Verem

Néhány kilométerre a határtól, a zombori temetőben a magyar honvédsírok akkurátusan szét vannak szedve, darabjaikat lefektették a sárba, azon mászkálnak a szerb gyászolók. Neveken, dátumokon, emlékeken taposnak. A magyar nemesi kripták, ha lehet, még rosszabbul jártak: benéz egy szláv az ajtón, s ha megtetszik neki az enteriőr, akkor kidobál mindent, és már hozza is elhunyt rokona koporsóját. Aztán lecsiszolja a feliratot, felvéseti az új lakó nevét, de a nemesi címert meghagyja, ez azért jó, mert így egyszersmind a történelmet is meggyalázza.Legyen, Zombor messze van. És Budapest? Budapest is. A Regnum Marianum-templom emlékkeresztjének ledöntése méltó a magyar templomokba lovon beléptető szerbek legszebb hagyományaihoz. Tudjuk, vannak emlékhelyek, amelyeknek összevont szemöldökkel történő megtekintése is közéleti üggyé válik. Vajon a mi másaink, tiszteletreméltóan kiterjedt nemzetközi kapcsolataikat kihasználva, szót emelnek-e majd valamikor a magyar kegyhelyekért? Talán majd akkor, ha felgyógyulnak. Baloldali véreink háza táján most szusszanásnyi csend honol. A három dudás addig bokázott a bögrecsárdában, amíg kimerülten le nem rogytak a sarokba, mostan színes tintákról álmodnak. Ember ilyen boldogan még nem sajnálkozott nagy nyilvánosság előtt, mint Kovács László, amikor kommentálnia kellett Németh Miklós ambícióinak taktikai lankadását. Aligha kétséges, hogy ezek után Kovács László lesz az MSZP elnöke, és bőven lesz ideje, hogy ráncba szedje a csapatot, beleértve a csatlósokat is. Nincs nehéz dolga, a baloldali politikusok – egy számítástechnikai szakkifejezéssel élve – igazi veremautomaták: ha memóriájuk telítődik, a régebbi adatok kilökődnek és eltűnnek. Ha így fogjuk fel őket, sok minden világossá válik, például hogy miért most kezdeményezik a megkülönböztető jelzések használatának szigorítását, és miért hívnának össze parlamenti vizsgálóbizottságot Torgyán József házát megtárgyalandó. Gál Zoltán balesete és Horn Gyula villája már kilökődött, és ha halványan emlékeznek valamire, nyilván csak arra, hogy akkoriban is hasonló eréllyel léptek fel. Ez egyébként már csak azért is könnyű lett volna, mert Horn Gyula egész életét állami erőszak- és egyéb szervezetekben töltötte, s így fizetése évtizedekre visszamenőleg pontosan definiálható, míg Torgyán József ügyvédként éppen annyi pénzt kereshetett, amennyit nem szégyellt, ami adott esetben elég sok lehet. Mi több, be is vallhatta az összeget, bár ez soha nem fog kiderülni: a titkos vagyonnyilatkozatokat tartalmazó borítékokat ugyanis éppen a kétharmados többségű MSZP–SZDSZ-koalíció minősítette felbonthatatlannak. Minő véletlen. Talán ez a döntésük is elősegítette azt az informális államháztartási reformot, amelyet az urak 1994 és 1998 között installáltak.A szabad demokraták is ráröppentek Torgyán Józsefre, egy hihetetlenül eredeti gondolattal lemondásra szólítva fel a minisztert. Igazi politikai mesterfogás. Tőlük most ennyi telik. Való igaz, nehéz lehet megélnie a Gitt Gyülekezetének, hogy Demszky Gábor nyitólépései után a párt népszerűsége (ha ez a szó ebben az esetben egyáltalán alkalmazható) egyharmadával csökkent. Lassan a helyükre kerülnek, az ezrelékek szűkös tartományába, egyenlő távolságot tartva nemcsak a Fidesztől és az MSZP-től, hanem a választóktól is. Amikor Csurka István 1998-ban bekonferálta, hogy ez volt az utolsó választás, amelyen a MIÉP rosszabb eredményt ért el, mint az SZDSZ, afféle öngerjesztő hőbörgésnek tűnt a nyilatkozat. Ma már jó esély van arra, hogy a jóslat valóra váljon. Zomborban például nagyon várják.