Új elnöke van a brit alsóháznak

Betty Boothroyd, a brit parlament alsóházának népszerű elnöke korábban jelezte, hogy leköszön tisztségéről. Hétfőn, a parlament nyári szünetének végeztével választották meg utódját.Michael Martin az alsóházi elnöki tisztség fennállása óta (1377) a westminsteri alsóház 156. elnöke. Az ősi hivatal nem volt mindig vonzó. A középkorban sokszor rá kellett erőszakolni egy kézzel-lábbal tiltakozó honatyára a megtiszteltetést, amely azzal is járt, hogy időnként képviselőtársai nevében szembe kellett szállnia a királlyal. Ez ma már rég nem áll, a mai házelnököt általában szavazás nélkül, a pártok közötti szóbeli megállapodás alapján választják meg a ház legnagyobb köztiszteletnek örvendő tagjai közül, és feladata tapintatot, politikai éleslátást, képviselőtársainak alapos ismeretét követeli, nem bátorságot. Ha azonban nincs egyetértés az új házelnök személyét illetően, akkor a szabály szerint a „ház atyja” – vagyis a leghosszabb ideje szolgáló és rendszerint legidősebb képviselő – jelöl valakit, s az összes ellenjelöltnek egyenként kell összemérni vele az erejét nyílt szavazáson. Michael Martin, az egykori glasgow-i hengerész és szakszervezeti vezető, munkáspárti képviselő csak hét órán át tartó vita és tizenkét szavazás után lett házelnök. Edward Heath egykori konzervatív miniszterelnök, a „ház atyja” őt jelölte, és nem hallgatott azokra, akik az eljárás korszerűsítését szorgalmazták.Martin megválasztása zendülés a kormány ellen. A miniszterelnök a hagyománynak megfelelően tartózkodott a szavazástól, de a kormány java része Sir George Young egykori konzervatív miniszterre szavazott.Általában egészségtelennek tartják, ha egymás után többször is ugyanabból a pártból kerül ki a házelnök. Michael Martin dolga is nehéz, hiszen ő dönti el, ki legyen a következő felszólaló, ő értelmezi és tartatja be a házszabályokat. Ha pártjának kedvez, a konzervatívok mondják, hogy vétett a hagyományos pártatlanság ellen, ha a konzervatívoknak, akkor saját pártja tagjai nevezik hálátlannak. A brit parlament egész intézményének büszkesége a házelnökök közmondásos pártatlansága, aminek azonban az az alapja, hogy senkit nem kell vetélkedésben legyőzni, hanem megállapodás alapján, közfelkiáltással választják meg őket. Blair most is ezt akarta, de saját pártjának képviselői mihelyt alkalmat láttak az ellenkezésre, másként döntöttek. Éppúgy, mint a londoni munkáspárti szervek a polgármester és a walesi munkáspártiak a walesi közgyűlés elnöke, a walesi főminiszter megválasztásakor. Ez az „eb ura fakó” mentalitás kezdi aláásni a miniszterelnök tekintélyét pártjában és az országban egyaránt.