Horn Gyula és párttársai

Talán nem kell bizonygatnom, hogy nem vagyok híve Horn Gyulának. A ’98-as választás előtt számos írásban ostoroztam pártját és személyét. Mindez nem jelenti azt, hogy ne ismerném el a pártja érdekében kifejtett tevékenységét. Ezt szem előtt tartva némi viszolygással figyelem, hogy számos párttársa, aki az ő munkája révén került vagy maradt a politika színpadán, netán a távolból figyelte munkáját, ma szeretne megszabadulni tőle.Vizsgáljuk meg Horn Gyula szerepét és teljesítményét a rendszerváltozás óta. Nézetem szerint egyik legnagyobb érdeme, hogy a diktatúra állampártját, a rendszerváltozáskor válságos helyzetbe került MSZMP-t sikerült átmentenie, nemzetközi és hazai szinten is szalonképessé tennie. Horn Gyula oly módon tudta megőrizni pártja erejét, sőt növelni népszerűségét, hogy eközben nem vagy alig volt hajlandó elismerni az elődpárt által elkövetett hibákat, és még ’56-os szerepléséről sem óhajtott önkritikusan nyilatkozni. Ez a magatartás kiváltotta a másik oldal ellenérzését, de támogatói körében mégis eredményes politizálásnak bizonyult. Erősítette régi párttársaiban azt az érzést, hogy ők, a régi pártállam tagjai, funkcionáriusai, semmiért sem felelősök, nincs okuk szégyenkezésre, önvizsgálatra.Ebben a politikai munkában erőt, önbizalmat, új célokat kellett adnia pártja régi tagjainak, szem előtt tartva, hogy a történelmi változások eredményeképpen olyan társadalmi rendszer érdekében munkálkodnak, amely ellen évtizedeken keresztül harcoltak, amelyet ideológiailag is gazdaságilag le akartak győzni. Meg kellett győznie az MSZMP korábbi tagjait, hogy ha nem is lépnek be a módosított nevű pártba, támogatásukat ne vonják meg tőle. Hiszen mégis csak jobb, ha az ő kezükben marad a hatalom, ha ők építik ezentúl a kapitalizmust. Az MSZMP-től korábban idegenkedő réteggel pedig el kellett hitetnie, hogy az MSZP alapjaiban új szellemű párt, mely szakított a régi módszerekkel, a kommunista pártból demokratikus felépítésű, szociáldemokrata jellegű párttá vált, melynek céljai megegyeznek a nyugati szociáldemokrata pártokéval. Mindez nem csekély politikai érzéket, manőverezőkészséget kívánt tőle.A kormányrúd megszerzése érdekében bizonyítania kellett, hogy a rendszerváltozást követő gazdasági nehézség nem a szocializmus öröksége, nem a korábbi gazdaságpolitika eredménye, hanem első demokratikus kormányunk hibás politikájának a következménye. El kellett hitetnie, hogy az új kormány rosszul végzi a dolgát, nem ért az ország vezetéséhez. Erre egyedül ők, az MSZP vezetői és tagjai az alkalmasak: „szakértők” csak az ő soraikban találhatók. A ’94-es választás azt jelezte, hogy Horn Gyula ezt a politikai munkát is kiválóan végezte el.Hogy a Horn-kormány mennyire volt szakértő, és az országnak hasznára vagy kárára vált a hatalomba való visszatérésük, azzal e lap hasábjain a ’98-as választás előtti időszakban részletesen foglalkoztam. A kritika ellenére azonban tudomásul kell vennünk, hogy azok a szavazók, akik Hornékat ’94-ben kormányzati pozícióba segítették, túlnyomó többségükben a ’98-as választáskor is hűségesek maradtak hozzájuk, hiszen az MSZP támogatottsága országos szinten megmaradt. A választást nem ők veszítették el, hanem az ellenzék nyerte meg, hála a Fidesz arculatváltásának, Orbán Viktor kiválóságának, a polgári pártok összefogásának, a Magyar Nemzetnek és nem utolsósorban a kormányváltás érdekében munkálkodó értelmiségieknek, értelmiségi köröknek.Azon nem lehet csodálkozni, hogy a ’98-as választás után az MSZP vezető köre szükségesnek vélte, hogy új elnököt válasszon a párt élére. Azon azonban annál inkább, hogy az MSZP-n belül számosan mintha megfeledkeztek volna arról, hogy pártjuk sikerét, esetleg saját politikai szerepüket Horn Gyulának (is) köszönhetik. Sajátságosnak tartom az MSZP jelenlegi elnökének minősítését, mely szerint „...Horn felett eljárt az idő, ezért ideje lenne visszavonulni az aktív politizálástól, mert politikai zavarkeltése gyengíti a pártot”. Miért gondolja, hogy őfelette nem járt el az idő? Talán csak nem a hét év korkülönbség miatt? Vagy úgy érzi, hogy ő lényegesen jobb szervező Horn Gyulánál, és pártelkötelezettsége más szellemiségen alapul? Még inkább csodálkozom, hogy korábbi küzdőtársa, aki a párt számára talán a legnehezebb időszakban visszavonult a politikától, és külföldi kényelmes bársonyszékből figyelte az itthoni eseményeket, pártja küzdelmét a túlélésért, most azt javasolja Horn Gyulának, hogy vonuljon vissza a politikától, mert – kimondva-kimondatlanul – ő szeretne a Horn Gyula vezetése, munkája révén megerősödött párt élére állni. Nem kevés kritikát kap Horn Gyula pártja feltörekvő tagjaitól sem. Az emberben önkéntelenül felmerül a gondolat: ha az MSZP hatalomra ácsingózó ifjabb és idősebb tagjai, az úgynevezett tiszták (?) nem értenek egyet Horn Gyula politizálásával, ha úgy érzik, hogy Horn Gyula káros az MSZP számára, miért nem alakítanak más szellemű szocialista pártot? Ha a baloldal természetesnek tartja, hogy a jobb-jobbközép politikai nézetei több párt programjában testesüljenek meg, miért ne lehetne ennek az országnak több szocialista pártja?Most, amikor az MSZP-n belül sokan meg akarnak szabadulni Horn Gyulától, elfeledkeznek arról, hogy korábban milyen elismerően nyilatkoztak róla. Példaként az (MSZMP) MSZP-hez hű maradó és sikeréért aktívan tevékenykedő professzortársamnak egyik 1994 előtti írására hivatkozom, amelyben Horn Gyulát „európai mértékű géniusznak” nevezte. Arra is emlékszem, hogy e lapban számos olyan politológusi eszmefuttatás jelent meg, mely Horn Gyula kiválóságát hangoztatta, melyet én akkor – mondanom sem kell – nehezményeztem. Nem kívánom Horn Gyula politikai kvalitásairól a jelenlegi koalíció néhány politikusának korábban elejtett véleményét ismertetni, annyit azonban elmondhatok, hogy politikai akcióiról, taktikai fogásairól nem egy esetben elismerően nyilatkoztak. Az az akadémikus kollegám pedig, aki jól ismerte az MSZP politikusait a korábbi időszakból, Horn képességeit messze a többi párttársa képességei fölé helyezte. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy Hornnak nagy a reputációja a nyugati politikusok körében is. Nem véletlen, hogy Kohl exkancellár egyik útja a napokban őhozzá vezetett.Mindezek után joggal kérdezhetjük: hol vannak azok az MSZP-s politikusok, akiknek teljesítménye összemérhető Horn Gyuláéval, akiket bárki a fent ismertetett jelzőkkel illetett volna az elmúlt években? Mindezek fényében nem lehet csodálkozni, hogy Horn Gyula keserűen veszi tudomásul az MSZP ifjú titánjainak és idősebb tagjainak őt támadó kijelentéseit, és megkérdezi az újságírót pártja alelnökéről: „Ki az a Molnár Gyula, hogy ilyet kijelenthet?”Talán érdemes néhány szóval kitérni Horn Gyula legutóbbi parlamenti szereplésének visszhangjára is. Nem értem, miért váltott ki akkora visszatetszést, hogy Torgyán Józsefet „lepubizta”. Mennyivel lett volna jobb, ha politikai ellenfelét a régi (?) szóhasználattal az ország ellenségének titulálja, vagy a politikában ma sűrűn alkalmazott megsemmisítő jelzőkkel illeti? Én a „pubizásban” fejlődést látok, hiszen a „pubi” szó nem a szocializmus, hanem a háború előtti polgári világ kedvelt szóhasználata volt. Örvendetes, hogy a proletárdiktatúra korábbi élharcosa előásta ezt a megszólítást porosodó emlékezetünkből. Azért nem lehet elmarasztalni Horn Gyulát, hogy nem tudja, a „pubi” elnevezést nem éppen Torgyán József karakterű személyekre használták.Nem tagadható, hogy Horn Gyula – ’98-as választást követő – visszahúzódása után pártjának egyre meghatározóbb politikusává válik. Kezdeményezéseivel, ötletgazdagságával messze megelőzi párttársait, és egyáltalán nem lennék meglepve, ha mindezekre és korábbi pártépítő érdemeire tekintettel az MSZP őszi tisztújító kongresszusa újra a párt elnöki székébe ültetné. Hogy mi, a másik oldal „népnevelői” a 2002-es választás előtt mennyire eredményesen tudunk csatázni Horn Gyula politizálásával, pártja célkitűzéseivel, azt majd meglátjuk. Mindenesetre újból fel kell készülnünk Horn Gyulából.