Ember a gépvilágban

„Egy világ dőlt romba Symmachus körül, s én is bizonyos vagyok abban, hogy egy világ omlik össze körülöttem – másképpen Szent Ágostont választotam volna emblémaként...” – írja új könyve elején Molnár Tamás. A több mint fél évszázada Amerikában élő, de lassan tíz éve rendszeresen hazajáró magyar filozófus, író, egyetemi oktató sajátos zárszámadást készített néhány hét múlva véget érő századunkról, amelyben szerinte „a könyörtelen mechanizálódás szakaszába” léptünk.Míg ugyanis a középkor jellemző fogalmi és képzeletbeli kerete a hit volt, az antik görög világé a harmónia keresése, az ipari társadalomé pedig a munka, addig a mi (posztmodern) civilizációnk és kultúránk alapja, alapelve nem más, mint a lét valamennyi aspektusának mechanizálódása. Akkor lépünk az elgépiesedés, a gépek uralta világ útjára, amikor az isten(ek)től és más, jótékony vagy rossz szándékú erőktől megfosztott univerzum a maga materiális pőreségében, élettelenül és jelentés nélkül mutatkozik meg előttünk.Aki Molnár Tamástól már olvasott ezt-azt (magyarul eddig egy tucat jelent meg az elmúlt negyven évben eredetileg angolul és franciául írt műveiből), annak is kivételes élményt, egyben intellektuális kihívást jelent ez az alig kétszáz oldalnyi könyvecske, amely két, egymást kiegészítő tanulmányból áll: Én, Symmachus; Lélek és gép.Egyik legnagyobb hatású ifjúkori mesteréhez, a francia katolikus íróhoz, Bernanoshoz visszatérve (nem véletlen, hogy róla írta első könyvét) eszme- és kortörténeti összegzésében azt mutatja be, hogy az egész bolygónkat meghódító technológiai kultúra megfosztja belső, lelki életétől az embert, aki olyanná válik, mint egy telefonközpont, amely pusztán üzeneteket fogad és továbbít. A „nyitott társadalom” robotizált humanizmusa és hivatalossá tett hedonizmusa, ahelyett hogy nemesebbé tenné az embert és felemelné az isteni közelébe, kis fogaskerékké programozza őt az úgynevezett fogyasztói társadalom hatalmas gépezetében. Így korunk embere magától az emberi sorstól, a saját gyökereitől idegenedik el – állítja, s e ponton eszünkbe juthat Simone Weil híres szentenciája, miszerint a gyökértelenség az ember(i társadalom) legveszedelmesebb betegsége, és az emberi lélek valamennyi szükséglete közül egy sem olyan eleven, mint a múlté.Molnár Tamás immár évtizedek óta ismétlődően figyelmeztet arra a veszélyre, ami az embert, természetét – így méltóságát és szabadságát is – fenyegeti: a hagyományos nagy intézmények, vagyis az állam, az egyház, az egyetem, a kultúra tekintélyének lerombolása, folytonosságuk megszakadása, majd ezen intézmények teljes szétporladása következtében a magára maradt ember egyre inkább bábuvá válik virtuális létének sakktábláján. A posztmodern ember az uniformizált és „kívülről vezérelt” tömeg személytelen, lélektelen atomjaként olyan, mint Spinoza elhajított kavicsa: emberarcú molekulák keringenek a társadalmi űrben, s ballisztikailag determinált röptükben még szabadnak is hiszik magukat.Hogy jön ide, s egyáltalán, kicsoda Symmachus? Ez a derék római arisztokrata és magas rangú tisztviselő a IV. század második felében élt Szent Ambrus és Szent Ágoston kortársaként, ám a nagy keresztény egyházatyákkal ellentétben ő mindvégig megmaradt a pogány vallás és kultúra hívének. Életének egyetlen dicső pillanata az volt, amikor a római szenátusban fellépett azért, hogy a győzelem szobra, a pogány Róma e híres szimbóluma visszakerüljön a szenátusba. Az akkori (már keresztény) császár azonban megvetően elutasította az indítványt, éppúgy – teszi hozzá szarkasztikusan a szerző –, ahogyan az amerikai szenátus visszautasítaná, ha manapság valaki az állami iskolákban a reggeli imádság visszahozását javasolná. Molnár Tamás a két távoli korszak hasonló dekadenciája és Symmachus tiszteletreméltó, bár tragikomikus hagyományőrző habitusa miatt választotta őt saját „üzenete” közvetítőjének és a technológiai korszakváltás szimbólumának.A keresztény gondolkodó (milyen anakronisztikusan hangzik ez a kifejezés szekularizált, materialista és technológiai világunkban!) az elmúlt fél évszázadban magyar gyökerű és francia kultúrájú, Amerikában élő, de hontalan és független értelmiségiként megélte az amerikanizált, egyben gépiesített „szép új világ” hegemónná válását. A második ezred végén mérleget vonó filozófus a pogány római világ végét megélő Symmachusnál is jobban, mélyebben érzi át a dekadenciát, amely szerinte immár nem egy korszak végét, hanem a helyreállítás lehetetlenségét jelenti. Nem a bútorokat cseréltük ki, leromboltuk a házat – írja –, mert a gép végletes és végleges cáfolata mindannak, amire az ember saját erejéből és Isten segítségével képes. S ahová a gép még nem tudott maradéktalanul behatolni, a mindennapi élet ott is a barbárság felé hátrál, hiszen „a mindenütt jelen lévő gép hozzászoktatja az embereket, hogy a másikat csupán a pillanatnyi kielégülés eszközének tekintsék”, aminek legplasztikusabb jelképe a mobiltelefon. Az úgynevezett információs társadalomban a „vak és süketnéma” elektronikus kommunikáció, a reklám és a szórakozás mindent elöntő zűrzavaros egyvelege felszámolja a társalgást, a személyes kapcsolatokat, és lehetetlenné teszi a tudás elmélyítését. A „nyitott”, liberális társadalom szüntelen sulykolt jelszava ellenére leszűkíti a választási lehetőségeket, kiirtva a „fogyasztói” emberekből az igaz, a jó és a szép utáni vágyat.A Széchenyi-díjas filozófus a Magyar Nemzetben nyilatkozta ez év elején, hogy e művét epilógusnak szánja, életében először nem tervezi újabb könyv megírását. De valóban lezárul(hat)-e ezzel a „szomorúan ünnepélyes”, rezignált összegzéssel a XX. századi filozófiai gondolkodás egyik legértékesebb életműve? Őszintén reméljük, Symmachus-Molnár Tamásnak nem ez az utolsó szava. Hiszen ő maga írja könyvében: bár a gépi (így egyre kevésbé emberi) civilizáció, a globális „technológiai blöff” hamis és unalmas világa megváltoztathatatlannak látszik, bízvást ez sem halhatatlan. És utal arra a mai „egydimenziójú” ember számára is fontos krisztusi ígéretre: „Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ne feledjük: a megváltás korszaka kétezer éve, még mindig tart. (Molnár Tamás: Én, Symmachus – Lélek és gép, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000. Ára: 1600 forint.)