Már hónapok óta zaklathatta a gyilkosa a fiatal családapát, Andrást, aki pénteken egy fesztiválról ért haza a barátnőjével, amikor a gyilkosa nekiesett – derítette ki a BorsOnline.
Nem tudom, ki lehetett az, aki egy ilyen ember életére törne – az éj leple alatt támadt a gyilkosa Andrásra
A helyiek tudni vélik, miért gyilkolhatták meg a fiatal családapát.

Gyilkosság történt Nagykanizsán péntek éjszaka, a Csengery utca egyik lakásában. Egyelőre annyit lehet tudni az ügyről, hogy egy hatvanéves férfi ölte meg egy harmincéves ismerősét, egy fiatal családapát, Andrást. Az ott lakók közül többen is tudni vélik, mi vezetett a tragédiához. Azt már hivatalosan is tudni lehet, hogy pontosan hogyan halt meg a férfi, ugyanis az ügyben a rendőrség is megszólalt. Ők arról tájékoztatták a portált, hogy egy férfi szóváltást követően késsel mellkason szúrta 30 éves ismerősét, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrök a helyszínen elfogták a 60 éves férfit, akit emberölés bűntett miatt kihallgattak, őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását – közölték. A helyiek még próbálják feldolgozni a történteket.
További Belföld híreink
Az eset egy kétszintes házban történt, ahol sokan laknak, több garázs is van. Andrásról azt mondják a helyiek, hogy rendes, dolgos ember volt, és nagyon szerette a kisfiát.
Nagyon jó ember volt és olyan fiatal! Csak azt lehet róla elmondani, hogy szépen élte az életét, jól dolgozott, a legrendesebb emberek közé tartozott, akit csak ismertem. Nem tudom, ki lehetett az, aki egy ilyen ember életére törne
– fogalmazott a gyászoló ismerős. A portál megtudta azt is, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi már hónapok óta zaklathatta a fiatal áldozatát. Úgy tudni, András barátnőjének a nevelőapja volt, azonban egyelőre nem tiszta, hogy mi vezethetett a gyilkossághoz. Az eset részleteiről a BorsOnline cikkében olvashat.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!