Kertek, teraszok

Teraszváros lett Budapest. Annyi itt a „kiülős” presszó, kávézó, ételbár, gyorsbüfé, szórakozóhely, hogy csak kapkodja a fejét a turista. Meg a pesti polgár. A Körúton, a szmog kellős közepén elégedettnek látszó külföldiek költik el vagyonukat, miközben gondoskodunk életük mielőbbi végetértéről. (Hamis zöldkártyákkal száguldozó autók füstgázainak, horribilis számláknak, jó magyari zsebtolvajoknak a segítségével). Innen is, onnan is német sörhabröhögések, angol teaviccek, francia nazális lazaságok hallatszanak. Bábeli zűrzavar. Néha egy-egy magyar hang. Néhány honi „versenyző” hangja, aki vállalja a kockázatot, s versenyt fogyaszt a vígan és nyugodtan költekező külföldiekkel.Szóval roskadoznak a teraszok, mint egy Európába igyekvő nemzet kirakatai. Aki számít, aki művész, aki sznob, akinek pénze van, akinek nincs senkije és semmije, aki hűsölni akar s aki látszani, aki elbújni, aki csak fülelni-bámulni – az mind a teraszokon ül, nyüzsög, szemez, lazít, lázít, eszik. Iszik. Kétszázért kávét. Háromötvenért komáromi Fácán sört. Kétezerötszáz forintos, borravalóval meg nem spékelt, de becsülettel kiköhögött számláért pedig fanyar mosolyt ihatunk magunkba.Mégis egyre több az ilyen-olyan kert, a szabadtéri szórakozóhely. Ahol ki tudja, miért (egyébként tudjuk – a helybérlés meg a harács okán) pillanatok alatt megkopasztják honfiainkat. Talán arra föl, hogy a szolgáltatásban benne foglaltatik a „zöld” is? A park-„fíling”? A budai levegő vagy a ligeti fák sóhaja? Hát? Egy biztos, a szezon végén mint sáskajárta pusztát kapják vissza az önkormányzatok e tereket, „hajdan”-fenyéreket. Tavaszra úgy-ahogy helyremetszik, gereblyézik, fűmagozzák, hogy aztán megint bedarálja a budapesti éjszaka. A tájrehabilitáció is benne van a sörárban? Miért nem jó nekem akkor egy békés pince, ahol kilencven a vizezett csapolt?Mert jártam én Pozsonyban, ahol akkora kocsmában tévelyegtem, hogy csak na! Mamut lévén a neve, belseje, mint fél futballpálya, végiből alig látszik a pult. Kucséber jár ottan friss pereccel, pogácsával, s kínálja a sörhöz, a százötven forintnyi koronáért vesztegetett Budvarhoz. Impozáns kerthelyisége akkora, mint két pösti, zöldbeni mulató egybeillesztve. Gondozott növényekkel, virágokkal, szemnek tetsző csudaságokkal – hordókkal, filagóriákkal. Nem az enyészetnek tervezetten. Affelé létezik olyan, hogy sörkultúra, még ha labanc vagy cseh hagyományokra épül is. (Bár Prágában komlóhuszárként még nem portyáztam, de Svejket olvastam!) A Mamutban nem is műanyag pohárba mérik a sárga nektárt, mint mifelénk. Nem is vizezik, nem is hagyják a hordóban poshadni.Szóval ezt a hangulatot keresem. Ezért nem jó nekem a pinceodú, s most már a pesti teraszok, kertek is hibádzanak...