Magyarok Szlovákiáért

Vladimír Meciar bokszoló múltjához méltatlanul viseli politikai vereségeit. Arról ugyan nincsenek pontos adatok, hogy a szlovák exminiszterelnök annak idején hogyan viselkedett egy-egy kiütés után, de a jelen és a közeli múlt történései azt mutatják, a pozsonyi nacionalizmus egyik zászlóvivője igencsak hadilábon áll a sportszerűséggel.1998 szeptemberében, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Meciar-párt nem tud kormányt alakítani, a szlovákiai média napokig nem tudta szólásra bírni az addig bőbeszédűként ismert politikust. Aztán telt-múlt az idő, a derék Vladimír ismét magára lelt, mi több, támadásba lendült. Az igazságszolgáltatás végrehajtóival folytatott rövid bujócska után Meciar úgy vélte, a nép mögötte áll, és népszavazást kezdeményezett az előrehozott választások megrendezéséért – amelyeken majd a lehető legdemokratikusabb módon térhet vissza az ország élére. A referendum iránt mutatott látványos közöny valóságos K. O.-t jelentett Meciárnak és a szlovák ellenzéknek egyaránt. A volt kormányfő pedig – immár szokásához híven – nem nyilatkozott a sajtónak. Megint nem tudott veszíteni. Pártja azzal fenyegetőzik, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, mivel a szlovákiai államigazgatási szervek több helyen megsértették a törvényt, nem tájékoztatták megfelelően a lakosságot a népszavazásról. Szánalmas érvek.Nem kétséges, a múlt szombati referendum érvénytelensége Meciar újabb politikai bukását jelenti. Történik mindez a Dzurinda-kormány népszerűségi mélypontján. Nyilvánvaló tehát, hogy a referendum eredménytelensége elsősorban nem a jelenlegi koalíció kormányzati tevékenyéségét dicséri, hanem azt jelzi, Szlovákia lakossága a sok tekintetben teljesítetlen kormányprogram ellenére sem érez nosztalgiát a Meciar nevével fémjelzett egykori vezetés iránt.Lénártfala, Tajt, Péterfala, Felsővály, Ipolynyék, Inám, Kóvár, Ipolyvarbó, Szécsénke, Kéty, Pers, Kiskovácsvágása, Várhoszszúrét, Hárskút, Lucska, Mellete, Jablonca – íme azok a felvidéki magyar falvak, amelyekben egyetlenegy lélek sem vett részt a népszavazáson. Ha valakik, hát a szlovákiai magyarok igazán tudják, semmi jót nem várhatnak az ellenzéktől. Néhány héttel ezelőtt éppen ezen a helyen írtam arról a csalódásról, amelyet a Dzurinda-kabinet okozott a felvidéki magyar közösségnek a sorozatos beváltatlan ígéreteivel. Mint tudjuk, minden relatív. Százszor inkább a szószegő Dzurindáék, mint a magyargyűlölő Meciárék – vélekednek a felvidéki magyarok, teljes joggal.Rájönnek-e már végre Pozsonyban arra, hogy a magyarok jogos követeléseinek teljesítése, de legalább a kompromisszumok árán született ígéretek betartása mennyi hasznot hozhat Szlovákiának, ha úgy tetszik a szlovák nemzeti érdekeknek? Hiszen mi más lenne, ha nem szlovák érdek az európai integráció, amelynek egyik akadálya – a gazdasági reformintézkedések lassúsága mellett – még mindig a hataloméhes Meciar visszatérésének veszélye.