Moszkvai tanácsadók

Eleinte nem a zsidókérdés állt az új népi demokráciákban az 1940-es évek végén kezdődő párton belülimegtorlások középpontjában. Annak ellenére sem, hogy az üldöztetésből szabadult, szeretteiket elveszített zsidók közülsokan belevetették magukat a kommunista mozgalomba.Ez mindmáig rendkívül kényes kérdés térségünkben. Hivatalos iratban talán először egy Szelivanszkij nevű, magas rangú NKVD-tisztnek a háború utáni krakkói, lublini stb. vérvádügyekről, az 1945. augusztusi krakkói pogromról, a még létező lengyelországi zsidó pártokról a szovjet belügyi népbiztosság vezetőjének, Lavrentyij Berijának írt feljegyzésében bukkant fel. A zsidósággal láthatólag rokonszenvező tiszt, az NKVD-nek a lengyel állambiztonsági minisztérium mellé rendelt tanácsadója leszögezte, hogy a lengyel „bandáknak a zsidó lakosság elleni akciói, a rablások mindennaposak Lengyelországban. A zsidógyilkosságok nem szűntek meg. (...) S ami a legrosszabb, a krakkói zsidópogromban a rendőrség emberei is részt vettek; ezért még aznap negyven embert letartóztattak közülük.”Szelivanszkij ezután – a zsidóellenesség indokolásaként és az ügy politikai gyúanyag voltát is illusztrálva – beszámolt Berijának a különböző minisztériumokban dolgozó zsidók arányáról. Eszerint a lengyel kultusztárcánál a munkatársak 12,3, az igazságügyben 5,6, az egészségügyben 4,3, az állambiztonsági minisztériumban 18,7 százaléka volt zsidó. Az utóbbiban a vezető tisztségek felét zsidók töltötték be. Arányuk a káderosztályon 23, a pénzügyi részlegen 29,4 százalék. A sajtóellenőrző osztály központi apparátusában dolgozók majdnem ötven, egyes csoportoknak több mint nyolcvan százaléka volt zsidó. „Mindezt vitathatatlanul felhasználják az illegális, kormányellenes csoportok, amelyek földalatti sajtótermékeikben és számos röplapjukon a lengyel kormányban tapasztalható zsidó túlsúlyról beszélnek, Bierutot és más kormánytagokat zsidóknak nevezik, valamennyiüket kommunistának és Moszkva embereinek tartják. Az ilyen propaganda antiszemitizmust kelt az országban, és aláássa a nemzeti egységkormány tekintélyét.”A lengyel pártvezetésben is szemben álltak egymással Wladyslaw Gomulka emberei és a „moszkovita” Minc–Berman–Zambrowski csoport tagjai. De Moszkva a „nacionalizmussal” vádolt politikusokkal szembeni fenntartásai ellenére sem szánta el magát, hogy nyíltan a szovjet emigrációból hazájukba visszatért zsidó emigránsok dominálta Minc-kör mellé álljon. A szovjet tanácsadók inkább Gomulka „nacionalizmustól mentes elvtársak kollektívájával történő megerősítését” javasolták. Egyebek mellett ez a belpolitikai iszapbirkózás áll annak hátterében, hogy Gomulka megpróbálta maga mellé állítani Sztálint 1948 végén titokban Moszkvába juttatott, zsidóellenes felhangoktól nem mentes levelében. „Az állami és pártapparátus vezető posztjainak nemzetiségi összetétele véleményem szerint olyan akadályt jelent, amely megnehezíti bázisunk megteremtését. Különösen az értelmiség körében, de falun és főleg a munkásosztály soraiban úgyszintén. Igaz, engem is felelősnek lehet tekinteni a zsidók ilyen magas részarányáért a vezető állami és pártapparátusban. Ám a kialakult helyzetért elsősorban a zsidó elvtársak hibáztathatók. Mint a párt főtitkára, sem megértést, sem támogatást nem kaptam ahhoz az állásponthoz, amelyet szerintem a pártnak képviselnie kellett volna a káderpolitikában. Ellenkezőleg. (...) Számos megfigyelés alapján teljes felelősséggel kijelenthetem: a zsidó elvtársak egy része nem érzi, hogy köze lenne a lengyel néphez, s ily módon a lengyel munkásosztállyal sincs kapcsolata, vagy olyan álláspontot képvisel, amelyet nemzeti nihilizmusnak lehet nevezni.”