Vége van!

Gotov je!, azaz neki már vége jelszóval, karneváli hangulatban ünnepel Belgrád. Nem véletlenül, hiszen a politikusok annyi sikertelen próbálkozása után a nép végre kezébe vette sorsának irányítását. Előbb a választásokon mondott határozott nemet Milosevics uralmára, majd mikor az elnök az alkotmánybírósággal akarta meghosszabbítatni hatalmát, s kétségbeesetten időt nyerni, győzelme megvédésére Belgrádba indult. Jugoszláviában 11 év késéssel, de hat óra alatt győzött a forradalom. Talán még az ellenzéki vezetőket is meglepte kissé az az elszántság, amellyel a tömeg elfoglalta a szövetségi parlament és a televízió épületét. Tudták ugyanis, ha nem Milosevicsnek, akkor immár nekik lesz végük. Az ország ugyanis olyan mélyre süllyedt mind gazdasági, mind pedig morális értelemben, hogy ennél mélyebbre már nem lehetett. Ebben a helyzetben pedig már minden mindegy volt. A végső rohamhoz pedig épp onnan kapta Belgrád a legnagyobb segítséget – Dél-Szerbiából –, ahol talán a legtovább tartottak ki Milosevics mellett. A mindent elsöprő elszántság láttán a rendőrség gyakorlatilag meghátrált, nem támadott, csupán erőtlenül védekezett. Visszafogott magatartást tanúsít a hadsereg is, s utólag úgy tűnik, mintha az ellenzéki vezetők valamilyen szinten már korábban is egyeztettek volna a katonákkal. A helyzetet mi sem jellemzi jobban, minthogy már a rezsimet leghűségesebben kiszolgáló újság, a Politika is Jugoszlávia elnökének nevezi Vojiszlav Kostunicát. Mi több, ezt már Moszkva is egyértelműen elismeri.Jókora késéssel, de a kelet-közép-európai rendszerváltásokat idézik a történtek. Milosevics nacionalizmust meglovagoló, a gyanakvásra, paranoiára támaszkodó, a kelleténél jóval tovább élő, elerőtlenedett rendszere kiürült, elsöpörte az idő. Szeptember 24. óta már csak az volt a kérdés, hogy Milosevics dicstelen országlása vérben avagy anélkül ér véget. A romániai forgatókönyvhöz, vagy inkább a békésebb közép-európai rendszerváltásokhoz hasonlóan alakulnak az események. Végül Belgrádban is az utcán dőlt el a jövő, ám szerencsére nem vérben születik az új rendszer. Persze, a Balkánon az elmúlt tíz évben már elég vér folyt, s ennyit már megérdemelt ez a régió is, hogy ezúttal enélkül forduljon az idő kereke. Az elmúlt napok belgrádi történései, a tüntetők csodálnivaló méltósága azt is bizonyították, hogy nincs történelmileg elátkozott nép.Minden jel arra utal, hogy Jugoszláviában immár nem Milosevics lelépésének milyensége az alapvető kérdés, hanem az, hogy miként alakul a jövő, Szlobó eltávolítása után miként tudnak megbirkózni Kostunicáék a rendszerváltás szintén nem könnyű feladatával. Illúzióink nem lehetnek. A szerb ellenzék nagy keservesen ugyan meghaladta önmagát, képes volt az összefogásra, történelmi feladata most az, hogy a lehető legrövidebb idő alatt vezesse át az országot a sötétségből az igazi demokráciába. Ha erre képes lesz, akkor némi késéssel, de teljesíti történelmi feladatát. A többi már a következő, feltehetően az otporos generáció feladata lesz.