Gránitba harapnak, uraim!

„Pászthory István (Magyar Szabadságpárt): »Hol leszünk három év múlva?«Rudas László (Magyar Kommunista Párt): »Maguk sehol sem lesznek!«(Zaj a kommunista oldalon.) Szabó Árpád (Független Kisgazdapárt):»Nem vagyok jós, nem tudom megmondani, de körülbelül sejtem.« PászthoryIstván (a kommunista párt felé): »Hát maguk hol lesznek?« Pásztor Imre(Szociáldemokrata Párt): »Mi majd csak itt leszünk!« Pászthory István (MSZ): »Majd meglátjuk!« Piros László (MKP): »Nem kell ahhoz három év!« Pászthory István (MSZ): »Azt a nép mondja meg, és nem az erőszak és terror!«”E szópárbaj, amely 1947 márciusában zajlott a magyar parlamentben, jellemzően mutatja be azt a légkört, amelyben az akkori ellenzék – zömében a Magyar Szabadságpárt tagjai – vívta harcát a Baloldali Blokk, mindenekelőtt a kommunista párt ellen.1944–45 fordulója nem csak az összeomlás, a megsemmisülés időpontja volt Magyarország számára. A nagy többség reményteli kezdetnek is látta: a demokratikus Európába illeszkedő Magyarország megteremtése lehetőségének. Az ezt az elképzelést dédelgetők azonban nagyon hamar szembesültek a rideg valósággal: az országban jelentős erő dolgozik egy másik cél elérése, a totális pártállam megteremtése érdekében, s ennek tervei megegyeznek az országot megszállva tartó nagyhatalom, a Szovjetunió politikai szándékaival. Ráadásul érdemi segítségre a magyar nemzeti demokráciáért küzdők a közömbös Nyugattól sem számíthattak. Elkeseredett harcuk – amelynek terepe a gyakran terrorig fokozódó politikai nyomás miatt egyre inkább a parlamentre szűkült – azért nagyszerű fejezete történelmünknek, mert ha volt esély a győzelem megszerzésére, megpróbálták megragadni, s ha nem volt, bátor és reménytelen kiállásuk még inkább kiérdemli az utókor megbecsülését. Nem célom most a nemzeti demokrácia parlamenti harcainak elemzése, inkább azt a légkört szeretném bemutatni, amelyben a csatározások folytak. Felhívom az olvasó figyelmét arra, hogy parlamenti képviselőket érhetett retorzió, a mentelmi jog nem jelentett valódi védelmet. Így járt Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkára is, akit 1947. február 25-én hurcolt el a lakásából a szovjet hadsereg egyenesen a gulagra, ahonnan csak 1955-ben tért vissza.