Megtörtént a 13 ezredik magyarországi szervátültetés szeptember 4-én: az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs irodájának közlése szerint egy életmentő májtranszplantációt végeztek el a Semmelweis Egyetem Sebészeti Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikán.

A tizenháromezer hazai szervátültetés között összesen:
- 10 251 veseátültetés volt, melyből 921 élő donor adományozásával valósulhatott meg,
- 1456 májátültetés, mely három alkalommal történt meg élő donornak köszönhetően,
- 903 szívátültetés,
- 228 hasnyálmirigy-átültetés (vesével kombináltan, önállóan vagy hasnyálmirigyszigetsejt-beültetés),
- valamint 162 tüdőátültetés történt.
Az esetszám önmagában is arra utal, hogy jelentős, évtizedes tapasztalattal működnek a hazai transzplantációs programok hazánkban is – tájékoztatott az Országos Vérellátó Szolgálat, hozzátéve, hogy a programok fejlődését mutatja az is, hogy
az első ezer átültetés 30 év alatt, míg az utolsó ezer eset kevesebb, mint 2,5 év alatt történt.
Felidézték, hogy az első emberi szervátültetést Magyarországon Németh András végezte 1962-ben Szegeden, amely egy élő donoros veseátültetés volt. Az első vesetranszplantációs program 1973-ban indult a SOTE I. számú Sebészeti Klinikán Perner Ferenc vezetésével, majd 1979-től Szegeden, 1991-től Debrecenben és végül 1993-ban Pécsen is megnyíltak a vesetranszplantációs osztályok. Az első szívátültetést pedig 1992-ben végezte Szabó Zoltán professzor a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikán.
A legfrissebb magyarországi szervátültetési program, a tüdőátültetés 2015 december óta elérhető az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Központjában, ahol Lang György és Rényi-Vámos Ferenc végezték az első ilyen beavatkozást.