Bejelentkezett Kiskunfélegyházán a polgármesteri székért a korábbi szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint – hívta fel a figyelmet a Baon. A hírportál szerint a botrányairól elhíresül politikus az Itt az Idő Mozgalom és Egyesület alapítójaként jelent meg a településen, és utcai trombitakoncertjével jelentette be, hogy elindul a kiskunfélegyházi időközi polgármester-választáson.
Szabó Bálint – állítása szerint – helyi barátai biztatására hozta meg a döntését, mivel úgy hallotta, hogy „nincs egy bátor legény és leány sem Kiskunfélegyházán, aki fel merné venni a versenyt és a kesztyűt”.
A hírportál emlékeztetett: Szabó Bálint neve az elmúlt időszakban a botrányok kapcsán került a figyelem középpontjába. A Kecskeméti Járásbíróság hatóság megtévesztése miatt elfogatóparancsot adott ki ellene, miután a politikus nem jelent meg egy tárgyaláson. A történtek közben Szabó kétszer is a Dunába vetette magát pride-párti tüntetéseken. Először vízi rendőrök mentették ki, újra kellett éleszteni, majd röviddel később már a Fővárosi Közgyűlés ülésén zavarta meg a tanácskozást. Később újabb akciót hajtott végre a Szabadság hídnál, ekkor azonban saját erejéből jött ki a vízből.
Arról, hogy Kiskunfélegyházán miért kellett időközi választást kiírni és kik a jelöltek bővebben a Baon cikkéből tájékozódhat.