Nagyfogyasztók csodavárása

Lehűtötte a gázár liberalizálására várók lelkesedését a hír: a november elejétől életbe lépő 43 százalékos, szűk körű drágítással az állam nem „csak” a családokat, hanem a nagyfogyasztókat is védi. Ez az áremelés ugyanis csak a korábbi, hordónkénti 23 dolláros olajárhoz méretezett gázárat veszi számításba, holott jelenleg 30–32 dollárba kerül egy hordónyi olaj. Azaz: a nagyfogyasztók akár százszázalékos áremeléssel is számolhatnának, ha az áhított liberalizáció hirtelen rájuk köszöntene.Az állami beavatkozás mögött a tervutasításos gazdaság elemeit sejtik a piaci populisták, holott köznapi, Nyugat-Európában is alkalmazott kormányzati lépéseknek vagyunk tanúi. Aligha lehet véletlen, hogy Párizs sem az Energie de France, sem a Gaz de France tulajdonát nem adja ki állami kézből. Németországban pedig állami, önkormányzati, illetve nagyrészt állami banki tulajdonban van az energetikai ágazat. Szó sem lehet arról, hogy a természetes monopóliumok állami beleszólás nélkül zúdíthatnák áraikat a lakosságra vagy a nagyfogyasztókra.Időutazás résztvevői vagyunk, amikor a „szabad piac” követelőit halljuk: mintha a nyolcvanas évek végén tartanánk, amikor a pártállam lebontása idején e populista érvek hatásosak voltak. Ám eltelt tíz esztendő, s ma már jócskán kínálkoznak a szabadpiaci tanulságok. Épp lapunkban nyilatkozta Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szeptember 25-én: „A minimális állami szerepvállalás mint alapelv már nem időszerű. Ma már nagyobb állami szerepvállalásra van szükség az egykori szocialista államokban is. A konzervatív kormányok nem mondhatnak le a szociális gondoskodásról, másrészt meg kell próbálniuk a piaci szereplők közötti szabályozással aktívabb állami szerepvállalást végrehajtani. A tiszta piaci érdekekkel gyakran szembenálló közérdeket szintén érvényesíteni kell.”Miként a gázár emelésének mostani fékezésekor látszik: az állam beavatkozására a profitéhes multik érdekében is szükség lehet. A Magyar Energia Hivatal becslése szerint 940 vállalatot érint a 43 százalékos áremelés, azaz a honi felhasználás bő egyharmada drágul ebben a mértékben. Nem nehéz elképzelni, mit váltana ki, ha erre a körre hirtelen a „liberalizált” ár zúdulna rá. Tudnák-e továbbhárítani a drágulást?Egyfajta csodavárás tapasztalható a szabadpiac populistáinak érvelésében: majd, amikor beköszönt az árak liberalizásása, minden egy csapásra megjavul. „Önszabályoz” a piac, s az állam szerepe legföljebb annyi lesz, hogy segélyezze a piaci harc elesettjeit. Félő, hogy a nyolcvanas évek végéről ittfelejtett piaci populizmus nem csupán a szellemi renyheség tünete. Talán kész helyzetet óhajtanak kialakítani azok a multik, amelyek odahaza már kénytelenek az Európai Unió versenyszabályaihoz igazodni? Nekik használ, ha az államot a múlt terhes örökségeként ábrázolják az ezért fizetett „szakértők”.