Irak olajháborúra készül?

Az olajárak robbanásszerű emelkedése nemcsak a benzinkutaknál jár kellemetlen mellékhatásokkal:a váratlan költségvetési többletbevétel arra sarkallhatja a Nyugattal jelenleg is titkos háborút folytató Irak vezetőit,hogy leporolják régi terveiket. Nem örömteli fejlemény az sem, hogy Szaddám Huszein az olajbanszintén gazdag Venezuela elnökének személyében új barátra lelt.Hiába szenvedett vereséget Irak a tíz évvel ezelőtti öbölháborúban, az ország vezetőjét, Szaddám Huszeint a mai napig sem tudták elmozdítani a helyéről, továbbra is ő Irak mindenható ura. Ráadásul az olajárak drámai emelkedése után Irak most újra megpróbálja megmutatni oroszlánkarmait a világnak. Egyelőre csak nyilatkozatokban, de egy újabb fegyveres konfliktust sem lehet teljesen kizárni: Irak azzal vádolja Kuvaitot, hogy az ő kőolajmezőin folytatja kitermelését. Az Egyesült Államok és szövetségesei azonnal figyelmeztették Irakot, hogy a fegyveres beavatkozás elkerülése érdekében óvakodjék a konfliktus kirobbantásától, kétséges azonban, mennyire veszi komolyan Szaddám Huszein ezeket a figyelmeztetéseket.Iraknak ugyanis nagy szüksége van az olajból származó bevételekre. Gazdaságát ugyan átalakította, így csak felerészben támaszkodik a fekete aranyra, ám ezzel a módszerrel is csupán rövid ideig tudja fenntartani a mégoly alacsony életszínvonalat. Továbbra is ENSZ-határozat tiltja az ország bőséges olajkészletének kiárusítását, és Bagdad az olajból befolyt összeg harmadát köteles a kuvaiti háború áldozatainak megsegítésére fordítani. Olajának jelentős részét csak az ENSZ olajat élelemért programjának keretében értékesítheti, bár bizonyos mennyiséget így is elad egyes baráti országoknak. Az embargó megtörését ugyan súlyos bűnnek tartja az ENSZ, de az olaj után sóvárgó kisebb országokból aligha fogják kitiltani az iraki tankhajókatEgy ironikus vélekedés szerint ha az olaj ára hordónként harminc dollár fölé emelkedik, Szaddám Huszeinnel úgy fognak bánni, mint annak idején Teréz anyával. Most, hogy az olajárak már tartósan a 30 dolláros álomhatár fölött szárnyalnak, valóban vannak olyan jelek, hogy egyes országok igyekeznek az első számú közellenség kegyeit keresni: Oroszországból és Franciaországból érkező gépek már szinte menetrendszerűen és tüntetőleg megsértik a légi embargót.Irak térségbeli ellensége, Szaúd-Arábia az olaj árának csökkentéséért fáradozik, de egyelőre nem jár sikerrel. Az Egyesült Államok pedig nagymértékben függ az iraki olajtól, így Huszein lassan kulcspozícióba kerül. Bejelentette, hogy fontolgatja „szankciók” bevezetését az Egyesült Államok ellen. Irak olajkészlete pedig olyan nagy, hogy akár manipulációkra is lehetőséget nyújthat az olajpiacon. Ha például bejelenti, hogy nem használja ki kapacitását, pánik törhet ki a befektetők között, és még magasabbra szökhet a fekete arany ára.Szaddám Huszein közben nem tesz semmi olyat, ami tisztára mosná a nyugatiak szemében. Moamer el-Kadhafi ezredes, Líbia vezetője az utóbbi hónapokban egyre békülékenyebb hangot üt meg Amerikával és általában régi ellenségeivel szemben, de Szaddám más utat választott az elszigeteltségből való kitöréshez. Elenyésző nemzetközi kapcsolatait olyan országokkal tartja fönn, mint például Venezuela, ahol az akarnok Hugo Chávez az elnök. Ő néhány hete Bagdadban járt az OPEC ügyeit intézni, és felhívta a világ figyelmét, hogy töröljék el az Irakot sújtó szankciókat. Bár Venezuela a világpolitikában nem jelentős hatalom, fontos játékos az olajpiacon. Márpedig Irak – számára szerencsés esetben – sajátos „olajháborút” indíthat, amelyből, a tíz évvel ezelőtti küzdelemtől eltérően, most győztesen kerülhet ki.A Sivatagi Vihar hadművelet 1990-ben véget ért, ám a hadiállapot de facto azóta is fennáll. Irak északi és déli része ugyanis hadműveleti terület, és az itteni légtérben rendszeres légi csaták zajlanak. A nyugati szövetségesek – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország – azért kezdtek el őrjáratozni Irak légterének közel kétharmadában, hogy megóvják a kurd (északi) és a mocsári arab (déli) lakosságot „saját vezetőjének elnyomásától”. Noha kétségtelen, hogy a repülőeszközök használata gyakorlatilag lehetetlenné vált az irakiak számára, minden szakértő szemében nyilvánvaló, hogy a légtérzárlat hasznossága itt véget is ér: az ellenzékkel való leszámolás legfőbb eszközei a szárazföldi csapatok, a titkosrendőrség, és ezek ellen mit sem érnek az ötezer méternél magasabban zúgó modern vadászgépek. Ennek megfelelően a járőrözők is más feladatokra koncentráltak. Franciaország talán épp ezért 1996-ban búcsút intett a részvételnek, változtatott Irak-politikáján, de az amerikaiak és a britek azóta is folyamatosan végzik repüléseiket.Az állandó katonai jelenlét mindazonáltal nyomatékot adott a nyugati politikusok kijelentéseinek. Így amikor a rezsim nem engedélyezte az ENSZ vizsgálóbizottságának, hogy tömegpusztító fegyvereit, illetve azok hordozóeszközeit ellenőrizze, könnyűszerrel végrehajtható volt egy figyelmeztető csapás. 1997 decemberében a háromnapos Sivatagi Róka hadművelet fordulópontot jelentett: azóta az iraki földi légvédelem mindent megtesz az őrjáratok megsemmisítése érdekében. Bár eredményt egyelőre nem sikerült felmutatniuk – elsősorban az iraki csapatok technikai és kiképzési elmaradottsága miatt –, a provokáció új értelmet adott az amerikai–brit jelenlétnek. A légtérzárlatot ellenőrző gépek immár magukat védik Irak fölött. A harcérintkezési szabály viszonylag egyszerű: a repülőgépek személyzete csapást mérhet a rá tüzet nyitó légvédelmi egységre.Tekintettel a precíziós vezérlésű fegyverekre (lézer-, műhold-irányítású bombák stb.), a tévedések száma korlátozott, a polgári áldozatok ritkák. Miközben pedig az iraki légvédelem mindent megtesz a siker érdekében – például civil épületek közé települ –, nehezen pótolható veszteségeket szenved. Bizonyos rendszerek, rakéták és lőszerek beszerzése az embargó miatt lehetetlen, bár okkal feltételezhető, hogy a főleg szovjet-orosz eredetű eszközök forrásai a mai napig nem apadtak ki teljesen. Az iraki rezsimről pedig nehéz feltételezni, hogy bevételeit nem fordítja fegyverekre, amelyekkel óriási, propagandacélokra is jól felhasználható siker – egy amerikai gép lelövése – lenne felmutatható.Távolról sem látható tehát a csendben Irak felett zajló konfliktus vége, bár ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy világos céljai sincsenek. Az ismétlődő összetűzések nem destabilizálják Szaddam Huszein hatalmát, és még kevésbé erősítik az iraki ellenzéket. A lakosság – amely a döntő szót kimondhatná – nemcsak a szankcióktól szenved, hanem az időnkénti bombázásoktól is, amelyek sokszor zavarják meg a lakott területek nyugalmát, és – ha nem is az iraki propaganda adatai szerinti mértékben – áldozatokat követelnek. Az érem másik oldala, hogy a nagy számok törvénye alapján egyre nő a valószínűsége annak, hogy a harc nem sokáig lesz egyoldalú. Az Irakkal kapcsolatos eseményeknek lehet, hogy egy ez lesz a legújabb fordulata.