Az igazság szeretete

Azt a Németh László által irányadónak tekintett s írásaiban mindújra felelevenített kritikai szemléletmódot, miszerint az alkotó személye, életháttere másodlagos a műalkotással szemben, Domokos Mátyás megfordítja Németh Lászlóról szóló, az elmúlt két évtizedben lejegyzett tanulmányaiban. Az alkotóra koncentrál, az igazsággal eljegyzett, művei árnyékaként – kényszerűen – az önsorsrontást is vállaló emberre. Ezen érintőkből vonja meg az életmű kontúrjait. Egy író sorsában mutatja fel a dolgok, a körülmények ellenében is – s leginkább így, ami értékét csak növeli – alkotni tudó írót, az író sorsát. Az efféle megközelítés jogosságát, a mellette szóló érvet paradox módon éppen Németh László adja kezébe: „Az emberrel a körülményei íratják műveit.” Ha az alkotó személyisége, a háttérkörülmények mint életműformáló mozzanatok ilyen domináns módon alakíthatják egy író világának légkörét, azok már nem vehetők lábjegyzet számba, hanem a műveket szervesen összefogó jegyeknek tekinthetők.Domokos Mátyás ezen körülmények és adottságok ismertetését a műértelmezések fontosságának szintjén kezeli – teljes joggal. Így a fenti kijelentés akár mottója is lehetne Németh László életművének, de az életmű egy-egy szegmentumát tárgyaló tanulmánykötetnek is. Hiszen az idézett gondolat többszöri megerősítéssel tér vissza, kötetszervező elvvé lép elő az izgalmas alkotás-lélektani adalékokkal is szolgáló írásokban, amelyek során a tanulmányíró kiváló és érzékeny nyomkövetőnek, elmélkedőnek bizonyul. Remek ráérzéssel, jelentőségük súlyának tudatában válogat és idéz az író megfigyeléseiből, s építi szabad gyökeire a talán kevéssé tudott háttérismereteket, műértelmezéseket. Naplójából a Galilei című dráma kapcsán említi Németh egy régi teóriáját a jó műről: „Csak úgy keletkezik, ha az ember élete két pontján – kétfelől jut el ugyanahhoz a témához...”Az érdem kettős: elsősorban és természetesen Németh Lászlóé, aki tűpontossággal képes meghatározni a potenciálisan jó mű keletkezésének feltételeit; de hasonló módon a tanulmányok szerzőjét is érdem illeti. Tölcsérszerűen rendeződő, egyre mélyülő és szűkülő koncentrikus körökben rajzolja meg az író lelki habitusát, a „gondolkozda” Németh László-i műhelyének természetét.Noha az irodalmi alkotás konstrukciós volta köztudott, e meggyőződés újrafelismerése mégsem hasít belénk olyan nyersen Németh László kapcsán, Domokos Mátyás tolmácsolásában. Mert ami életművében megszólal, az többszörösen organikus fejlődésű, egymásból következő, valóságalapú. Esetében az élettények, a történelmi-társadalmi, környezeti-pszichikai háttér természetes módon fodrozódik esszévé, drámává, regénnyé. Így valóság és mű egymást tükröző felületek. Rónay László említi egyik művében, hogy Németh László egocentrizmusa átjárja egész életpályáját, „kettős következményekkel”. Egyrészt akadályává válik annak, hogy önkritikusan tekintsen önmagára, nézetei és meghirdetett programjai igazságértékére; másrészt drámai jellemeinek, regényfiguráinak nyersanyagát, történetét nem kell hosszasan kutatnia, fikcionálnia: szinte önmagában állnak készen. Elég önmaga történetére tekintenie, s drámai hőseit láthatja. Sorsuk: a maga sorsa. A munkáiban felvetődő kérdések, döntéshelyzetek, történelmi és etikai dilemmák megéltek, gyökérzetüktől, a gondolkodó ember személyes életéből fakadnak. Ezért bennünk az érzés, hogy Németh László is olyanforma és olyan formátumú személyiség, aki teremtett figurái közül, alkotásaiból lép elő, akiknek igazságérvénye számon kérő, ezért kellemetlen. Innen a körülötte-felette folytonosan megújuló vita, értetlenség, rosszhiszeműség, elutasítottság: Németh László igazságakaratának valóságossága, egyre erősbödő elhivatottsága korábban nem volt szokványos. S azóta?Az egyre sokasodó Németh László-interpretáció jelzi, hogy az író-esszéíró szellemi enteriőrje máig felfejthetetlenül áll bennünk; lezárhatatlan, nyugvópontot nem lelő fejezete irodalomtörténetünknek. A leegyszerűsítő logika őrzői ennek okait régről csomagolták: mert személye és életműve néhányak elfogult ügye, publikációik tartják még mindig ébren a felemás írásokat is. Személyi ügyet kreálnak abból, ami személytelen: az igazság szolgálatából – még akkor is, ha az csak többnyire helyesen kitapintott, felismert és kimondott. Az így vélekedők ma sem – még ma sem! – látnak kontúrosabban, mint korábban; a fától nem látják az erdőt. Mégis: az életmű ritka módon, önerejétől fogva folyamatosan aktualizálja önmagát. Számos, Németh László által felvetett problémával jelenünk vagy éppen közeli jövőnk szembesíthet.Amit Domokos Mátyás Vekerdi Lászlóról, az Arcok és Vallomások sorozatban megjelent Németh László-kismonográfia szerzőjéről említ, azt éppúgy érti az író-esszéíró Németh Lászlóra is: egy régi görög mondás szerint barátom Platón, de még inkább az igazság. Választott sorsa ez gondolkodónak, írónak.(Domokos Mátyás: Írósors, Németh Lászlóról. Nap Kiadó, 2000. Ára: 1250 forint)