájcisapkában, összetalálkozott a piros lámpánál egy lánnyal, akinek mint érettségizett fiú mutatkozott be egy össztáncnál. A lány elképedve nézte. Figyelj, mondta Géza. Én nem én vagyok, hanem a bátyám! A bátyja, Sityu, pszichiáter, akit az egész város szeret.Az érettségivel otthagyhatta már a műszaki kereskedői állást is – az orvosegyetem klubjának vezetője lett. Csakhogy az imént idézett Titi már kinézett magának egy, a követelőző Gézánál szerényebb és főleg veszélytelenebbnek látszó szemüveges, túlkoros kamaszt az egyetemen. Géza erre látványos öngyilkosságot rendezett, megmentették. Míg Titi meglátogatta a lábadozó Gézát, a szemüveges egyetemista két órán át majdnem belehalt a féltékenységbe.Aki a Somogyi utcai kapu előtt föl-alá sétált két óráig, Gézát elátkozva és férfiatlan zsarolónak tartva, az én voltam. Nem tudtam, hogy három év múlva én is Géza sorsára jutok (mínusz öngyilkossági kísérlet), és hogy két évig elválaszthatatlan jó barátok leszünk. Géza meggyógyított avval, hogy kifigurázta Titit. A nevetés gyógyít. Egyáltalán: a világ nem lett volna olyan bonyolult és ellenséges, ha Marx csak Groucho lett volna Karl helyett. Humora Karlnak is volt, de Groucho Marx Chaplin után a huszadik század egyik legnagyobb nevettetőjévé lett. Abszurdan mókázott, mint Géza, bár nem támaszkodott annyira a nyelvben rejtőző lehetetlenségekre, aminek Géza mestere volt. Táncolnék veled, míg haza nem jönnek a tehenek, mondta Groucho Marx. Vagy inkább: táncolnék a tehenekkel, míg haza nem jössz... Menj, és ne piszkold be többé a törülközőimet! Gézánál ez, amikor még az első feleségével élt: Feleség: (szemrehányóan) Géza, apuka a kertben ás! Géza: Na és? Én bés vagyok, nem tudok neki vért adni. (Befordul a falnak. Aztán bekapcsolja a porszívót, és kimászik az ablakon.)Géza a disznó vicceket is szerette. Miként Orwell megírta, a disznó vicc egyfajta lelki forradalom. Géza pontosan tudta, hogy malacságoknál az időzítésen múlik minden. Ha ráül az ember a poénra, közönségessé válik. Humorista akkor lett Gézából, amikor két szám közt vagy a szünetben (pláne, ha kínos technikai szünet volt) szórakoztatta a zenekar közönségét. Ösztönös bohóc volt. Chaplin is ezt tartotta magából a legtöbbre: „Ez helyezett magasabbra minden politikusnál”, írta önéletrajzában.Gézával rengeteg marhaságot csináltunk. Egyszer vonósnégyesben voltunk. Géza fölpattan, kirohan a fürdőszobába. Amikor visszajön, már nincs bajsza. A csajának ez volt az utolsó kifogása. Azt hitte, Géza nem teszi meg. De Géza megtette. A kilósboltban is csak belenyúlt egy bála ruhába, és kihúzott egy kétsoros zakót. Ilyen keze volt. Közben elittuk az első könyvtáramat: de bántam is én. Amíg Géza próbálgatta rajtam a poénjait, nem kellett Lófejűre (alias Titire) gondolnom. (Most is gondolok rá.)Persze nem minden könyvet ittunk el. Hetente újabb humoristát adtam a kezébe. Falta őket. Rábeszéltem nagy nehezen, hogy felvételizzen az egyetemre. Mindennap elkísértem a Somogyi vagy az Egyetemi Könyvtárig. Géza bement, levette a polcról a könyvet. Kinyitotta, aztán elkezdte nézni a csajok combját, fenekét, mellét. Aztán megadóan elaludt. Kipihenve állított be valamelyik esti kocsmánkba.Akkor jött az első humorfesztivál a rádióban. Mintha Gézának találták volna ki. Nem volt oda az ötlettől. Az anyukája személyesen adta föl a jelentkezési lapot. Ismerte Gézát.És Géza befutott. Egy egész új nemzedéknyi humoristával együtt, akiknek szállította a gegeket a végtelenségig. Sose volt irigy. Semmit sem szólt, ha a barátai kihasználták. Az utóbbi időben már bemondták, kiírták a nevét, meghívták saját műsoraikba. Szilágyi Györgyöt, a legműveltebb magyar humoristát tartotta mesterének.Amikor először összefutottunk Pesten a Nimród vendéglőben, a tévé mögött! Én: Nyomj a csőrbe egy blázt! Ő: Öntsünk az arcba valamit!Mindketten otthagytuk asztaltársaságunkat.Mennyi pénz van nálad?, kérdezte. Volt nálam rendesen. Nálam háromszor annyi van, mondta büszkén. Nem tudott betelni vele, hogy már komoly pénzkereső, nem csóró többé. Beleszeretett egy lányba, elvette, és mint a mesében, lett két gyerekük. A nagyobbik az utolsó időkben sofőrje, titkára volt.Az első nagylemezének hátlapjára ezt írta: FERKÓ! GONDOLTAD VOLNA A „TISZAVIRÁG”-BAN, HOGY EGYSZER MÉG A SAJÁT HÁTAMRA DEDIKÁLOK? AZ ÉLET ELSZÁLL, MINT CSERNOBIL! (MATUSKA SZILVESZTER) MÉLY SZERETETTEL SÉRÜLT AGYÚ BARÁTOD (A TITI-FÉLE ISKOLA KIS SZOBÁJÁNAK EGYIK TANULÓJA): B. G.Az első könyve első változatát én szerkesztettem. De valamiért nem kellett a kiadónak. (Akkor már az orvosok fenyegetőzéseit kezdte komolyan venni, és évek óta nem ivott.) Rengeteget haknizott, ott született egy kikopott operista paródiájaként a Kukorica Jancsi című rövid száma is, amelyet mindenkinek a figyelmébe ajánlok, ha öngyilkos akar lenni. A humorérzék nemcsak a saját abszurditásainkat mutatja meg, de másokéit is, megvédi az embert minden bűn elkövetésétől, kivéve azokat a bűnöket, amelyeket érdemes elkövetni. Aki tréfál, gyón. Miközben minden tíz tréfára száz ellenség jut ebben a világban. A nevetés nem rossz kezdete egy barátságnak, de a legjobb befejezése is. Közel laktunk egymáshoz, de mindig én mentem hozzájuk a Városmajor utcába.A Kiviszem a lovam című szegedi sorsmutatóban, amelyet haverokkal közösen írt, leírja egy álmát, amely az újszegedi Vigadó kerthelyiségében ábrázolja élő és egyre több halott barátja közt. A holtak egy jelre kettes sorban, katonásan elindulnak a ködbe. Vissza se néznek. „Hirtelen durva csörgés ébreszt. Fölülök, gondolkodom. Vajon ők most nem tartanak-e árulónak, hogy nem vagyok közöttük?”Most már nem, Géza. Csak nekünk nehezebb nélküled.