Védekezik a Mol

Zelei Béla
2000. 10. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főbb európai tőzsdéken a korábbi áresést tegnap emelkedés váltotta fel, az irányadó indexek fél-másfél százalékot erősödtek. Megnyugtatták a befektetőket az euróövezet délben publikált GDP-adatai. A harmadik negyedévben az elemzői várakozásoknak megfelelő, 0,9 százalékos növekedést mutattak fel az EU országai, noha az egy évvel korábbi szinthez mért 3,7 százalékos növekedés valamivel elmaradt az előrejelzésektől. Az euró kismértékben gyengült a dollárhoz képest. Pesten az európai trenddel szemben két és fél százalékot zuhant az index.A Budapesti Értéktőzsde árait az európai optimizmus csak időlegesen tudta stabilizálni. A BUX a kereskedést 8100 pont közelében kezdte, ám innen délelőtt jóval 8000 pont alá zuhant. A kora délutáni órákban – kisebb erősödést követően – a nyolcezres határ körül ingadozott, de az utolsó ötven perc eredménye kiábrándító: több mint két és fél százalékos veszteség az egy nappal korábbi szinthez viszonyítva. A vegyipari hármasból – BorsodChem, Mol, TVK – kizárólag az utóbbi drágult. A TVK száz forinttal zárt a szerdai értéke fölött. A BC 350 forinttal, a Mol 230 forinttal lett olcsóbb. A befektetők a Mol számára hátrányosnak vélik az ÖMV mintegy kilencszázalékos részesedésszerzését a magyar olajvállalatban. Ezt az osztrák társaság azzal fejelte meg tegnap, hogy bejelentette: kelet-európai csoportot szándékozik kiépíteni. A Mol október 20-án tartandó rendkívüli közgyűlésén napirendre kerülnek olyan alapszabály-módosítási javaslatok, amelyek tovább nehezítik a társaság felvásárlását. A jelenlegi alapszabály szerint az öt százalékot elérő tulajdonrészszerzést kötelező a vevőnek bejelenteni. Amennyiben a közgyűlés jóváhagyja, ez a limit két százalékra csökken. Ennél is fontosabb, hogy a beterjesztendő indítvány szerint a 25 százalék feletti tulajdonrészt szerző befektetőnek kötelező lesz vételi ajánlatot tenni a többi tulajdonos számára az előző egyéves tőzsdei átlagáron. A felvásárlás akkor tekinthető sikeresnek, amennyiben a vevő ötven százalék fölé tudja növelni részesedését. A nyilvános vételi ajánlattal egy időben a befektetőnek nyilvánosság elé kell tárni a társaságra vonatkozó stratégiai elképzeléseit, valamint be kell mutatnia saját tevékenységét. Szerepel még a napirendek között – amint arról a Magyar Nemzet már beszámolt – a gázüzletág kiszervezése a Mol százszázalékos tulajdonában lévő leányvállalatokba.A BC igazgatósága szintén rendkívüli közgyűlésre készül, s ezért a Kelertől tulajdonosi megfeleltetést kért. A közgyűlés kimenetele ugyanis nagyban függ az írországi off shore cég, a Milford Holding szavazatarányától. (A legutóbbi hivatalos adat szerint 24 és 25 százalék közötti a Milford tulajdonrésze.) A tőzsdei forgalomból kiemelkedő részt bonyolítottak tegnap az üzletkötők a Postabank privatizációjában esélyesnek tartott OTP részvényeivel. A várható akvizíció egyelőre nem tölti el optimizmussal a befektetőket, a bankpapír majdnem ezer forintot esett a nap végéig. A negatív tőzsdei trendet tekintve, akár jó hír is lehet, hogy a Matáv mindössze két forintot esett. A Merill Lynch tartásra javasolja a telefonrészvényt, mert véleményük szerint az ágazat túljutott a mélypontján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.