A GVH ismét lépett a fogyasztók védelmében: három élelmiszer- és étrend-kiegészítő forgalmazó céggel szemben indult eljárás. A hatóság szerint a vállalkozások megalapozatlan egészségügyi állításokkal, tiltott gyógyhatás-ígéretekkel és félrevezető reklámokkal csábították a vásárlókat. Ha beigazolódnak a gyanúk, komoly következmények várhatnak a cégekre – közölte a versenyhivatal. A csodaszerek elleni küzdelem folyamatos.

Versenyfelügyeleti eljárásokat indított a GVH az élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó
- BGB Interherb Élelmiszer Kereskedelmi Kft.-vel,
- Swan Med Hungary Kft.-vel.
- a szlovéniai Nutrisslim d.o.o-val szemben.
A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, mivel kommunikációjuk során tiltott, illetve nem megengedett üzeneteket és állításokat alkalmaznak, melyekkel a termékek egészégre gyakorolt hatásait alaptalanul igyekeznek kiemelni.
A vállalkozások az általuk forgalmazott élelmiszereket és étrend-kiegészítőket, illetve – a BGB Interherb esetében – kozmetikai termékeket olyan egészségre vonatkozó állításokkal népszerűsítették, melyek nem felelnek meg az irányadó ágazati szabályoknak. A cégek a termékeknek emellett betegségek megelőzésére, kezelésére és gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat tulajdonítanak, illetve ilyen tulajdonságokra utalnak.
Miben tévesztették meg a fogyasztókat ezek a cégek?
A BGB Interherb és a Swan Med egyes termékeiket egészségügyi szakemberek ajánlására hivatkozva is népszerűsítették, amellyel valószínűsíthetően szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak. A Swan Med ezen felül olyan állításokat alkalmazott a „DotsDiet” termékek esetében, melyekkel azt sugallhatja, hogy a kiegyensúlyozott és változatos étrend nem biztosítja a kellő tápanyagbevitelt, továbbá valószínűsíthetően a termékek tápanyagösszetételéről szóló állításaival is megszegte a vonatkozó ágazati szabályokat. A Nutrisslim kereskedelmi kommunikációjában valószínűsíthetően jogosulatlanul tünteti fel az Európai Unió ökológiai termelés jelölésére szolgáló logóját, valamint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság logóját. A cég emellett valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat a termékek jogszerű forgalmazhatóságát, illetve környezeti hatásait illetően, és valótlanul mutatja be a fogyasztói értékeléseket, azáltal, hogy kizárólag pozitív véleményeket jelenít meg.