Nehézsúlyú ellenfelek

Végéhez közeledik a brit politikai pártok évi konferenciájának idénye. A két „nehézsúlyú” ellenfél vetélkedésének hátterét az adja meg, hogy minden valószínűség szerint új választás lesz 2001-ben. Az íratlan brit alkotmány sajátos vonása, hogy a miniszterelnök minden drámai előzmény nélkül bármikor felkérheti az uralkodót, hogy oszlassa fel a parlamentet. Erre rendszerint az ad okot, hogy a kormány népszerűsége tetőfokán áll, s a miniszterelnök úgy érzi, hogy ötéves mandátumát így könnyűszerrel megtoldhatja további évekkel: az új választástól számított öt évvel.Tony Blair kormánya e pillanatban hullámvölgyben van ugyan, hiszen 1977 májusa óta most első ízben fordult elő, hogy egyik-másik közvélemény-kutatásból az ellenzéki toryk kerültek ki népszerűbben, ám az általános tendencia továbbra is az, hogy a szavazók Blairt tartják rátermettebbnek a miniszterelnöki tisztségre ellenfelénél, a konzervatív William Hague-nél.A választási hadjárat fő csataterei elég világosan kirajzolódtak. Hague vezetése alatt a Konzervatív Pártban háttérbe szorultak a tegnap vesztes politikusai, kivált azok, akik – mint Kenneth Clarke, a Major-kormány pénzügyminisztere, vagy Michael Hesseltine volt miniszterelnök-helyettes – azt akarják, hogy az Egyesült Királyság mielőbb belépjen az eurozónába. Hague és árnyék-pénzügyminisztere, Michael Portillo megalkuvás nélküli ellensége a belépésnek. Ez lesz tehát a hadjárat egyik legfontosabb csatatere: Tony Blair szorgalmazza a belépést, Hague ellenzi.A második csatatér a gazdaság. Itt sokat változott a kép: valaha a Munkáspárt a vagyon újraelosztásán alapuló kollektivista, a Konzervatív Párt a jóléti állam keretein belül kordában tartott piacgazdaság zászlaja alatt harcolt. Ma egyik fél sem akarja feladni a piacgazdaságot, a csatározás inkább az állami intervenció mértéke körül folyik. Itt a legfontosabb tétel az adózás. Gordon Brown pénzügyminiszter ellenfelei „orvadóztatásnak” nevezik a közvetett adók emelkedését (például a benzinadóét), habár annak idején Margaret Thatcher volt az, aki ideológiai okokból a kereset megadóztatása helyett a költekezés megadóztatására tette át a hangsúlyt. Hague és Portillo az általános adóteher csökkentését ígéri, míg Blair és Brown azt állítja, hogy minden adócsökkentés óhatatlanul a társadalmi szolgáltatásokat, a betegellátást, az oktatást sújtja.A harmadik küzdőporond a bevándorlás. A toryk kihasználják azok elégedetlenségét, akik sokallják az úgynevezett menedékkérők betódulását (ha betódulásnak lehet nevezni évente tíz-tizenötezer ember belépését egy csaknem hatvanmilliós országba). A kormánypárt, miközben iparkodik csökkenteni a bevándorlást, rasszizmusnak, fasisztoid idegengyűlöletnek bélyegzi például azt a követelést, hogy ne praktizálhasson Nagy-Britanniában olyan orvos, aki nem tud elég jól angolul.Választás közeledtével mindig élesebb a harc, túlzottak a vádak, átlátszóbbak az ígéretek. A kormányt meghökkentette a benzinblokád széles körű támogatása, míg a torykat aggasztja, hogy az elégedetlenség nem növelte észrevehetően William Hague népszerűségét. Tony Blair nagy előnye azt, hogy ha a helyzetet kedvezőtlennek tartja, egészen 2001 májusáig várhat a választással.