Véget ért az „Ostalgia”

Hatalmas munkagödrök árulkodnak szerte az új tartományokban arról, hogy tíz évvel az egyesítés után az egykori NDK nyomai lassan eltűnnek a színről. Honeckerék kirakatszocializmusa azonban a fejekben még élénken él. A vesztesek szemében bizony, kissé meg is szépül. Mutatja ezt az üzletileg is meglovagolt, errefelé praktikusan ostalgiának nevezett keleti nosztalgia is. A gazdasági mutatókat, az átlagfizetéseket, az utcaképet alaposan nézve persze a kétségtelenül sikeres felzárkóztatás ellenére is nyilvánvaló, hogy az egyesült Németország még mindig csupán csak történelmi félkész termék. Ezt erősítik meg a napok óta zajló megemlékezések zárszámadásai is.Mindezen persze mi, akik egykor szintén „élveztük” a tábor vadromantikáját, aligha csodálkozhatunk. Jó évtized tapasztalatával nagyon is jól tudjuk, milyen hosszú út vezet a szocializmustól a kapitalista Kánaánig. S megértjük még azokat a volt NDK-sokat is, akik betekintve ebbe az édenkertbe, eltemették a jobb társadalomhoz fűződő ábrándjaikat. A Stasi iratainak kezelésével megbízott Joachim Gauck szavaival, „a Paradicsomról álmodoztak, és Észak-Rajna-Vesztfáliában ébredtek”. Persze, azért nem olyan szörnyű ez, hogy mindjárt „ostalgiázni” kezdjünk.Nem lehet elmenni e nap mellett annak megemlítése nélkül sem, hogy a Helmut Kohllal szembeni, már-már túláradó imádat az elmúló évekkel keserű kiábrándulásnak adta át a helyét. A pártadományok körüli botrányok ellenére ő azért nagyon hiányzott az egyesítés ünnepéről. Már csak azért is, mert mióta ő lelépett (leléptették) a színről, az unióba kopogtatókról valahogy nagyon visszafogottan esik csak szó errefelé. A ceremóniamesterek saját gondjaikkal vannak elfoglalva, s nem érnek rá történelmet csinálni. Ahogy körülnézek, nincs is köztük olyan, aki erre ma képes lenne. Egy szó, mint száz, hiányzik ebből a társaságból egy Kohlhoz hasonló kaliberű politikus, akinek vannak víziói az egyesült, erős Európáról, s ha kell, ezek megvalósításáért kész néhány éjszakát is végigvitatkozni. Mert tudja, hogy a történelemben semmi az a néhány éjszaka, s az eredmény fényében semmiség az a pár karikás szem.Ilyen eredmény volt a kínok s a fenntartások ellenére gyorsvonati sebességgel tető alá hozott német egyesítés is. Az EU-tól nem várható el olyan méretű segítség, mint amilyet a keleti tartományok kaptak, de Közép-Európa ma jóval jobban áll segítség nélkül is, mint az NDK tíz évvel ezelőtt. Ez a tíz év Kelet-Németországban csökkenthette volna a keleti bővítéssel szembeni félelmeket is. Így mára nyilvánvaló, hogy nem az ossik rohantak tömegesen nyugatra, a wessik inkább megtalálták számításaikat keleten. A szanálás nemcsak terheket jelent ugyanis, hanem lehetőséget is. A keleti egyetemek is népszerűek, mert jók. A problémákból is tanulhatnak a megkésett bővítés levezénylői. Például abból, hogy a szélsőségek még ilyen segítség esetén is teret nyerhetnek az átmeneti gazdaságokban, hát még ha magukra is hagyják azokat. Aztán a magas bérszinttel párhuzamos alacsony termelékenység is riasztja a befektetőket. Persze számunkra nem kényszer a monetáris egység és a piacok hirtelen megnyitása. Ebből is látszik, a német újraegyesítés egyedi eset volt. Figyelmeztet azonban a rohanó időre az általánosítható tény, hogy Kelet-Németországban a hazai össztermék a példátlan támogatás mellett is kevesebb az uniós átlag hetvenöt százalékánál.