A Demszky-wurlitzer

Bizony, időnként érdemes az országos kereskedelmi televíziók helyett a kevésbé látványos műsorokat kínáló csatornákat választani. A végén még rádöbben a néző, hogy a földet immár többszörösen megmentő Steven Seagal vagy az öszszes vietkongot legyaluló Sylvester Stallone szánalmasan kispályás hős a magyar sztárriporter kérdéseire csípőből tüzelő magyar szupermenhez képest. Szerény díszletek között frenetikus show. A minap az ATV-n Juszt László és Demszky Gábor főpolgármester ült le egy csökött asztalhoz. A puritán építésű díszletek között épületes interjú kerekedett. Budapest első embere köztudomásúlag emeli a tétet: városállamiból államvezetővé kíván emelkedni, ehhez szüksége van a szabad demokraták elnöki székére is.A főpolgármester magabiztos: Juszt furfangos kérdéseinek hallgatása közben Demszky arca – Jim Carreyt megcsúfoló – hihetetlen gumimosolyba rándul, megmerevedik, majd válaszol. Úgy mondanánk: átpozicionálja a felvetéseket – de nem, ez feltételezne némi tudatosságot. Nem, a főpolgármester mint egy elszabadult wurlitzer, automatikusan, a megrendelő kívánságára fittyet hányva, egymás után pakolja fel a mélyen barázdált, ám már kissé sercegő lemezeket. Juszt bedobhat a nyílásba igazi tízforintost, tantuszt, sliccgombot, néha fényes valutát: ugyanazok a régi slágerek köszönnek vissza a karcsúra és mosolygósra dizájnolt, gondosan politúrozott hangdobozból. Bármit kérdez is a riporter – bár ettől a fővárosépítőnek sem kell tartania –, mindig a „Budapest, világváros”, a „Tíz éve a fővárosiak szolgálatában” című régi mozgalmi dalok, illetve az újabb keletű „Fair versenyben le akarom győzni Orbán Viktort”, és az „SZDSZ ma vitaklub, rendet kell csinálnom” kezdetű csasztuskák csendülnek fel. Időnként azonban – s tegyük hozzá, a legváratlanabb pillanatokban – új melódiák hangzanak fel a készülékből, s ez a tény egy tíz éve folyamatosan működő világvárosi zenegép esetében akár értékelhető is lenne. Már persze ha eltekinthetnénk a dalok silány esztétikai értékétől.Mert hamar kiderül, hogy a szokatlan dallamvezetések a zeneautomata félrekapcsolásának eredményei.De szemezgessünk csak a főwurlitzer repertoárjából!Gyorsan megtudjuk, hogy Amerika például rossz úton halad kétpólusú politikai rendszerével. (Belegondolni is szörnyű, mi lenne, ha egy kormánypárti rádióadó lejátszaná ezt az újhullámos dallamot: valószínűleg balos zenekritikusok hada rontana rá a lemez bezúzását követelve.) És Demszky tényleg kijelenti és az orwelli farmosok csökönyösségével ismételgeti, hogy két párt rossz, három párt jó. „Ez ilyen egyszerű!” – ahogy a szabadmadaras plakát hirdeti.Kuncze Gábor neve egy ízben hangzik el, amikor az elnökaspiráns politikustárs beavat minket a titokba, miszerint Horn Kunczéval mosta fel a padlót, miután jól megrugdosta az SZDSZ-t. Lebilincselő ez a kép, bár kínálkozik a kérdés: miért hagyta az a nagy ember ezt? És a párt? Demszky szerint 1996-ban ki kellett volna lépni a kormánykoalícióból, és kívülről támogatni a szocialista kormányt. Érdekes, hogy másképp emlékszünk, mintha akkor az lett volna a hivatalos verzió, hogy a párt tagjainak, szavazóinak kilencven százaléka a maradás mellett van, és hát determinálta a magyar liberálisokat a kommunista utódpárt féken tartásának nemes, bár mint láthattuk, önemésztő feladata is.De most aztán ad a szövetségesnek. Mint elmondja, Laci (MSZP) meg is jegyezte a minap: mi lenne, ha ő is arról értekezne, hogy az SZDSZ nem mutatja fel az európai liberalizmus bizonyos jegyeit? Demszky megértőn bólogatna és egyetértene. Úgy érti, hogy jelenleg az SZDSZ nem liberális párt? – tettük volna fel – talán okkal – a kérdést a városvezetőnek, ám Juszt kihagyja. Ezt is.Majd az önjelölt miniszterelnök-jelölt kinyilatkoztatja, hogy tizenöt százalékos választási eredményük mellett ők megkerülhetetlen kormányzati tényezők lesznek, nélkülük nincs új kabinet, és ő lesz a miniszterelnök, slussz passz. Ez már erősen rétegzene, a bülbülszavú Jusztnál is kicsapja a biztosítékot: de hát hogyan gondolja ön, hogy az SZDSZ-nél jobb választási eredményt elérő pártok közül bármelyik, amelyet a köztársasági elnök kormányalakításra felkér, önöket választva koalíciós partnerül, éppen önnek kínálja fel a kormányfői posztot? Miért tennék ezt? A válasz: mert hatalmat akarnak (értsd: a többiek mindenre képesek). És a szórakozó éji közönség nem hisz a fülének. Ez volna tehát az aznap tízszer leforgatott „Elvhűség” című ismert dallam szabad, demokrata feldolgozása? Hallgassuk csak a kuplét figyelmesen: egy kis párt, amely magához ránt egy választás-nyertes nagyot, rákényszeríti az ő programját, koalíciós feltételeket diktál, majd miniszterelnököt delegál – vajon ki akar e mesebeli vízió szerint hatalmat magának, mindenáron? És nem éppen néhány perccel ezelőtt ismerte-e be töredelmesen a sármos riportalany, hogy milyen csúnyán bánt el néhány éve a szocialista nagypárt szabad demokrata koalíciós partnerével? Pedig a szürkeállományukra oly büszke fiúk akkor is le akarták iskolázni a kádárista szalámizásban edződött Horn Gyulát! Vagy Demszky azt hiszi, hogy vele nem lehet fütyörészve felmosni a padlót?Valami megpattant, kiolvadt ebben a masinában: zene helyett feltárulnak azok a rút mechanikák, alattomosan összeszotyorított rugók, amelyek miatt állandóan egy hibás korongot játszanak. Tartalmát kívülről tudjuk, hallószerveink meg már alig bírják.Valaki végre áramtalaníthatná ezt az elromlott zenegépet. Ugyanis a megoldás „ilyen egyszerű”.