Hatékonyabb költséggazdálkodást, egységes piaci megjelenést garantál a cégbíróságon frissiben bejegyzett Strabag Építő Kft. A 2,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság három, az osztrák Bau Holding tulajdonában lévő cég egyesítésével született. A magyarországi mélyépítőipar piacvezetője az idén csökkenő, 90 milliárd forint alatti árbevétellel, de 10 százalékos részesedése megőrzésével számol.Bejegyezte a cégbíróság az osztrák Bau Holding három magyarországi kivitelezőtársaságának a fúzióját. A Magyar Aszfalt Kft., a Strabag Hungária Rt. és a KÉV Metró Kft. összeolvadásához, mivel egyazon tulajdonosuk volt, a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére nem volt szükség – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Appelshoffer József, a jogutód, 2,5 milliárd forint törzstőkéjű Strabag Építő Kft. egyik ügyvezető igazgatója.A cégeegyesítés lényegében a magánbefektetők tulajdonában lévő Bau Holding szervezetegyszerűsítési elképzelésének a következménye. A holding ugyanis a német Strabag fölvásárlása után elhatározta annak beolvasztását az anyavállalatba, egyúttal azt is, hogy ezentúl minden piacon a Strabag nevével fémjelezteti magát. A magyarországi cégfúzió lényegében a nemzetközi beolvadás alfejezete. Azon túl, hogy minden fúzió áldásos hatása az egyszerűbb, átláthatóbb, egyszersmind költséghatékonyabb működés – világított a fúzió miértjére az ügyvezető. Előny az is, hogy a társaság a különböző tendereken nem egyik vagy másik cégével, hanem mindig egyformán, egy társasággal jelenik meg. Magyarul: az egyesítéssel tiszta vizet öntött a pohárba. Legnagyobb befektetéseit azonban önálló jogi személyként működteti tovább, így egyebek mellett a fél tucat kő- és kavicsbányát birtokló Kö-ka Kft.-t vagy az aszfaltgyártó MASZ Kft.-t.A Strabag Építő Kft. lényegében a Bau Holding magyarországi mély- és magasépítési kivitelezésekkel foglalkozó cége. A jogelődök közül a Strabag profiljában mindkét tevékenység megvolt, ugyanígy a KÉV Metróéban is, míg a Magyar Aszfalt kizárólag út- és hídépítéssel foglalkozott. A tevékenységnek megfelelően a jogutód társaságnak nyolc, úgynevezett direkciója, igazgatósága van, ebből öt mélyépítési, három magasépítési. Az öt mélyépítési igazgatóságból négyet területi alapon hoztak létre, egyet Budapesten, egyet Kaposváron, egyet Győrben, egyet Nyíregyházán, ami tulajdonképpen hagyományosnak tekinthető, hiszen ezekben a városokban a Bau Holding egy-egy útépítő céget üzemeltetett, amiket több lépcsőben beolvasztott a Magyar Aszfalt Kft.-be. A Magyar Aszfalt viszont a beolvadások után is igazgatóságokat működtetett az egykori cégek székhelyein.A mélyépítési igazgatóságok közül az ötödiket különleges feladatokra hozták létre, olyan beruházásokra, amilyeneket területi elv alapján nem lehet megszervezni, mert például lefedik az egész országot vagy legalábbis több régiót.A magasépítési igazgatóságokat nem területek szerint alakították ki a Strabag Építőnél. Mindhárom direkció központja Budapesten van, az egyik koordinálja az ország összes magasépítési projektjét, a másik kettő viszont elsősorban a fővárosban futó, nagyobb lélegzetű beruházásokra koncentrál.A mélyépítési munkák közül az ügyvezető az M5-ös autópálya mellett épülő Auchanhoz, valamint az M7-es mellett készülő Tescóhoz csatlakozó utak, parkolók építését emelte ki, valamint az M1-es autópálya rekonstrukciójához kapcsolódó hídépítéseket említette. Ugyanakkor kitért arra, hogy külföldi expanzióval szeretnék lekötni kapacitásaikat, görögországi, albán, romániai tendereken indulnak. Vermesy Sándor, a Strabag Építő Kft. magasépítésekért felelős ügyvezető igazgatója a magasépítési munkák közül az Örs vezér terén épülő Árkád üzletházat említette, ahol a Strabag a fővállalkozó, ezenkívül a budaörsi Terra parkot emelte ki, ami több lépcsőben, összességében 30 milliárd forint költséggel épül. Középületeken végzett feladatai között a salgótarjáni kórház rekonstrukcióját, illetve a szegedi szakorvosi rendelő felújítását nevezte meg. Szintén nagyberuházásnak számít a soproni Tesco vagy a szolnoki Interspar kivitelezése, vagy a dunaújvárosi fehérneműgyár építése a Triumphnak. A Strabag Építő árbevétele mindezzel együtt valószínűleg kevesebb lesz az idén, mint a három jogelőd cég öszszesített árbevétele volt tavaly. Akkor 90 milliárd forintot ért el az értékesítés, ebben az évben a számítások szerint 80-90 milliárd forint között alakul, amivel reményei szerint megőrzi 10 százalékos részesedését a magyarországi építőipar piacán.

Veszélyes pók jelent meg Magyarországon