Magyarok és nem magyarok a Szabad Európa Rádióban

A z Egyesült Államok irányítótestületei és jelentős közéleti férfiak 1949 tavaszán felelősségteljes megfontolás után kimondatlanul, de feltehetően politikai lelkifurdalás szülte megbánásként és engesztelésként szánták el magukat arra, hogy ha már csírájában nem fojtották vagy fojthatták el háborús szövetségesük, a Szovjetunió hódító terveinek megvalósítását és Kelet-Közép-Európa kezdődő bolsevizálását; politikai kezdeményekkel, valamint a betű és a szó fegyverével igyekezzenek az érdekelt országokon segíteni.E szándék ihlette a kommunizmus menekültjeinek a bevándorlási kvótát meghaladó befogadását, az emigráns demokrata politikusokból alakult nemzeti képviseletek megalakulását, a szellem embereinek foglalkoztatási támogatását és a többi között a Szabad Európa Rádió és sajóosztály elindítását. Mindezért az érintett országok hálával és köszönettel tartoznak.A kommunista orbitus menekültjei, köztük a kelet-közép-európai emigránsok, a magyarok is éltek az Amerika által kínált lehetőségekkel. Visszapillantva a fél évszázad előtti helyzetre: a magyarok számára feledhetetlen, hogy az induláskor bizony hátrányban voltak más nemzetiségűekkel, különösen a lengyelekkel, csehekkel és szlovákokkal szemben. 1949–51-ben még erősen hatott a háborús szerep és viselkedés. Magyarországot sok helyen még Hitler utolsó csatlósának tekintették és e szerint kezelték. A Szabad Európa Rádiónál is – ha nem is nyíltan, de – a gondolatok és érzelmek mélyén. Voltak, akik – náciellenes háborús vezetőik magatartása alapján – demokratáknak tekintették a lengyeleket és csehszlovákokat, még ha a szlovákok nemigen viselkedtek is különbül, mint a magyarok. Ez a különbségtétel abban is érvényesült, hogy az elinduláskor a lengyelek és a csehek magasabb fizetéseket alkudtak ki maguknak, mint a magyarok, akik között egyesek olcsóbban is vállalták volna a SZER-ben való közreműködést, abból indulva ki, hogy a rádióban való megszólalással nemzeti küldetést végeznek, és ennek teljesítése nem függhet az anyagi ellenszolgáltatás mértékétől. (Az ebbéli aránytalanságok csak később szűntek meg, amikor létrejöttek a szakszervezetek és az üzemi tanács, a vállalatvezetőség pedig kénytelen volt velük kollektív szerződést kötni.)Minden elfogultság nélkül megállapítható az, hogy a magyarok a kezdetben némileg másodrendű állapotból hamarosan az élre ugrottak, nem abban az értelemben, mintha a velük kapcsolatos amerikai közvélekedés alapjában megváltozott volna, hanem abban, hogy mindenki másnál jobban sajátították el az akkori modern rádiózás technikáit és módszereit. Az amerikai vezetők a SZER elindításakor a háború alatti európai katonai rádiózás mintáit és példáit követték, ami a későbbiekhez képest eléggé merev volt. A korszerű eljárásokat és műsornemeket a magyar osztály próbálta ki és vezette be. Ezeket utána a többiek is alkalmazták. Így, többek között, a hajnali és kora reggeli műsort, a politikai reklámnak tekinthető és a műsorszámok között elhangzott jelmondatok és rövid szövegek beolvasásának megszüntetését, a 10–15–20 perces műsorok merev rendszerének felváltását a rövid jelentéseket, széljegyzeteket, kommentárokat, hírmagyarázatokat tartalmazó 40–50 perces pergő blokkműsorral, a beszélgetések, interjúk szaporítását, az élőműsorok számának és idejének növelését az előre elkészített felvételek csökkentésével, a fiataloknak szánt könnyűzenei, többnyire élőműsorok oly mértékű felfuttatását, hogy azok a hetvenes évektől kezdődően – legalábbis a magyar programban – a hírek után a leghallgatottabb műsorszámok közé emelkedtek, és mindmáig észlelhető, rendkívüli hatásuk maradt.A modernizálás szükségének felismerésével és annak érdekében kezdeményezett változtatásokkal és újításokkal a magyar osztály sikerrel egyenlítette ki a korábbi politikai indítékú hátrányokat, és a hetvenes évektől kezdődően a műsorformálás tekintetében elismeréssel kísért példát mutatott. Más tekintetben viszont sok hallgatói igényt kielégítő reformjával szükségszerűen némileg háttérbe szorult a politika, vagyis a tájékoztató- és magyarázótevékenység. Ezt gyakran rosszallóan emlegették az intézmény szerepével és hatékonyságával foglalkozó elemzők. Sokak figyelmét nem kerülte el, hogy a szórakoztatás és ismeretterjesztés mellett mintha csökkent és elszürkült volna a politikai szerep. A rendszeres műsorértékelések kimutatták, hogy a politika mind alárendeltebb szerepet játszik a magyar osztály programjában. Kiderült, hogy a magyarok másoknál, de főleg a lengyeleknél jóval kevesebb időt fordítanak politikai jellegű és célzatú adásokra. Ezen a magyar osztály vezetősége igyekezett változtatni, de minden erre irányuló kísérlet és kezdeményezés eredménytelen maradt, vagy csak szerény eredménnyel végződött.A magyarok viszonya a többi nemzetiségi osztályhoz, ha nem is egyformán barátságos és szívélyes, de mindenkivel zavartalan volt. A SZER alapítói és vezetői előtt nem lehetett ismeretlen, hogy olyan népek fiait vonják be közös munkába, amelyek a történelem folyamán olykor éles ellentétbe kerültek egymással. Ez elsősorban a magyarokra, csehekre, szlovákokra, románokra vonatkozott, akikről aligha lehetett feltételezni, hogy könnyen túlteszik magukat korábbi viszályaikon. Mégis nagyfokú önmérsékletet tanúsítottak, és teljesítették azt az amerikai kívánalmat, hogy a kommunizmus elleni és hazájuk felszabadulásáért folyó közös küzdelemre szövetkeztek, és ennek sikeréért minden érdekellentétet félre kell tenniök. A magyarok viszonya a legszívélyesebb a lengyelekkel volt, ami kölcsönösségen alapult. A nemzeti ünnepeken a két osztály vezetősége virágcsokorral kezében köszöntötte fel egymást. A többiekkel ez nem történt, de a kapcsolatok békések voltak, sőt a bolgárokkal határozottan barátságosak. Amikor magyarok és románok között – főleg a romániai magyar nemzetiségű polgárok helyzete miatt – nézeteltérések és ellentétek mutatkoztak, azok ismertetése és kommentálása amerikai sugallatra nagyrészt egységes volt. Belőle konfliktus soha nem támadt. A befogadó országhoz, Németországhoz láthatóan a magyarok viszonya volt a legjobb. Talán a történelmi hagyományok miatt, de talán azért is, mert a két ország között rendezetlen kérdés nemigen akadt, a magyarok a szövetségi köztársaságban szívesen látott vendégeknek számítottak, a németeknek kellemes emlékeik voltak velük kapcsolatban, és a személyes érintkezés (némileg a sok vegyes házasság folytán) is eleven volt. Gondot okozott viszont az ötvenes–hatvanas években a német–cseh viszony, amely politikai nyilatkozatokhoz, hírlapi cikkekhez, sőt a rádiót érintő bajor tartományi és szövetségi parlamenti felszólalásokhoz is vezetett. Ettől a magyar osztály mentes maradt. Műsorában a hely és közvetlen érdekeltség folytán előkelő helyet kaptak a német témák. A magyar szerkesztőség nagyban hozzájárult a szövetségi köztársaság népszerűségének növeléséhez.Jellemző vonása volt a SZER műsorpolitikájának, hogy mind az irányítást és ellenőrzést végző washingtoni kormány, mind az egymást váltó felügyelőtestületek és igazgatóságok nagyfokú szabadságot biztosítottak a nemzeti szerkesztőségeknek, így a magyaroknak is. Semmilyen más nyugati magyar rádióban nem élveztek a munkatársak olyan írói szabadságot és függetlenséget, mint a Szabad Európa Rádiónál. A műsorpolitika irányítói ügyeltek ugyan arra, hogy az tükrözze az Egyesült Államok külpolitikáját és az amerikai politikai közvéleményt – ami egyébként csaknem mindig és csaknem minden kérdésben egyezett a magyar emigráns munkatársak felfogásával –, de ezek az esetek túlnyomó többségében szabadok voltak a megközelítési módok, felhasznált példák, alkalmazott érvek és stílusbeli sajátosságok megválasztásában. Ellentétben több más nyugati magyar rádióadással, amelyeknél a szerkesztők vezérfonalak alapján írták vagy egyszerűen idegen nyelvekből fordították intézményük kommentárjait. A SZER-nél – az 1956-os forradalom napjait vagy néhány egészen különleges és egyedi esetet kivéve – nem volt előzetes, hanem csak utólagos ellenőrzés, azaz a kéziratoknak, illetve műsorszámoknak csak közvetítésük utáni vizsgálata. Ez persze módot adott az amerikai vezetőknek az elhangzott műsorokért való felelősség megosztására és a felelősségnek a szerzőkre, illetve a nemzetiségi osztályokra való áthárítására. Amikor ez például 1956 forradalmi napjaiban magyar vonatkozásban megtörtént, a kéziratokat a rendkívüli helyzetre való tekintettel, a szokásostól eltérően előzetesen, vagyis közvetítésük előtt kellett az amerikai politikai tanácsadóval, illetve magyarul értő munkatársaival láttamoztatni és engedélyeztetni. Az értük való felelősségnek később a magyarokra történt áthárítása enyhén szólva sportszerűtlen és méltán kifogásolható volt.Amikor 1953. október 6-án megindult a müncheni rendszeres, egész napos adás, az ünnepélyes megnyitón az alapítók és pénzadók nevében az irányító amerikai vezetők egyike közölte a magyarokkal: „Azt akarjuk, hogy ez a rádióállomás az önöké legyen, a magyar nemzeté. Szabad magyarok kezére adjuk ezt a rádiót… Ezentúl önök irányítják az új állomást.” Hamarosan kiderült, hogy a valóság más, mint ez a fennkölt kijelentés. Ezen senki nem lepődött meg, hiszen furcsa lett volna, ha nem azok szabják meg az intézmény irányát, célját és tennivalóit, akik létrehozták és működésének anyagi feltételeiről gondoskodtak.Mint az első munkatársak egyike, vallhatom, hogy mindenkit, aki ehhez a vállalathoz majd ötven évvel ezelőtt vagy később csatlakozott, a haza függetlenségéért és a nép szabadságáért folytatandó tevékenység vágya ihletett, és ebben jóval többet látott, mint csak egzisztenciát és kenyérkeresetet. A SZER amerikai kezdeményezésre és anyagi támogatásával végzett tájékoztató, felvilágosító és eligazító munkája hozzájárult a demokrácia és a nemzeti önrendelkezés kivívásához, az 1989–90-es történelmi fordulat bekövetkeztéhez. A magyar munkatársakat büszkeség töltheti el, hogy ebben részt vehettek. Előadásként elhangzott az Országos Széchényi Könyvtárnak a SZER működéséről október 5–6-án rendezett konferenciáján.