Szöuli dopping: a felelősség máig nem tisztázott

A dopping Magyarországon is (csakúgy, mint a voltNDK-ban) mindig érzékeny téma volt. Azt gondolhatnánk, hogy az elmúlt évtizedekben történtekről ma már szívesen mesélnek az érintettek. Nos, nem mindenki, és akik igen, azok is másképp emlékeznek.A hazai sportélet legnagyobb doppingbotrányát az 1988-as szöuli olimpián lefülelt két súlyemelő, Szanyi Andor és Csengeri Kálmán esete váltotta ki. Történt ugyanis, hogy a versenyt követően a két versenyző fennakadt a doppingvizsgálaton, és ezért elvették Szanyi második és Csengeri negyedik helyét.Ezt követően a „meglepő” eredmény kivizsgálására Csehák Judit akkori szociális és egészségügyi miniszter és Deák Gábor, az ÁISH elnöke jelentést kért egy sebtiben felállított bizottságtól, amely három orvosból és egy jogászból állt. A vizsgálat végeredménye szakértők szerint teljességgel semmitmondó volt, a felső vezetés jóvoltából gyakorlatilag sikerült eltussolni az ügyet. A fent említett orvosi team vezetője, dr. Frenkl Róbert ma a Semmelweis Egyetem Egészségügyi és Sportorvosi Tanszékének vezetője, és a hazai doppingügyek legszakavatottabb szakértőjének számít.Emlékezete szerint nálunk már 1988-ban is fordítva működött a doppingolás, mint például az NDK-ban, ugyanis maguk a sportolók igényelték a serkentőszereket, és nem az állami akarat érvényesült. Frenkl doktor idén megjelent könyvében (a címe: Győzni minden áron) egyéb érdekességet is feltár az egykori esettel kapcsolatban. Megírja, hogy amikor leadta a vizsgálati jelentést, behívatta Deák Gábor, az ÁISH akkori elnöke . „… szemlátomást nem hitte el, hogy mi is sok mindent tudunk, de nem kívánunk az ügybe amúgy is belekeveredetteken kívül másokat is pellengérre állítani. Mert az nem volt kétséges, hogy ő is mindenről tájékozott volt. Tudta, hogy kik voltak jelen azon az ülésen, ahol a súlyemelő-válogatott edzői kikövetelték a Stanazololt, tudta, milyen módon került be a gyógyszer az országba, hogy azután a szövetség akkori társadalmi elnökének a páncélszekrényében pihenjen, és onnan kerüljön elosztásra.” A szóban forgó elnök a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökhelyettese, dr. Nagy Zoltán, aki, mikor arról kérdeztük, hogy ő hogyan emlékszik a történtekre, csak annyit mondott, hogy jobb nem vájkálni a múltban. A másik kulcsfigura, Deák Gábor volt XIII. kerületi párttitkár, majd 1986-tól 1988-ig az ÁISH elnöke már másképp reagált. Kádár János feleségének exkedvence, volt KISZ KB-titkár, aki jelenleg a Szolnoki Tiszamenti Vegyiművek vezérigazgatója, azt közölte lapunkkal, hogy ő mindent kivizsgált, és nem igaz, amit Frenkl doktor könyvében állít.A szöuli olimpia után a doppingügy kivizsgálására ugyanis egy bizottságot hozott létre, amelynek vezetője Frenkl volt. „A könyvben szereplő, rám is vonatkozó megállapítás nem szerepelt a jelentésben. A jelenlegi állításáról annyit: fogalmam sincs, miről beszél a professzor úr. Ha állít valamit – azazhogy nem kétséges, hogy én tudtam az ügyről –, gondolom, bízonyítani is tudja. Ha nem, akkor valószínűleg amnéziában szenved.”Frenkl doktor megjegyezte: Deák Gábor „romantikus lélek”. A Stanazololról pedig csak annyit: az anabolikus szteroidot Nyugaton bárhol be lehetett szerezni...Az ügy nem csak a két súlyemelő karrierjét törte derékba. Az akkori súlyemelő szövetségi kapitány, Ambrus László is némileg kikerült a képből. Mikor először megkerestük, hajlott volna a beszélgetésre, ám másnap meggondolta magát. Annyit azért elárult: az ügy szálai nagyon messzire vezettek. Ő maga is tudta, hogy Szanyiék tiltott szereket szedtek, de szövetségi kapitányként sem tudott sokat tenni ez ellen.Más a helyzet Balogh Istvánnal, aki 1988-ban a Csepel SC-ben edzette Csengerit. A tréner a mai napig azon az állásponton van, hogy amelyik versenyző akarja, és úgy látja jónak, az szedjen doppingszert, de csak szigorú orvosi felügyelet mellett. Érvelését azzal indokolja, hogy – ha szervezete úgy kívánja – a hétkönapi ember is a körzeti orvoshoz fordul, és beveszi a szükséges gyógyszereket. Erre a sportolónak is szüksége van, ha kiemelkedő eredményt akar elérni. Úgy véli, hogy a versenyzőt emberi jogaiban korlátozzák, ha nem szedheti be azt, amihez kedve van. A gondot legfeljebb az jelentheti, hogy a drága szereket a versenyzőnek saját zsebből kell állnia, nem úgy, mint a volt NDK-ban, ahol állami szinten szervezték meg (orvosi felügyelet mellett) a sportolók felkészítését. Balogh ma is úgy tartja, hogy az egész csak pech volt, amitől a szereplők a közvélemény szemében bűnözökké váltak. Tudomása szerint a sportágon belül ma is szedik a szereket – „dopping mindig volt, van és lesz”. Azt is igazságtalannak tartja, hogy egyéb sportágakban (Forma–1, profi tenisz, futball) nincs doppingellenőrzés. A szakember meglátása szerint a dopping mindig is nagy üzlet volt, tiltása vagy engedélyezése mindig az adott viszonyoktól függött.Megkerestük a két főszereplőt, Szanyi Andort és Csengeri Kálmánt is, de elzárkóztak attól, hogy felmelegítsék ezt a régi ügyet.